Moszkva udvarai

Gennagyij Mihejev időgépre bukkant.

„Semmi sem történik véletlenül a világon. Nem kezdhetem azzal a történetet, hogy »véletlenül a kezembe akadt egy negatívokkal teli doboz.« Ez nem igaz. Ha ez a doboz túlélt jópár költözést, két árvizet és egy tűzvészt, az annyit jelent, hogy fontos volt nekem, őriztem, vigyáztam rá.

A 80-as években egy kutatóintézetben dolgoztam, távol állt tőlem az újságírás. Egy hobbim volt: a fotózás. Egy »Любитель« márkájú gépem volt, s szabad időben azzal jártam a környező udvarokat. Mintha csak rejtett kamerával fotóztam volna. A Любитель tükörreflexes keresője – azt mondják, a Rolleflexről koppintották – tökéletesen alkalmas volt erre.

Ha mai nyelven akarnám kifejezni, azt mondanám, egy »Moszkva udvarai« munkacímű projekten dolgoztam. Ez az a világ, ahol a gyökereim vannak, az a régi Moszkva, amelyben születtem, ahol felnőttem, a Gribojedov utca és a Sztopanyi pereulok sarkán álló házban. A tisztelt látogató a képek láttán talán arra gondol: ugyan, mennyi csúfságot gyűjtött össze a szerző! Jelentem: a régi Moszkva pontosan ilyen volt. Szombat reggel egyszerűen kiléptem a kapun, végigsétáltam a környékbeli udvarokon. A sokk, amit e képek láttán ma érzek, éppen abból fakad, hogy mennyire megfeledkeztem már erről a világról, mennyire hozzászoktam már a moszkvai utcákat és udvarokat tisztán tartó csöndes tadzsikokhoz.

Igen, különös város volt az. A mai moszkvai fiatal azt gondolhatná, hogy a fotós szándékosan kereste a pusztulás nyomait. De ez nem így van. Ez a homlokzatok mögötti Moszkva az én akkori Moszkvám hű képe. Igen, a város, mondjuk ki, lepusztult volt. De eleven! A Szadovoje kolco gyűrűjén belül akkor még félmillió ember élt. Igen, a szovjet mentalitás nem kedvezett a rendnek és a tisztaságnak. De valahogy mégis lelkesítő volt a régi Moszkvában élni. A régi Moszkva kopottsága sokszínű volt és elbűvölő, mint egy ódon udvarházé. És tudjátok, mennyire megpihenteti a szemet, hogy szinte nincsenek benne autók?! Az az egy-kettő is, amit látunk, régi, roncs.

De a legfontosabb: Ezeket a húsz évnél is régebbi képeket digitalizálva különös érzés fogott el: mintha időgépbe ültem volna, s visszarepültem volna a múlt század nyolcvanas éveibe. Igen, én is megváltoztam. A régi Moszkvában húsz évvel ezelőtt egy egészen másfajta fiatalember élt, egy önreflexióra hajlamos fiú, az amatőr fotózás megszállottja. Rendben: nem tudott jól fotózni. De volt egy felülmúlhatatlan előnye: hogy észrevétlen tudott maradni. Ez a fiú teljesen beleolvadt a maga világába, s képei azt a páratlan lehetőséget és különleges gyönyörűséget kínálják a nézőnek, hogy annak a világnak minden fényképészi modorosság nélküli hű lenyomatát láthatja rajtuk.”

Ilyen udvarok, házak, emberek a 80-as évek Budapestjén is voltak. De ilyen kép csak nagyon kevés. Ezekhez az a manírok nélküli, figyelmes látásmód is kellett, ami Tarkovszkij képein is tükröződik. Hogy ez a nyolcvanas években Moszkvában már egy húszéves amatőrnek is megvolt, abból meg lehet érteni, miért olyan lenyűgöző ma az orosz fotó.

Stalker

drugoi tegnapelőtti fotója

Az oroszországi tűzvész apokaliptikus képei emlékezetünkbe idézik Vlagyimir Manyuhin poszt-apokaliptikus moszkvai városképeit, amelyek valamikor idén tavasszal terjedtek futótűzként az orosz neten. Érdemes nagyítani rájuk. A képek többsége jól beazonosítható moszkvai helyszíneket ábrázol, s az elmúlt évtizedben megerősödött romesztétika erejét bizonyítja, hogy mennyire friss szemmel tudunk így tekinteni rájuk.

Tavasz

nyár

ősz

tél.

Nappal

és éjszaka.

Moszkvai napfelkelte, 2010. augusztus 8. A Telegraph fotója.

Hangyabolytömő

Tonada de tapar formiguers (Hangyabolytömő dal)

Ai, atropellau i feis via, ai, no ho poseu en conversar. (bis) Ai, l'amo, qui us ha de pagar? Ai, voldria poder acurçar ai, sa nit i allargar es dia. Ai, sa nit i allargar es dia. Ai, atropellau i feis via.

Gyerünk, siessünk, ne töltsük az időt fecsegéssel. Jaj, „amo”,* ki fizet meg neked? Jaj, bárcsak megrövidíthetném az éjszakát, s megnyújthatnám a napot. Jaj, az éjszakát, s megnyújthatnám a napot. Gyerünk, siessünk.

* „Amo”: a hagyományos mallorcai udvarház, a finca egy földdarabjának bérlője,
aki emellett a fincára is gondot visel.

Ezekben a napokban hangyainvázió van a házban. Gyakran megesik ez nyáron, de most többen vannak, mint valaha. Minden repedést megtalálnak, s ott menetelnek a pohárszéken, a ruhásszekrényen, a billentyűzeten… A mallorcai falvakban egykor a hangyaboly bejáratainak eltömése is a számos hagyományos munka közé tartozott. És minden tevékenységnek, különösen nyáron, megvolt a maga dala avagy tonadája, a szántásnak, cséplésnek, babültetésnek, aratásnak – mégpedig a sarló méretétől függően más-más ritmussal és dallammal –, vízmerítésnek, fügeszedésnek, mandulaverésnek, oltásnak, olajütésnek, rizsültetésnek…) Ezt a hangyaboly-dugaszoló dalt Madò Buades (1911-2007) énekli Sa Poblából, aki a hagyományos dalok igazi archívuma volt. Sa Poblában különösen sok és sokféle mezőgazdasági munkadal maradt fenn, amelyeket gyakran mély fájdalom, szerelmes vágyakozás vagy csípős kétértelműség sző át.



Madò Buades stílusa, akárcsak a jó flamenco, mindig lenyűgöz rendkívüli érzékenységével, gazdagságával és képzelőerejével. Rafel Moll i Serra zenekutató szerint híres volt arról, hogy minden dalra kialakította a saját változatait, miközben megőrizte minden egyes stílus sajátosságait:

Végtelen változatossággal adja elő őket, bőséges és szabad ornamentikával. Ez stílusának egyik legértékesebb és legspontánabb vonása, egyéni ízlésének és annak a törekvésének eredménye, hogy minden dalt kisebb vagy nagyobb mértékben feldíszítsen. Született tehetsége van arra, hogy erőteljesen, pontosan és tisztán adja elő a legbonyolultabb ornamentikákat is, gyakran hosszú szekvenciákat és melizmákat, appoggiaturákat és mordentéket, felfelé vagy lefelé kibontva egyetlen dallamvonal mentén, amely gyakran enyhe vibratóval ér véget.

A sa poblai földek legtöbb munkadalának in situ ismerőjeként és csodálatraméltó emlékezőtehetségének köszönhetően rendkívül ügyel a „pontozásra”, ahogy ő mondja, azaz minden dal egyedi ritmusára, amelynek parlato előadott szótagszerkezete mindig a megfelelő mezei munkához kapcsolódik. Hangja, amely különféle lelkiállapotok megjelenítésére képes, egy nemzedékről nemzedékre áthagyományozott kultúra örököse, amely hitelesen tanúskodik egy egész falu kikristályosodott zenei és művészeti örökségéről.

Az alábbi video Madò Buades életét beszéli el sok sa poblai vallomásával gazdagítva, akik ismerték, és együtt dolgoztak vagy énekeltek vele:



Érdemes meghallgatni az alábbi munkadalokat is. Még mindig éneklik őket a földeken, de minden nyáron egyre kevesebben. Ahogy a mallorcai mezők egyre inkább golfpályákká alakulnak át (a legutóbbi, Son Bosc pontosan Albufera szélén, ahol egykor Madò Buades családja rizst ültetett), hamarosan már csak felvételen lehet meghallgatni őket. Sajnos a fordításban sok finomság és utalás – beleértve az adott tevékenységgel kapcsolatos gesztust is – szükségszerűen elvész.

Kecskelegeltetés. A gazda ebédje a derekára kötött kendőben van

Pihenő a bejárat melletti padon

Tonada de llaurar Tu que llaures o saones, o vas de cap a camí, —ramba!— ai, ves alerta amb mi, llatí!, que hi ha ha al·lotes per aquí —calma, moreno!— que saps que ho son de piscones (bis) —Hou!—

Szántódal Te, aki ásod vagy szántod a földet vagy útra kelsz, – nyomjad! – légy óvatos, latino! mert lányok is vannak itt – lassan, barna! – és tudod, milyen kíváncsiak. (bis) – Hou! –

Szántás kis ekével és magvetés

Tonada d'esterrossar Perendenga, perendenga, ja t'ho podies pensar. Qui no s'arrisca a sa feina quan té talent no té pa. (bis) Ja t'ho podies pensar.

Boronálódal „Perendenga, perendenga”, gondolhatod. Aki nem igyekszik a munkával nem lesz kenyere majd ha éhes (bis) Gondolhatod.

Kagylókürttel adnak jelt a munkásoknak az ebédidőre

Tonada de sembrar mongetes Terres primes de marjal, un temps hi cantaven grins i ara sínies i molins (bis) hi treuen un gros capital: patates com a poals, mongetes com a poncins, i es diumenges es fadrins —i enc que no siguin molt fins— pareixen de can Verdal. (bis) Terres primes de marjal.

Babültető dal Sovány mocsári földek (Sa Poblában), ahol a kabóca szólt, és most a vízi és szélmalmok (bis) járják a gazdagságot: a krumpli mint a fejem a bab mint a narancs és vasárnap az agglegények – még ha nem is a legjobb fajták – mintha mind a Verdal-házból lennének. (bis) Sovány mocsári földek.

Lisztőrlő malom

Vízemelő kerék. A szamár szemét „clucales”-nek nevezett szemellenzővel takarják el

Tonada de segar amb falçó Saps que em va dir l'amo en Ceba, que em va ensenyar de segar? Saps que hem va dir l'amo en Ceba? Que entre sa terra i sa ma sa falç just hi ha de quebre. (bis) Saps que em va dir l'amo en Ceba?

Aratódal sarlóval Tudod-e mit mondott Ceba [hagyma] mester mikor sarlózni tanított? Tudod-e, mit mondott Ceba mester? Hogy a kéz és a föld között épp csak a sarlónak legyen hely. (bis) Tudod-e mit mondott Ceba mester?

A sarló fogazása a nők dolga. „Aixell”-nek nevezett árral végzik egy csontdarabon

Tonada de segar amb falcella Es segador sa falç venta, es sembrar se fa venir. (bis) Al·lota que hi vols venir a sa casa per a sempre? A sa casa per a sempre. Es segador sa falç venta.

Aratódal kaszával Az arató lengeti a kaszát, jön már a vetés (bis) Te lány, akarsz-e jönni a házamba örökre? A házamba örökre. Az arató lengeti a kaszát.

Tonada de batre Quan es vent damunt va entrar —fora, fora!—, va entrar i ja tenia mig batut. Ai, mig batut! Ai, Mare de Déu de Lluc donau-mos força i salut! —fora, fora, que ja acabam!—. Força i salut, a noltros i a n'es bestiar. Quan es vent damunt va entrar damunt va entrar. Quan es vent damunt va entrar ja teniem mig batut. —Hou!—

Cséplődal Amikor feltámadt a szél – ki vele! ki vele! – Már a felét megcsépeltem. Aj, már a felét megcsépeltem. Aj, Lluci Szent Szűz adj nekünk erőt és egészséget! – ki vele! ki vele! mindjárt kész! – Erőt és egészséget nekünk és állatainknak. Amikor feltámadt a szél amikor feltámadt. Amikor feltámadt a szél már a felét megcsépeltük. – Hou! –

A gabonát ütögetéssel választották el a pelyvától

Tonada de treure aigo amb lates Un temps en aquell portal jo hi tenia es bé compost. (bis) Ara ja hi pas tan rost com s'aigo per sa canal. Un temps en aquell portal.

Vízmerítés vödörrel Valamikor abba a kapuba helyeztem az életem. (bis) Ma már messze járok onnét mint a víz az ereszen. Valamikor abba a kapuba.

Tonada de collir figues Jo tot lo dia cull figues i no n'he menjada cap, (bis) perquè són de la cantina, ai, roges, i no me n'agrat. I no n'he menjada cap.

Fügeszedő dal Fügét szedek egész nap egyet sem ettem belőle, (bis) mert a pince felől valók vörösek, nem ízlenek nekem. Egyet sem ettem belőle.

Egy asszony fügét szedni indul

Fügeszárítás rőzsefonatokon

Tonada de tomar metles La reina en es corral té (bis) una figuera hivernenca. Sa fruita més primerenca (bis) es sa flor de s'ametler. Senyor rei, jo una altra en sé: la reina en es corral té una figuera hivernenca.

Mandulaverő dal A királynő udvarán (bis) téli füge nő. A legkorábbi gyümölcs (bis) a mandula virága. Uram, királyom, másikat is tudok: a királynő udvarán téli füge nő.

A mandulaverés a férfiak dolga. A nők és gyerekek a lehullott mandulát szedik össze

A száraz mandulahéj lehántása mandulatörés előtt

Tonada de exsecallar Quan s'arbre no vol sa fulla (bis) ella mateixa ja cau. Amb una altra festejau (bis) i a mi em campau comsavulla. Quan s'arbre no vol sa fulla ella mateixa ja cau.

Oltó dal Mikor a fának nem kell a levél (bis) lehullik az magától. Másnak udvarolsz te már (bis) úgy bánsz velem, mint bárki mással. Mikor a fának nem kell a levél lehullik az magától.

A víz kincs Mallorcán. Mosásnál nem szabad pazarolni

Tonada de fer oli Sa vida des tafoner a sa taula s'adormia, perquè de sa nit fa dia i sempre duu sòn endarrer. Sempre duu sòn endarrer sa vida des tafoner.

Olajütő dal A molnár élete asztalon alvás, mert az éjt nappallá teszi, mindig adós az alvással. Alvással mindig adósnak lenni ez a molnár élete.

Tonada de plantar arròs Quan veig que posen bandera es meu cor no té repòs. (bis) Sa feina de plantar arròs es caminar per enrera. (bis) Quan veig que posen bandera. En bon dia de Sant Pere a missa no vaig anar perquè vaig anar a plantar arròs bomba a Sa Bufera. Arròs bomba a Sa Bufera en bon dia de Sant Pere.

Rizsültető dal Mikor látom, hogy kitűzik a zászlót szívemnek nincs nyugovása. (bis) A rizsültetés hátrafele lépegetés. (bis) Mikor látom, hogy kitűzik a zászlót. Szent Péter ünnepén nem megyek misére mert ültetni megyek „bomba” (kerekszemű) rizst Albuferába. Bomba rizst Albuferába Szent Péter ünnepén.

Pihenés közben semmibe sem kerül kötelet fonni

A képeket Josep Pons Frau (1883-1952) készítette jórészt az 1920-40-es években a Sa Poblával szomszédos Sineu környékén. Forrás: G. Llompart, Mª J. Mulet és A. Ramis: Mallorca: imatge fotogràfica i etnografia, Palma, 1992. Ezzel az albummal a kezemben jártam körbe a palmai piacot. Az egyik zöldséges standot egy hatvan év körüli házaspár vezeti Vilafranca de Bonanyból, ahol szüleik a kiterjedt San Martí finca földjein dolgoztak. Mutattam nekik a könyvet, s azonnal felismerték: „Igen, mi is épp így éltünk…” Megemlítettem, milyen nehéz élet lehetett az, de a férfi habozás nélkül azt mondta: „Sokkal boldogabbak voltunk.” És túl az „ubi sunt?”-on, valóban nehéz lenne egyértelmű mérleget vonni a sziget fejlődéséről az azóta eltelt évtizedekben.

Irina Goncsarova: Oroszország ég

Ma reggel, néhány órával az oroszországi tűzvészről szóló bejegyzésünk után a Стихи.ру – Orosz versek – szájton Irina Goncsarova ugyanezzel a címmel tett közzé új verset: Россия в огне – Oroszország ég! Azonnal engedélyt kértünk a költőnőtől, hogy a Wang folyón is közölhessük nyersfordítással együtt, s ő volt olyan kedves, hogy nemcsak egyetértett, de még az angol fordítást is átnézte és jóváhagyta. Ez azonban ne tévessze meg az olvasót: az orosz eredeti sokkal gazdagabb és és apokaliptikusabb a hevenyészett fordításnál.

“Россия моя, Россия, Зачем так ярко горишь?” Марина Цветаева. ЛУЧИНА, 1931 г. Париж Вот машинист. Вот топка. Вот лопата. Углишка показалось маловато; И вот пылает целая страна. И мчится под откос. И как всегда, В купе вздремнулось сонным пассажирам. А кочегар как будто бы двужильный, Свихнувшийся, швыряет пламя в топку: И вся Россия, пригодившись на растопку, Летит экспрессом в ад. Никак с ума Свихнулся машинист. Плацкарт болтает, А проводница с кем-то там киряет, В окошках что-то черное мелькает, И дым из труб несет по деревням. Куда, залетные, колесами стучите? Состав летит в огонь. В нем гибнут птицы, И звери гибнут, дети гибнут! И пшеница! И ветер пепел носит по полям. Но вот из тьмы выходят чудищ сонмы И плотно обступают поезд сонный. И в пламя жаркое въезжает обреченный Тот поезд: машинист ушел, не тормозя.

“Oroszország, én Oroszországom, mért égsz oly fényesen?” Marina Cvetajeva. ЛУЧИНА, 1931, Párizs Itt a kazán. A lapát. A mozdonyvezető. Csak szenecskéből nincs elég. És már tűzben áll az egész ország, robog lefelé a lejtőn. Az álmos utasok mint mindig, bóbiskolnak a kupéban, míg a fűtő mint elszabadult gólem háborodottan rakja a kazánt: a tűzre megérett egész Oroszország robog a pokolba. A mozdonyvezető, úgy tűnik, megőrült. Az első osztály cseveg, a kalauz vedel valakivel, az ablakon feketeség lüktet, a mozdony füstje megül a falvakon. Hová zakatoltok, átutazók, hová? A vonat a tűzbe tart! Benne madarak pusztulnak, állatok, gyermekek pusztulnak el! És a gabona! A mezők fölött pernyét hord a szél. A sötétből szörnyek sereglenek elő, sűrűn közrefogják az alvó vonatot. És az égő tűzbe fut az elátkozott mozdony: a vezető leszállt rég, nem fékezett