Odú

Két éve már, hogy elmeséltem azt a mesét, amelyben a főkolompos róka különféle vonzó odúkban hesszöl, épp amilyenekbe én képzeltem magamat gyerekkoromban a föld alatti üregekben élő állatokról szóló Móra-képeskönyv alapján. Azóta is tervezem, hogy közzéteszem ez utóbbi könyvet, s mert ez idáig nem sikerült, most három másik mesével illusztrálom helyette, mire is gondoltam.


Taberna Mylaensis: Fammi ristari ’nto menzu di to braccia (4'10")


Az a jól berendezett odú, amelyre mindig vágytam, a 80-as évek népszerű meseírója, Vitalij Bianki A róka és az egérke című meséjében vonul fel parádésan, összkomfortosan, éppen mint a Móra-könyvben. Mindegy is, hogy – épp egy rókának köszönhetően – gyorsan véget ér, biztosak lehetünk benne, hogy az ezermester egér valahol máshol újra felépíti, szebben, több járattal, javított kiadásban.

– Egérke, egérke, mitől piszkos az orrod? – A földet túrtam

– Hát a földet mért túrtad? – Odút építettem.

– Hát az odú mire való? – Hogy elrejtőzzek előled, te róka.

– Egérke, egérke, én téged elkaplak! – Van énnekem az odúmban ágyacskám!

– Ha majd enni akarsz, csak kijössz! – Van énnekem az odúban spájzocskám!

– Egérke, egérke, kitúrlak én az odúdból! – Én meg elillanok a hátsó bejáraton, s itt se voltam!

Vitalij Bianki írta azt a másik mesét is, amelynek kezdő soraira – Терем, теремок, кто в тереме живет? – „Tornyocska-házacska, ki lakik a házikóban?” – még oroszórákról emlékezhet, aki. Az öreg tölgyfa évről évre növekvő odújában évről évre egyre több állat telepszik meg, míg végül végleg el nem korhad és ki nem dől. A mesekönyv álomszerű illusztrációit Tatjana Kapusztyina rajzolta.



De az odú-motívum gyökerei sokkal korábbról erednek, talán abból a századelőn rendkívül népszerű könyvből, amelyben Sybille von Olfers (1881-1916) írta meg és illusztrálta, hogy a föld alatti tágas üregekben alvó „gyökérgyerekek” hogyan ébrednek fel a tavasz első fuvallatára, hogyan készülődnek föld alatti termeikben a napvilágra jövetelre, és hogyan térnek vissza ugyanoda ősszel. Ez a kuckómese ilyenformán különösen aktuális ezekben a napokban. Az 1906-ban megjelent szecessziós mesekönyvet már 1912-ben lefordították oroszra, ahol a képek alá írt eredeti négysoros német verseket hosszú, részletesen kifejtett mesékkel váltották fel. Én itt most az eredeti német verseket idézem és fordítom.

A Wurzelkindern eredeti német (1906) és orosz (1912) kiadásának címlapja

„Wacht auf, wacht auf, ihr Kinderlein, es wird nun wohl bald Frühling sein!” Da reckt und streckt die kleine Schar und fährt sich durch das wirre Haar.

„Ébredjetek, gyerekek hiszen a tavasz közeleg!” És nyújtózkodik a kis sereg, kócos haját fésülgeti.

Schnell machen alle sich bereit und nähn sich selbst ihr Frühlingskleid. Mit Nadel Schere, Fingerhut, geht ihre Arbeit schon ganz gut.

Mind gyorsan elkészülnek és már varrják tavaszi ruhájukat. Tűvel, ollóval, gyűszűvel egészen jól halad a munka.

Nun kommt ein jedes Wurzelkind und bringt sein Kleidchen ganz geschwind hinein zur guten Mutter Erde, damit’s von ihr gemustert werde.

És jön már minden gyökérgyerek hozza ruhácskáját sebesen a jó Föld Anya színe elé, hogy az megszemlélje őket.

Die Wurzeljungen unterdessen haben auch nicht ihr Amt vergessen: Mit Pinsel, Bürste, Farbentopf gehn sie den Käfern an den Schopf.

A gyökérfiúk közben nem felejtették el feladatukat: ecsettel, festékkel, palettával munkálkodnak a bogarakon.

Und als der Frühling kommt ins Land, da ziehn gleich einem bunten Band, die Käfer, Blumen, Gräser klein frohlockend in die Welt hinein.

S mikor a tavasz megérkezik, egyetlen színes szalagként vonulnak a bogarak, virágok és füvek örvendezve fel a világba.

(Ugyanez a kép az orosz kiadásból: a német verspajzsot gyökerekkel helyettesítették)

Im Walde unterm dichten Grün, sieht man alsbald Maiglöckchen blühn. Ein lust'ger Schelm die Schneck' erschreckt, das Veilchen sich am Baum versteckt.

Az erdő sűrű lombja alatt már virágzik a gyöngyvirág. Egy selyma ráijeszt a csigára, a fa mögött ibolya rejtőzik.

Es spielen hier den ganzen Tag Vergißmeinnicht am klaren Bach; wie eine kleine Königin läßt's Mummelkind umher sich ziehn.

Játék folyik egész nap belefeledkezve a pataknál: mint egy kicsi királynő, a sellő- gyerek maga köré gyűjt mindenkit.

Auf grüner Wies' am Feldesrand die Blümlein tanzen Hand in Hand, Gräslein und Käfer freun sich sehr, ach, wenn's doch immer Sommer wär'!

A mező szélén, a zöld füvön a virágok kéz a kézben táncolnak A fűszálak és a bogarak örvendeznek: ó, bárcsak sose múlna el a nyár!

Da kommt der Herbst mit Sturm und Wind, treibt sie zur Mutter heim geschwind. „Geh’ nun zu Bett, du kleine Schar und schlaf dich aus bis nächstes Jahr”.

De jön az ősz viharral és szelekkel: hazaűzi őket anyjukhoz. „Menjetek aludni, kis csapat, aludjátok ki magatokat jövőre.”

Olyan havat ad, mint a gyapjú

„Olyan havat ad, mint a gyapjú,
és mint a hamut, szórja a zúzmarát.”
(Zsolt 147:16)

A katolikus liturgiában a mai szentmise válaszos zsoltára a 147-es. Pontosan ez a zsoltár elevenedett meg előttünk szinte valamennyi képével együtt, amikor két hete, február utolsó napjaiban a dániai tél elől menekülve és tavaszias időjárásban reménykedve egy hétre Izraelbe indultunk. A legelső napunk valóban tavaszias volt: húsz fok és napsütés. Názáretből hosszabb gyalogtúrára elindulva festői tájakon át vándoroltunk, s végül sikerrel másztuk meg a Színeváltozás, avagy mai nevén a Tábor hegyét. Túra közben gyönyörködtünk a mindent elborító tavaszi virágszőnyegben.

„Ő sarjaszt füvet a hegyeken,
és növényeket az ember hasznára.”
(Zsolt 147:8)

Akkor még nem tudtuk, hogy ez volt az első és utolsó tavaszias napunk Izraelben. Még aznap este eleredt az eső, és attól fogva több napon át vigasztalanul ömlött.

„Ő borítja el felhőkkel az eget,
és készít esőt a földnek.”
(Zsolt 147:8)

Megállás nélkül zuhogott három napon át, ami a szárazsággal küszködő Izraelnek minden bizonnyal óriási áldás volt, nekünk személy szerint már kevésbé. Ebben a vigasztalan esőben buszoztunk át Jeruzsálembe, ahol az utcákon már patakokban folyt az esővíz és a hőmérséklet sem volt több öt foknál.

„Mint a morzsát, úgy hullatja jegét,
ki tudja hidegét elviselni?”
(Zsolt 147:17)

Hát, mi nem nagyon tudtuk. Két pulóver és két kabát volt rajtam, míg a várost róttuk, mert ha már Jeruzsálemben vagyunk, csak nem zárkózunk be a szállónkba egy kis nyavalyás eső miatt, bármennyire patakokban is ömlik a víz, be a nyári félcipőm orrán és ki a sarkán


Másnap reggel, március másodikán azonban olyan csoda történt, ami öt évente ha egyszer megesik Jeruzsálemben, s ami elfeledtette velünk az előző napok összes viszontagságát: óriási pelyhekben eleredt a hó. Vagy egy órán át esett, volt, amikor szinte hóvihar erősségű volt, s pár órára vékonyan be is terítette a földet. Olyan derékig érő hótakaró persze nem volt, mint azon az ominózus 1921-es télen, amelyről nem is olyan régen mutattunk fotókat, de valódi, sűrű, maradandó hóesés, az igen. Belevetettük magunkat a havas Jeruzsálem forgatagába.

„Olyan havat ad, mint a gyapjú,
és mint a hamut, szórja a zúzmarát.”
(Zsolt 147:16)

A helyieket is teljesen lázba hozta ez a nem mindennapi természeti tünemény. Voltak, akik a közelgő hóesés hírére még előző este felutaztak vidékről Jeruzsálembe, csak hogy le ne maradjanak a nagy eseményről. Az ominózus napról számtalan filmfelvételt találni a neten: én csak az alábbi két, nagyon szépen vágott rövid filmet szeretném megosztani az olvasókkal. Az első az Óvárosban készült, a második Jeruzsálem modern, nyugati részén. Akár mi is készíthettük volna, mivel majdnem pont ezeken a helyeken sétáltunk végig:


Mindkét filmet más-más, feltehetően helyi lakos vette fel, már ezért is nagyon feltűnő a hasonlóság a kísérőzenék megválasztásában: az az időtlen, szelíd akusztikus gitárzene, mely éles kontrasztban áll azokkal a hangosabb, dinamikusabb, keletiesen fűszerezett zenékkel, amelyek általában az izraeli rádióból ömlenek, nagyon jól visszaadja azt az áhítatot és csodálatot, amellyel a helyiek ezt a ritka természeti jelenséget szemlélték – addig a pár óráig, amíg csak nem olvadt.

„De ha elküldi igéjét, felolvasztja azokat,
a szele fúj, és folynak a vizek.
Dicsérd az Urat, Jeruzsálem,
Dicsérd Sion, Istenedet.”
(Zsolt 147:18, 12)

Rezeptionsästhetik

Közismert dolog, hogy Baltasar Gracián műveivel mennyi módon éltek már vissza és hányféleképpen értelmezték félre, eladdig, hogy Az életbölcsesség kézikönyvé-t (Oráculo manual y arte de prudencia, Faludi Ferenc 1772-es fordításában Bölts és figyelmetes udvari ember) a The New York Times bestseller-listáján mint az üzleti siker kiskátéját kínálgatják menedzserek számára.


Ezidáig úgy hittük, tavaly nyáron találkoztunk az eredeti kontextustól leginkább elrugaszkodott Gracián-idézettel Lwów egy belvárosi kávéházának, a Café-Café lánc egyik tagjának étlapján. Poliglott étlap ez, ahogy illik is a városhoz: alapvetően angolul van, de a „plato” (fogás) spanyolul vonul végig rajta, és ukrán fonetikus átírásban közli szerzőnk – Baltazar Hrasiyan – nevét a szájába adott hedonista idézet alatt. Lwówban járva amúgy is nyilvánvaló a spanyol kultúra iránti odaadás, amely egészen Dél-Amerikáig terjed: ugyanebben a kávéházban (és Lwów óvárosának öt másik kávéházában) például rendszeresen tartanak milonga-estet és táncolnak tangót. Sőt még olyan hamisítatlanul spanyol nevű pizzeriát is találunk, mint a Pepito (Пиццерия Пепито).

Die Leidenschaft färbt alles, was sie berührt, mit ihren Farben: a hirdetés szövege hozzávetőleges fordítása Az életbölcsesség kézikönyve 80. aforizmájának („Ügyeljünk rá, hogy jól tájékozódjunk”): „a szenvedély mindent átszínez, amihez csak hozzáér”.

Tegnap azonban Aurora Egido, a Gracián-kutatás koronázatlan királynője – ismét bebizonyítva, hogy semmi sem idegen tőle, aminek köze van Graciánhoz – ezt a meghökkentő német hirdetést küldte el nekünk, amely a Lancia Voyager autómárkára hívja fel a figyelmet, s amely újabb lépést jelent a jezsuita szerző kortárs metamorfózisainak sorában. Ez alkalommal, úgy tűnik, Júlia-regények szerzőjévé léptették elő, s a szenvedéllyel átitatott kompozíció bármely Corín Tellado- vagy Danielle Steel-regény büszkeségére válna. De hát ilyen a hírnév útja, s ki tudja, milyen elmélkedéseket és aforizmákat váltott volna ki Az életbölcsesség könyvé-nek szerzőjéből, ha mindezt saját szemével látja.

80. Ügyeljünk rá, hogy jól tájékozódjunk. Többnyire a másoktól szerzett információból élünk. Igen keveset látunk magunk is: a másokba vetett hitből élünk. A hallás az igazság második, s a hazugság legfőbb kapuja. Az igazságot többnyire látjuk, s csak olykor-olykor halljuk is; igen ritkán jut el hozzánk a maga tisztaságában, s annál kevésbé, minél messzebbről jön; mindig belevegyülnek azok érzelmei, akiknek kezén keresztülment; a szenvedély mindent átszínez, amihez csak hozzáér, legyen bár gyűlöletes vagy kedves számára. Mindig igyekszik megnyerni magának: légy hát óvatos azzal, aki dicsér, s még óvatosabb, aki ócsárol. Igyekezz figyelmesen kitapintani a beszélő szándékát, s még azelőtt, amit mond, kiismerni, mire törekszik. Csak úgy hatolsz a dolog mélyére, ha a hamisat és a túlzást egyaránt lehántod róla.

Újabb magyar emlék a Szentföldről

Miért van az, hogy a legfantasztikusabb felfedezésekről – légyen az bigfoot, a lochnessi szörny vagy szibériai folyón átkelő gyapjas mammut – mindig életlen felvételek készülnek? Akármi legyen is az ok, e törvényszerűség alól jelen sorok szerzője sem tudta kivonni magát, amikor pár napja a Szentföldön járva egy röpke, de megdöbbentő találkozást kívánt fényképezőgépével megörökíteni.

De ne vágjunk elébe a történetnek. A találkozás váratlanságának megértéséhez fel kell idéznünk egy fontos eseményt, amely február elején a magyar sajtót leginkább foglalkoztatta: a Malév leállását. A légitársaság sorsa Tel-Avivban pecsételődött meg, ahol a Ben Gurion repülőtéren február 3-án a Malév Budapestre visszainduló járatát már csak tetemes összeg kifizetése fejében lettek volna hajlandó kiszolgálni. A többi már, mondhatni, történelem: a Malév visszahívta az összes visszahívható gépét a tel-avivi és egy Dublinban vesztegelő gép kivételével. Pár nappal később olvashattuk a hírekben, hogy a Malév flottáját lízingelő amerikai cég még aznap elszállította írországi bázisára a flotta nagy részét, majd február 6-án, hétfő hajnalban elszállt a Malév utolsó gépe is Budapestről. Érdekes módon február 23-án megint csak azt olvashattuk az Indexen, hogy aznap repült el az utolsó Malév-gép Budapestről: ez az utolsó gép állítólag szervizelésre várt, ezért szállították el ekkora késlekedéssel.

De mi lett a tel-avivi Malév-gép sorsa? Erről érdekes módon szinte semmit sem mondanak a hírek. Az egyetlen utalást a fenti Index-cikkben lehet találni, amely röviden összefoglalja a Malév-flotta sorsát: „A Malév február 3-án állt le, és az első lízingelt repülőgépek már aznap este 10 óra után landoltak az írországi Shannon repülőterén, az amerikai International Lease Finance Corp. (ILFC) központjában. A Malév-flotta gerincét adó 18 Boeingből (a „fekete seregből”) aznap 14-et vittek Írországba, kettő akkor még Budapesten maradt, egy Dublinból, egy pedig Tel-Avivból érkezett később Shannonba.” Ezek szerint az összes Malév-gép – beleértve a tel-avivi gépet is – visszaérkezett az írországi bázisra. Az utolsó Malév-gép immáron végérvényesen elrepült.

Vagy mégsem? Március 5-én egyhetes izraeli látogatásról indultam haza Koppenhágába. A repülőtéren megtudtuk, hogy a mi járatunk utasainak biztonsági ellenőrzését valamilyen okból a régi, egyes terminálon végzik, amely mintegy öt kilométerre fekszik az új, hármas termináltól, s ahova shuffle buszok segítségével lehet csak eljutni. Lecaptattunk a terminál alsó szintjére, ahol egy híd alatt megtaláltuk a buszmegállót: röpke húsz perc múlva már jött is a buszunk. Az út első szakasza az új terminál kerítésével párhuzamosan fut, ahonnan jól látni a kerítés túloldalán a kiszolgáló folyosókkal összekötött, indulásra váró gépeket. S itt történt a nem várt találkozás: a várakozó gépektől pár száz méterre, a repülőtér egyik „szégyensarkában” ott álldogált szerényen, a többiektől elfordított orral a jól ismert piros-fehér-zöld farokfestésű Malév-gép! A buszsofőr látva felpattanásomat és hogy az ablakon izgatottan kibámulva a fényképezőgépemmel babrálok, előzékenyen még le is lassított, hogy jobban sikerüljön a fotó: ennek ellenére sem lett annyira éles, amennyire szerettem volna, de így talán – ahogy ez a jetiről és szibériai mamutról készült fotókra is áll – még inkább megvan a dokumentum-jellege:


Mivel a biztonsági ellenőrzés után a busz már egy egész más úton – egész pontosan az egyes terminál használaton kívüli kifutópályáján – vitt minket vissza a hármas terminálhoz, a Malév-gépet a földről többet már nem volt szerencsém megpillantani. Annál nagyobb volt az örömöm, amikor koppenhágai gépünk felszállása közben az ablakon kinézve felfedeztem, hogy tökéletes a rálátásom a Malév-gépre. Buzgón kattogtattam a fényképezőgépemet, és mint itthon kiderült, a sok elmosódott felvétel közt volt egy használható is:


Nyájas olvasó, az utolsó Malév-gép még nem szállt fel. Tel-Avivban rostokol, és várja, hogy kiváltsák, csakúgy, mint tették azt jó ötszáz évvel ezelőtt Gázában a magyar mamelukok. Amíg ez meg nem történik – s ez, úgy tűnik, egyhamar nem is fog –, addig is módunk van a magyar múlt egy élő – vagy inkább halódó – darabkáját könnyes szemmel megcsodálni a tel-avivi repülőtéren. A szentföldi magyar emlékek sora a Sion-hegyi Dormitio-templom magyar oltára, az Olajfák hegyének magyar Miatyánk-táblája és a názáreti Magyarok Nagyasszonya mozaikja mellett így újabb szép emlékkel gazdagodott.

Tavasz

a Zagrosz déli lejtőin, a bakhtiari legelőkön. A Fars hírügynökség képeiből.


Gilles Durant de la Bergerie (1554-1605): Printemps (Tavasz). The Folger Consort, William Sharp

Kapu

A grodzkai párja Budapesten, a Krisztina körúton, a volt órásműhely mellett.


Alicia Svigals: Gasn nign. A Marriage of Heaven and Earth albumról (1996)

A világ legnehezebb nyelve

A Wang folyó olvasóinak köszönhetően jó ideje tudjuk már, melyik a világ legszórakoztatóbb nyelve. De vajon melyik nyelv a legnehezebb? Tegnap óta erre is tudjuk a választ Juliának köszönhetően, aki elküldte, s Languagehatnek, aki közzétette az alábbi linket, egy videóét, amelyen Juan Andrés és Nicolás Ospina beszélik el dalban, angolosan recsegtetett kiejtéssel, miért képtelenség megtanulni tulajdon anyanyelvüket, a spanyolt. A dalban minden régió megkapja a magáét Argentínától Andalúziáig, a megfelelő kiejtéssel és zenei stílusban előadva. A videó alatt az eredeti szöveget is közöljük azok számára, akik – ezek szerint jó okkal – nem bírják a világ legnehezebb nyelvét, s mellette saját fordítási kísérletünket, amelynek buktatói egyben illusztrálják, tényleg milyen nehéz is ez a nyelv.

Ha olykor megkérdeznek, melyik nyelv megtanulása ígéri a legrövidebb idő alatt a legnagyobb sikert, többnyire a spanyolt szoktam mondani. Mától azonban kétszer is meg kell gondolnom, ha még az anyanyelvi beszélők is ezt tartják a legnehezebbnek. Bár az anyanyelvi beszélő perspektívája olykor nagyon eltérhet a külföldiekétől. Hiszen mi is előbb neveznénk a magyar nyelvet sok másnak, mintsem a legszórakoztatóbbnak.

Yo viajé por distintos países, conocí las más lindas mujeres, yo probé deliciosa comida, yo bailé ritmos muy diferentes. Desde México fui a Patagonia, y en España unos años viví, me esforcé por hablar el idioma, pero yo nunca lo conseguí… Qué difícil es hablar el español, porque todo lo que dices tiene otra definición. Qué difícil entender el español, si lo aprendes, no te muevas de región! Qué difícil es hablar el español, porque todo lo que dices tiene otra definición. Qué difícil es hablar el español, Yo ya me doy por vencido “para mi país me voy.” Yo estudiaba el castellano cuando hacia la secundaria, de viaje de estudios nos fuimos para las Islas Canarias. En el viaje comprendí que de español no sabía nada, y decidí estudiar filología hispánica en Salamanca. Terminada la carrera yo viajé a Ciudad de México, sentía que necesitaba enriquecer mi léxico. Muy pronto vi que con el español tenía una tara, y decidí estudiar otros tres años en Guadalajara. Cuatro meses en Bolivia, un postgrado en Costa Rica, y unos cursos de lectura con un profesor de Cuba. Tanto estudio y tanto esfuerzo, y al final tú ya lo ves: ESTE IDIOMA NO SE ENTIENDE NI AL DERECHO NI AL REVÉS! Qué difícil es hablar el español, porque todo lo que dices tiene otra definición. Qué difícil es hablar el español, yo ya me doy por vencido “para mi país me voy.” En Venezuela compré con mi plata una camisa de pana, Y mis amigos me decían “Ese es mi pana, ese es mi pana!” Y en Colombia el porro es un ritmo alegre que se canta, pero todos me miran mal cuando yo digo que me encanta. Los chilenos dicen cuando hay algo lejos “que está a la chucha”, y en Colombia el mal olor de las axilas “es la chucha”, mientras tanto en Uruguay a ese olor le dicen "chivo", y el diccionario define al chivo como a una "cabra con barbuchas". Y cambiando una vocal la palabra queda “chucho”, y “chucho” es un perrito en Salvador y Guatemala. Y en Honduras es tacaño, y a Jesús le dicen Chucho, con tantas definiciones, ¿¡cómo se usa esa puta palabra!? Chucho es frío en Argentina, Chucho en Chile es una cárcel, Chucho en México si hay alguien, con el don de ser muy hábil. El chucho de Chucho es un chucho ladrando, y por chucho a Chucho lo echaron al chucho, el Chucho era frío y lo agarró un chucho “Qué chucho”– decía, “extraño a mi chucho”. Qué difícil es hablar el español, porque todo lo que dices tiene otra definición. Qué difícil entender el español, yo ya me doy por vencido “para mi país me voy.” Comencé por aprender los nombres de los alimentos, pero fríjol es "poroto" y "habichuela" al mismo tiempo. Y aunque estaba confundido con lo que comía en la mesa, de algo yo estaba seguro, que ‘strawberry‘ es una fresa. Y qué sorpresa cuando en México a mí me dijeron "fresa" por tener ropa de Armani y pedir un buen vino en la mesa. Con la misma ropa me dijeron "cheto" en Argentina. “Cheto es fresa yo pensé”–, y pregunté en el mercado en la esquina: “¿Aquí están buenas las chetas?”–, y la cajera se enojó. “Andate a la re (peep) que te remil parió!” Y –“Fresas, parce”– me dijo un colombiano mientras vio que yo mareado me sentaba en una silla. “Hermanito no sea bruto, y apúntese en la mano: En Buenos Aires a la fresa le dicen frutilla”. Ya yo me cansé de pasar por idiota digo lo que a mí me enseñan y nadie entiende ni jota y si “ni jota” no se entiende pues pregunte en Bogotá. Yo me rindo, me abro, me voy pa’ Canadá! Un "pastel" es un "ponqué", y un "ponqué" es una "torta", ¡y una "torta" el puñetazo que me dio una española en la boca! Ella se veía muy linda caminando por la playa Yo quería decirle algún piropo para conquistarla. Me acerqué y le dije lo primero que se me ocurrió. ¡Se volteó, me gritó, me escupió y me cacheteó! “Capullo”– yo le dije, porque estaba muy bonita. y si capullo es un insulto, ¿quién me explica la maldita cancioncita? (lindo capullo de alelí, si tú supieras mi dolor, correspondieras a mi amor, y calmaras mi sufri fri fri fri) Sufrimiento es lo que yo tengo, y por más que yo me esfuerzo yo a ti nunca te comprendo. Ya no sé lo que hay que hacer, para hacerse entender, y la plata de mis clases no quisieron devolver. Qué difícil es hablar el español, porque todo lo que dices tiene otra definición. Qué difícil entender el español, Yo ya me doy por vencido “para mi planeta me voy.” En España al líquido que suelta la carne la gente le dice "jugo", Por otro lado en España al jugo de frutas la gente le dice "zumo". Me dijeron también que el sumo pontífice manda en la religión, y yo siempre creí que un sumo era en gordo en tanga peleando en Japón. Conocí a una andaluza, se llamaba Concepción Su marido le decía “Concha de mi corazón”. “Vámonos para Argentina, le dije en una ocasión”. “Yo lo siento pero si me dices ‘concha’ creo que allá mejor no voy.” “Pero Concha, qué te pasa, si es un muy lindo país, hay incluso el que compara Buenos Aires con París.” “De mi apodo allá se burlan de la forma más mugrienta y siempre hay cada pervertido que de paso se calienta”. Y con tantos anglicismos todo es más complicado si traduces textualmente no tienen significado: “I will call you back”–, te diría cualquier gringo, “Yo te llamo pa trá”-, te dicen en Puelto Lico! Y "ojos" es "eyes", "ice" es "hielo", ¡"yellow" el color de la yema del huevo! "Oso" es "bear", y "ver" es "see", "Si" es una nota que en inglés es "B"… Y aparte "B" es una "abeja" y también es "ser", y "Sir" Michael le decía a mi profe de inglés. Y el que cuida tu edificio es un "guachimán", y con los chicos de tu barrio sales a "hanguear". Y la glorieta es un "romboy", y te vistes con ‘overol’. ¿¡¿¿Por qué tiene que ser tan difícil saber cómo diablos hablar español!?!? No es que no quiera, perdí la paciencia, ¡la ciencia de este idioma no me entra en la consciencia! yo creía que cargando un diccionario en mi mochila, y anotando en un diario todas las palabras que durante el día aprendía, y leyendo, viajando, charlando, estudiando y haciendo amigos en cada esquina y probando todo tipo de comida y comprando enciclopedias y antologías, YO PENSÉ QUE APRENDERÍA Y QUE CON FE LO LOGRARÍA MIS ESFUERZOS FUERON EN VANO!!!! Yo creía que hablaría el castellano pero YA NO (no no no no)… Qué difícil es hablar el español, porque todo lo que dices tiene otra definición “En Chile "polla" es una apuesta colectiva, en cambio en España es el pene. Alguna gente en México al pene le dice "pitillo", y "pitillo" en España es un cigarrillo y en Venezuela un cilindro de plástico para tomar las bebidas. El mismo cilindro en Bolivia se conoce como "pajita", pero "pajita" en algunos países significa masturbacioncita, y masturbación en México puede decirse "chaqueta", que a la vez es una especie de abrigo en Colombia, país en el que a propósito una gorra con visera es una "cachucha", y "cachucha" en Argentina es una vagina, pero allá a la vagina también le dicen "concha", y "conchudo" en Colombia es alguien descarado o alguien fresco, y un fresco en Cuba es un irrespetuoso! YA ESTOY MAMADO!” -“Pero ‘mamado’ de qué? Mamado de borracho? Mamado de chupeteado? Mamado de harto? …This is exhausting…” Yo ya me doy por vencido, ¡¡¡Para mi país me voy!!!

Sok szép országot bejártam én megismertem a legszebb nőket a legfinomabb ételeket ettem táncoltam más-más ritmusokra. Mexikótól Patagóniáig, néhány évet Spanyolországban is éltem, s igyekeztem megtanulni a nyelvet de soha nem sikerült nekem… Milyen nehéz beszélni a spanyolt! mert minden, amit mondasz, mást is jelent, milyen nehéz érteni a spanyolt: ha sikerült, országot ne válts! Milyen nehéz beszélni a spanyolt! mert minden, amit mondasz, mást is jelent. Milyen nehéz beszélni a spanyolt! Fel is adom, megyek az országomba vissza. Középiskolában spanyolul tanultam, a Kanári-szigetekre mentünk osztálykirándulásra, s ott jöttem rá, hogy spanyolul semmit sem tudok, hát beiratkoztam Salamancába hispán filológiára. Az egyetem végén Mexikóvárosba mentem, tudtam, szókincsem még bővítésre szorul, s gyorsan megtanultam, hogy semmit sem tudok, hát újabb három évre beiratkoztam Guadalajarába. Négy hónap Bolíviában PhD kurzus Costa Ricán néhány félév egy kubai professzorral. Ennyi erőfeszítés, ennyi tanulás, csak hogy belássam: EZT A NYELVET MEG NEM TANULOM, SE SZÍNÉRŐL, SE VISSZÁJÁRÓL! Milyen nehéz beszélni a spanyolt! mert minden, amit mondasz, mást is jelent. Milyen nehéz beszélni a spanyolt! Fel is adom, megyek az országomba vissza. Venezuelában pana (bársony) inget vettem, de a barátaim csak mutogattak rám: „Ez az én panám!” (barátom) és Kolumbiában a porro egy vidám zene de furcsán néznek rám, ha azt mondom, szeretem a porrót (a füves cigit). A chileiek ami messze van, azt mondják rá: „a chuchában van”, míg Kolumbiában chuchának a hónaljszagot nevezik, amelyet Uruguayban chivónak mondanak pedig a chivót a szótár „szakállas kecskének” írja. És csak egy hangot megcserélve chucho lesz belőle, ami kutyácskát jelent Salvadorban és Guatemalában, míg Hondurasban fösvényt, és Jesús beceneve is Chucho: ennyi jelentéssel hogy használjuk ezt a kurva szót? A chucho hideget jelent Argentínában, a chucho börtönt jelent Chilében, chucho Mexikóban az, akinek igen fürge a felfogóképessége. Jesúsnak (Chucho) van egy harapós kuyája (chucho) s mert túl ravasz (chucho) volt, Jesúst (Chucho) a börtönbe (chucho) csukták és Jesús fázott (chucho), és influenzás (chucho) lett. „Hű, de hideg!” (chucho) mondta, „és még a kutyám (chucho) is hiányzik”. Milyen nehéz beszélni a spanyolt! mert minden, amit mondasz, mást is jelent. Milyen nehéz beszélni a spanyolt! Fel is adom, megyek az országomba vissza. Elkezdtem megtanulni az ételek nevét de a bab hol poroto, hol habichuela, s noha sosem tudtam, melyik van épp az asztalon, abban az egyben biztos voltam, hogy az ʻeper’ az fresa. És micsoda meglepetés, hogy Mexikóban én voltam fresa (buzis) mert Armani ingben jártam és drága bort rendeltem az étteremben. Ugyanebben az ingben cheto voltam Argentínában. „A cheto tehát fresa”, gondoltam, s megkérdeztem a piacon: „Jók itt a cheták?”, mire a kofa felhördült: „Ereggy a ki(xxx) anyádba, aki a világra hozott!” „Fresas, parce” (vizesnyolcas vagy, barátom), mondta egy kolumbiai amikor látta, hogy félájultan egy székre rogyok. Barátom, menj biztosra, s írd fel a tenyeredbe, hogy Buenos Airesben a fresát mondd frutillának. Már elegem volt, hogy hülyének néznek, csak mert amire tanítanak, azt mondom, és senki egy betűt sem ért sőt Bogotában azt sem értik, mi az hogy „egy betűt”, elegem van, készen vagyok, megyek innét Kanadába. A pastel (sütemény) ponqué, és a ponqué meg torta, és a torta az a pofon, amit egy spanyol nőtől kaptam. Gyönyörű volt, ahogy sétált ott a parton, szerettem volna valami bókkal elcsábítani, hát az első szót kimondtam, ami eszembe jutott, megfordult, rámkiáltott, leköpött, s pofonvágott! pedig csak annyit mondtam: capullo (faszfej), hiszen olyan szép volt, és ha a capullo sértés, ki magyarázza meg azt az átkozott dalt: (jázminnak szép capullója (bimbója), ha ismernéd fájdalmamat, viszonoznád szerelmemet, s lecsillapítanád szenvedése dése dése) Szenvedés ez, ami nekem jutott és bárhogy erőlködöm, semmit sem értek. Nem is tudom már, mit kéne tennem, hogy megértethessem magam, és a nyelvórák díját sem adja vissza senki. Milyen nehéz beszélni a spanyolt! mert minden, amit mondasz, mást is jelent. Milyen nehéz beszélni a spanyolt! Fel is adom, megyek a bolygómra vissza. Spanyolországban a hús leve jugo (lé), de a gyümölcs jugóját zumónak (lé) mondják. Azt is mondják, a vallásban a sumo pontífice (a pápa) a főnök, pedig én a sumót kövér, tangás japán harcosnak hittem. Ismertem egy andalúz nőt, Concepciónnak hívták, de férje csak úgy becézgette: „Concha, szívem.” „Menjünk Argentínába”, mondta neki egy alkalommal. „Sajnálom, de ha Conchának (argentín: punci) hívsz, jobb, ha nem megyek.” „De hát Concha, mi ütött beléd, gyönyörű az az ország, és Buenos Airest egyenesen Párizshoz hasonlítják.” „Hogyne, hogy a legpiszkosabb módon tréfálkozzanak velem és még tűzbe is jöjjön egy-két perverz alak.” S az anglicizmusok még egyet csavarnak a dolgon: ha szó szerint fordítod, semmi értelmük sincsen: „I will call you back” – mondja akármelyik gringó, de hogy „Yo te llamo pa trá” – ilyet csak Puelto Licóban hallasz! És az ʻojos’ angolul ʻeyes’, de az ʻice’ az ʻhielo’, míg a ʻyellow’ a tojás sárgájának színe! Az ʻoso’ ʻbear’, de a ʻver’ az ʻsee’, míg a ʻsi’ egy hang, amely angolul ʻB’… És azonfelül a ʻBʻ abeját (méh) is jelent, és sert (lenni) de az angoltanárom ʻSir’ Michaelnek hívott engem. És a házmester az guachiman, (ʻwatchman’) és a környékbeli fiúk együtt hanguean (lógnak, ʻhang out’) és a kilátó romboy, és overolba öltözöl. De hát miért kell ilyen pokoli nehéz legyen spanyolul beszélni? Nem mintha nem akarnám, de elfogyott a türelmem: e nyelv tudománya nem fér be szűk agyamba! Azt hittem, egy szótárt a hátizsákba dugva, s minden szót felírva, amit napközben tanulok, olvasva, utazva, csevegve, tanulva és barátokat szerezve minden sarkon minden ételt kipróbálva, enciklopédiákkal és antológiákkal MAJD MEGTANULOM EGYSZER ÉS A KITARTÁS MEGSEGÍT – DE HÁT HIÁBA VOLT MINDEN ERŐFESZÍTÉSEM!!! Azt hittem, beszélek spanyolul, de már NEM HISZEM (nem nem nem)… Milyen nehéz beszélni a spanyolt! mert minden, amit mondasz, mást is jelent. „Chilében a polla fogadást jelent, míg Spanyolországban a péniszt. Mexikóban ezt némelyek pitillónak mondják, ami Spanyolországban cigarettát jelent, Venezuelában pedig műanyag üdítős poharat. Ugyanez a pohár Bolíviában pajita, ami néhány más országban viszont maszturbáció, amit Mexikóban chaquetának mondanak, ami egyfajta kunyhó Kolumbiában, ahol a szemellenzős sapka cachucha, míg ugyanez Argentínában vaginát jelent, amelyet ugyanott conchának is neveznek, míg conchudo Kolumbiában a szemtelen vagy fürge (fresco) ember, míg Kubában a fresco tiszteletlent jelent. MÁR KÉSZ VAGYOK! (mamado – szó szerint ʻbeszopott’)” „De mi az, hogy kész vagy? (mamado) Berúgtál? (mamado de borracho) Valamit elszívtál? (mamado de chupeteado) Beteg vagy? (mamado de harto) …This is exhausting…” Kész, végem van, feladom megyek haza a saját országomba!!!

Francisco Goya: Párbaj agyonverésig. Prado, 1820-23 k.