Így kezdődik a spanyol himnusz tervezett új szövege, amelyet a spanyol olimpiai bizottság épp akkor vetett el, amikor én Spanyolországba érkeztem. A szöveg rövidke élete alatt is akkora vihart kavart, hogy még Magyarországra is jutott belőle. Ugyanekkor döntött a jobboldal vezetése arról, hogy a közelgő választásokon nem indítják utolsó hiteles emberüket, Gallardón madridi polgármestert, hanem helyette a vitatott múltú üzletember, Manuel Pizarro lesz a második a párt listáján. Az internetes El País olvasókör, amelynek én is tagja vagyok, jó szimattal tüstét felfedezte az összefüggést a fordulatok és az én spanyol utam között. A kelet-európai ágens a jobboldal bomlasztására Spanyolországba érkezett, és már munkához is látott.
![Régi laktanya a belvárosban, Palma de Mallorca, Spanyolország](https://lh3.googleusercontent.com/blogger_img_proxy/AEn0k_vvoj4RY7QBukJOuiPWu5NYT7QgjZHe2_dPpF7I6Z_xusPGjScNU1eDbPju2W5efqNo_vcHYoQXANRtIvQUyr5SEOJcIcpYqLpf0POzHvwbYs4R7mzk_M8VHKnTZg=s0-d)
Megérkezésem után mindenekelőtt internetet keresek, hogy kézhez vegyem az utasításokat. Az olvasókör tagjai még utazás előtt ígérték, hogy összeállítanak nekem egy listát azokról a bárokról, amelyeket föltétlenül meg kell látogatnom Madridban a pár nap alatt, míg a nemzeti könyvtárban dolgozom. Velük a Carabanchel negyed egy ecuadori internet-kávézójában lépek összeköttetésbe, amely példás internacionalista testvériséget épített ki a világ számos országának proletárjaival. A helyiség felét egy kolumbiai élelmiszerbolt foglalja el, amelynek polcain az áruk nem fajta, hanem eredet szerint sorakoznak, kézzel írott táblákkal szakozva, mint a könyvtárban, hogy a vendégmunkásnak ne kelljen soká keresgélnie: Ecuador, Argentína, Peru, Lengyelország, Románia... Az általam ismert országokat egyértelműen olyan áruk képviselik, amelyek nélkül az adott ország vendégmunkásai félkarú óriások: például borszéki ásványvíz és brassói cujka a román bevándorlóknak, akik épp ezekben a napokban bontják le illegálisan és árusítják ki francóista szuvenírként az egykor hírhedt, ma elhagyottan álló Carabanchel-börtön vaskorlátait, harminc euróért könyöknyi darabját. „Veszik ezt?” kérdezem a borszéki vízre mutatva a kis kerek kolumbiai eladótól. „Mint a cukrot!” feleli széles mosollyal.
![Az elhagyott carabancheli börtön, Madrid, Spanyolország](https://lh3.googleusercontent.com/blogger_img_proxy/AEn0k_urYWHu1GPYreCmbgcSwUQpPmOJVdacakqJR2K-SgxGaRjdGvbzR6U2wQahoDF-5n03CzozBtiVo8hQ4pt8WtQFFAa5pqV-8dMCM-vqfU5TLKrgxvtHRIwv4lg9upckSwyOeQGYuw=s0-d)
Az első programpont a Rastro megtekintése, amelyre másnap, vasárnap reggel kerül sor. A Madrid meredek déli utcáin elterülő ócskapiac azonban ma már nem sok igazi érdekességet kínál, inkább csak turistalátványosság és olcsó kínai áruk piaca. A Ribera de Curtidores egymást érő halfalatozói azonban bőséges kárpótlást nyújtanak a tenger nélküli országból érkező megfigyelő számára.
![Halasbár (frutti di mare, rákok és sült sneci!) a Ribera de Curtidoresen, a Rastro főutcáján. Madrid, Spanyolország](https://lh3.googleusercontent.com/blogger_img_proxy/AEn0k_tcyMkgEB2e1NStpzcPU0rjS1XmH7NI8l1XmuNpRCeabIz9kQh9rTaXFIJIRWUFVSWHuMkpnITf-RxY5aFRlyGlelbf7BryrjGC4-HTTXU5qBz-wU-ZNF1-seFnp5FrS834JcHWz8ViN3U=s0-d)
Este még elmegyünk Anával a barátjuk, Carlos Salem argentin író által üzemeltetett Bukowski Clubba, de ezzel meg is szakad a sor. Nem jutok már el a Bilbao metróállomásnál lévő Cafe Comercialba, sem Moyano antikváriumaiba, sem a Sol metróállomásnál lévő „El Trebol” pizzeriába, ahol Gerardót és Arturót kellene üdvözölnöm Ariel nevében. Kitör rajtam az influenza, és lázasan fekszem odahaza a két napon át, amelyet pedig könyvtárazásra és városnézésre szántam. Mission incomplete. Még szerencse, hogy utolsó erőmmel legalább a nemzeti könyvtárhoz el tudtam vánszorogni, ahol megtudom, hogy a könyvtár váratlanul bezárt, mert egy argentin diplomata hónapokon át lopta a könyveket, és most, hogy lebukott, leltároznak. Jobb is így, legalább nem bosszant annyira a betegség által rám kényszerített tétlenség.
Ana és José, barátaink, akikkel még Iránban ismerkedtünk meg, odaadóan ápolnak. Teát főznek, gyógyszereznek, mellém adják Orsónt, a nagy plüss bernáthegyi kutyát ágymelegítőnek. Megkérem őket, hozzanak borszéki vizet a kolumbiai boltból, mert ezt gyógyszerként is használják a Székelyföldön. A brassói cujkával nem merek kísérletezni.
Szerdán kora reggel még a betegség utáni kábultsággal bolyongok a madridi repülőtér 4-es terminálján, konnektort keresve a számítógép számára. A spanyol repülőtereken mindig találok helyet, ahol dolgozhatok néhány órát indulásig. Itt azonban most ez sem sikerül. A kávézókban, a salátabárokban, sőt még a mindig megbízható McDonaldsban is irigy kezek simították el az oszlopok alját és a falakat a székek mellett.
Legalább egy kávéra leülök, könyvvel a kezemben. Közben bemondják, hogy a mallorcai gép egy órás késéssel indul. Épp azt olvasom, milyen reménytelenül próbálkozik Kapuściński repülőt találni a kongói forradalom idején, amikor valaki dúdolni kezd mellettem. Felkapom a fejem. Egy fiatal nő dúdol hangosan a szomszéd asztalnál a kávé fölött, félig még alva, kitartóan. Nem tudom kivenni a dallamot, a ritmus is szabad. Mintha flamenco lenne, aztán mintha valami ballada. A rekedtes alt hang betölti, otthonossá teszi a kávézót. Bienvenido a España.
![Felszállás a felkelő napban a négyes terminálon, Madrid, Spanyolország](https://lh3.googleusercontent.com/blogger_img_proxy/AEn0k_uRWh6z1Ytp-JoBBOufQdeiw_I1d8w4HXth8OKU2ZrIs9JeJTcINwLPYn_jnNtXYkITQ3OyyukVnnNqj1mlgHSz2HevIYWUjUehr9CUAfEZ9t_4lI2ffcwl9cw=s0-d)
Megérkezésem után mindenekelőtt internetet keresek, hogy kézhez vegyem az utasításokat. Az olvasókör tagjai még utazás előtt ígérték, hogy összeállítanak nekem egy listát azokról a bárokról, amelyeket föltétlenül meg kell látogatnom Madridban a pár nap alatt, míg a nemzeti könyvtárban dolgozom. Velük a Carabanchel negyed egy ecuadori internet-kávézójában lépek összeköttetésbe, amely példás internacionalista testvériséget épített ki a világ számos országának proletárjaival. A helyiség felét egy kolumbiai élelmiszerbolt foglalja el, amelynek polcain az áruk nem fajta, hanem eredet szerint sorakoznak, kézzel írott táblákkal szakozva, mint a könyvtárban, hogy a vendégmunkásnak ne kelljen soká keresgélnie: Ecuador, Argentína, Peru, Lengyelország, Románia... Az általam ismert országokat egyértelműen olyan áruk képviselik, amelyek nélkül az adott ország vendégmunkásai félkarú óriások: például borszéki ásványvíz és brassói cujka a román bevándorlóknak, akik épp ezekben a napokban bontják le illegálisan és árusítják ki francóista szuvenírként az egykor hírhedt, ma elhagyottan álló Carabanchel-börtön vaskorlátait, harminc euróért könyöknyi darabját. „Veszik ezt?” kérdezem a borszéki vízre mutatva a kis kerek kolumbiai eladótól. „Mint a cukrot!” feleli széles mosollyal.
Az első programpont a Rastro megtekintése, amelyre másnap, vasárnap reggel kerül sor. A Madrid meredek déli utcáin elterülő ócskapiac azonban ma már nem sok igazi érdekességet kínál, inkább csak turistalátványosság és olcsó kínai áruk piaca. A Ribera de Curtidores egymást érő halfalatozói azonban bőséges kárpótlást nyújtanak a tenger nélküli országból érkező megfigyelő számára.
Este még elmegyünk Anával a barátjuk, Carlos Salem argentin író által üzemeltetett Bukowski Clubba, de ezzel meg is szakad a sor. Nem jutok már el a Bilbao metróállomásnál lévő Cafe Comercialba, sem Moyano antikváriumaiba, sem a Sol metróállomásnál lévő „El Trebol” pizzeriába, ahol Gerardót és Arturót kellene üdvözölnöm Ariel nevében. Kitör rajtam az influenza, és lázasan fekszem odahaza a két napon át, amelyet pedig könyvtárazásra és városnézésre szántam. Mission incomplete. Még szerencse, hogy utolsó erőmmel legalább a nemzeti könyvtárhoz el tudtam vánszorogni, ahol megtudom, hogy a könyvtár váratlanul bezárt, mert egy argentin diplomata hónapokon át lopta a könyveket, és most, hogy lebukott, leltároznak. Jobb is így, legalább nem bosszant annyira a betegség által rám kényszerített tétlenség.
Ana és José, barátaink, akikkel még Iránban ismerkedtünk meg, odaadóan ápolnak. Teát főznek, gyógyszereznek, mellém adják Orsónt, a nagy plüss bernáthegyi kutyát ágymelegítőnek. Megkérem őket, hozzanak borszéki vizet a kolumbiai boltból, mert ezt gyógyszerként is használják a Székelyföldön. A brassói cujkával nem merek kísérletezni.
Szerdán kora reggel még a betegség utáni kábultsággal bolyongok a madridi repülőtér 4-es terminálján, konnektort keresve a számítógép számára. A spanyol repülőtereken mindig találok helyet, ahol dolgozhatok néhány órát indulásig. Itt azonban most ez sem sikerül. A kávézókban, a salátabárokban, sőt még a mindig megbízható McDonaldsban is irigy kezek simították el az oszlopok alját és a falakat a székek mellett.
Legalább egy kávéra leülök, könyvvel a kezemben. Közben bemondják, hogy a mallorcai gép egy órás késéssel indul. Épp azt olvasom, milyen reménytelenül próbálkozik Kapuściński repülőt találni a kongói forradalom idején, amikor valaki dúdolni kezd mellettem. Felkapom a fejem. Egy fiatal nő dúdol hangosan a szomszéd asztalnál a kávé fölött, félig még alva, kitartóan. Nem tudom kivenni a dallamot, a ritmus is szabad. Mintha flamenco lenne, aztán mintha valami ballada. A rekedtes alt hang betölti, otthonossá teszi a kávézót. Bienvenido a España.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése