A ház

Ez a két utca közé szorult pengevékony ház (nagyíts!) állhatna valahol egy dél-francia vagy olasz kisvárosban is. De ez Iszfahánban áll. Ezt szeretem benne. Az utcai fronton kis üzletek sorakoznak, a sikátor felől a hozzájuk tartozó lakások bejáratai, a lakásokból meleg fény árad az utcára.

A jobb oldalon beszélgető két férfi, aki a fényképezés idejére tapintatosan visszahúzódott az autók mellé, most előlép az árnyékból, kezükben muszlim rózsafüzér. „Tetszik?”, mutatnak a házra. „Igen, nagyon.” „Jöjjön be, nagyon jó zoknijaink vannak.” „Sajnos épp most vettem egyet a bazárban”, mutatom a zacskót, tényleg sajnálkozom, tegnap a Zagroszban sziklamászás, vagy inkább a szikláról leereszkedés közben az utolsó mind a tíz lábujjamnál kilyukadt, muszáj volt vennem egy Dolce és Gabbana feliratút, amellyel az este folyamán majd a vendégségben villantok. Belép a boltba, visszatér. „Akkor fogadjon el egyet ajándékba.”