Katyusa

Májusban a második világháború szelleme járt át számos bejegyzést itt a Wang folyón: a Kicsi emberek a háború által sújtott gyerekekről szólt, a Graffiti az elesett Berlin orosz falfirkáit mutatta be, míg a Két kép az Egyházról szóló reflexió volt két háborús fotó kapcsán. Számunkra odahaza a Szovjetunióban sok éven át a Győzelem Napja jelentette május kezdetét, 1945. május 9-nek, a náci Németország kapitulációjának, a Nagy Honvédő Háború (1941-1945) befejezésének évfordulója, amely még ma is állami ünnep számos posztszovjet köztársaságban. Így aztán ezt az én mostani vendégposztomat is a Wang folyó „májusi szelleme” inspirálta – köszönet érte.

A Katyusa a Nagy Honvédő Háború egyik ikonikus dala volt, jóllehet jóval korábban keletkezett, és 1938-ban adták elő nyilvánosan először. A Katyusa név a Katya kicsinyítő képzős alakja, míg ez a Jekatyerina, azaz Katalin orosz női név becézett formája. A dal egy lányról szól, aki hadba vonult kedvese után sóvárog.

Музыка: Матвей Блантер Слова: Михаил Исаковский Расцветали яблони и груши, Поплыли туманы над рекой. Выходила на берег Катюша, На высокий берег на крутой. Выходила, песню заводила Про степного, сизого орла, Про того, которого любила, Про того, чьи письма берегла. Ой ты, песня, песенка девичья, Ты лети за ясным солнцем вслед. И бойцу на дальнем пограничье От Катюши передай привет. Пусть он вспомнит девушку простую, Пусть услышит, как она поет, Пусть он землю бережет родную, А любовь Катюша сбережет.

Zene: Matvej Blanter Szöveg: Mihail Iszakovszkij Virágzottak az alma- és körtefák, köd ült a folyóra: kiment Katyusa a folyópartra a folyónak meredek partjára. Kiment a partra, dalt dalolt a sztyeppei kőszáli sasról arról, akit szeretett akinek levelét kezében tartotta. Ó, te dal, leány-dalocska, a fényes nappal együtt repülj, és a harcosnak a távoli vidéken add át Katyusa üdvözletét. Juttasd eszébe az egyszerű leányt, hadd hallja meg, miként dalol, hogy míg ő a szülőföldet őrzi, addig Katyusa megőrzi szerelmét.

A dalt a háború után számos fordításban is terjesztették, a legismertebb magyar változatot a Wikipedia is közli. A Matvej Blanter (1903-1990) által írt dal rendkívül népszerű volt a fronton, mégpedig mindkét oldalán. Ismerünk eseteket, amikor a német katonák a lövészárokból újrázást kértek. Az egyik legnépszerűbb olasz partizándal, a Fischia il Vento (Fütyül a szél) is erre a dallamra íródott 1943-ban.

Fischia il vento e infuria la bufera, scarpe rotte e pur bisogna andar a cunquistare la rossa primavera dove sorge il sol dell’avvenir. A cunquistare la rossa primavera dove sorge il sol dell’avvenir. Ogni contrada è patria del ribelle, ogni donna a lui dona un sospir, nella notte lo guidano le stelle forte il cuore e il braccio nel colpir. Nella notte lo guidano le stelle forte il cuore e il braccio nel colpir. Se ci coglie la crudele morte, dura vendetta farà del partigian; ormai sicura è la dura sorte del fascista vile traditor. Ormai sicura è la dura sorte del fascista vile traditor. Cessa il vento, calma è la bufera, torna a casa il fiero partigian, sventolando la rossa sua bandiera; vittoriosi e alfin liberi siam. Sventolando la rossa sua bandiera; vittoriosi e alfin liberi siam.

Fütyül a szél, tombol a vihar, cipőnk szakadt, de menni kell, hogy meghódítsuk a vörös tavaszt, ahol a jövő napja kél. Hogy meghódítsuk a vörös tavaszt, ahol a jövő napja kél. A lázadónak minden vidék otthona, minden asszony érte sóhajtozik, éjjel őt őrzik a csillagok, erős a szíve, karja lesújtani kész. Éjjel őt őrzik a csillagok, erős a szíve, karja lesújtani kész. Ha elér minket a kegyetlen halál, kemény bosszút áll a partizán: a hitvány fasiszta áruló balvégzete immár bizonyos. A hitvány fasiszta áruló balvégzete immár bizonyos. Elül a szél, lenyugszik a vihar, hazatér a büszke partizán vörös zászlaját lobogtatva: győztesek és végre szabadok vagyunk. Vörös zászlaját lobogtatva: győztesek és végre szabadok vagyunk.

A Katyusát számos nyelvre fordították és még ma is éneklik Izraeltől Kínáig. Én azonban gyerekkoromban nem anyanyelvemen, hanem oroszul énekeltem, és nem is hallottam soha azeri nyelvű változatát. Matematikaprofesszor apám, aki olykor-olykor verseket is ír, csak 1999-ben olvasta fel nekünk saját költői fordítását azzal az ajánlással ellátva: – „Nagybátyámnak, Musztafának”:

Artıq çiçəkləmiş alma-armudlar, Çayın üzəriylə sürünür duman. Bu dəmdə sahilə çıxır Katyuşa, Dayandığı sahil yüksək bir yarğan. Ey nəğmə, ey məsum qızın nəğməsi, Günəşin ardınca uç, uç, havalan, Uzaq sərhəddəki döyüşçüyə sən Yetir Katyuşadan alovlu salam.

Çıxır, söyləməyə başlayır nəğmə Haqqında çöl oğlu, cəsur qartalın, Haqqında kimi ki sevmiş ürəkdən, Sahibin qorunan xoş məktubların. Qoy o xatırlasın sadə bir qızı, Qoy eşitsin ki, o, necə oxuyur, Qoy doğma torpağı qorusun daim, Sevgi-məhəbbəti Katyuşa qorur.

Musztafa nagy-nagybátyám Katyusája

Apám nagybátyja, Musztafa a legfiatalabb, s valószínűleg a legkedvesebb fiú volt a családban. Ragyogó képességű falusi fiúként katonai pályára lépett: elvégezte a katonatiszti iskolát, és Bakuban lett tiszt. Leendő feleségével, Valentyina Andrejevnával egy kórházban találkozott, amikor az 1930-as években Oroszországban, a sztavropoli körzetben szolgált. Családja áldását adta az orosz nővel tervezett házasságára, amelyet az ég is megáldott négy gyermekkel.

Nagyapám haláláig ágya mellett tartotta legfiatalabb öccsének ezt az 1940-es években készült fényképét.

Az 1941 júniusi német invázió a Szovjetunió nyugati határainál érte nagybátyám csapattestét. Feleségét és gyerekeit azerbajdzsáni szülőfalujába evakuálták. A német csapatok a Blitzkrieg taktikáját követve valóban a villám sebességével nyomultak előre. A Vörös Hadsereg folyamatos visszavonulásra kényszerült, és 1941 őszén már a főváros, Moszkva közelében zajlottak a véres csaták. Az 1941 téli sikeres szovjet ellentámadás visszaszorította ugyan az ellenséget, de Moszkvát még mindig veszély fenyegette. Musztafa kétszer is megsebesült, s a kórházból több levelet is írt haza. Az utolsó levél 1942 júliusában kelt, majd hosszú csend után 1943-ban Valentyina megkapta az utolsó hírt férjéről. A „hősi halált halt” értesítés neve azeri nyelven gara kaghyz, fekete papír. Hosszú ideig azt hittem, hogy ezek a papírok tényleg feketék, pedig nem is:

Értesítjük, hogy Juszufov Musztafa Abdul(la) oglu őrnagy 1942. augusztus 15-én elesett a hazáért vívott ütközetben. Kelt 1943. augusztus 3-án

Semmilyen értesítést nem kaptunk róla, hogyan halt meg Juszufov őrnagy és hol van eltemetve. Nevét később megtalálták a „bevetés közben eltűntek” hivatalos listáján. Musztafa sorsát ilyenformán mindig köd borította, és hozzátartozóiban időről időre feltámadt a remény, hogy talán még újra viszontlátják.

A Wang folyó puskaporszagú májusi bejegyzései ismét felelevenítették bennem nagy-nagybátyám emlékét, és kutatni kezdtem az interneten Musztafa Juszufov őrnagy után. A legjobb időpontban tettem. Kiderült, hogy 2008-ban az Orosz Köztársaság Hadügyminisztériuma az ОБД Мемориал projekt keretében interneten hozzáférhetővé tette a Nagy Honvédő Háború emberveszteségeiről szóló archívumokat. A hatalmas adatbázist időről időre frissítik és kiegészítik, s most körülbelül 11,8 millió dokumentum digitalizált képét tartalmazza. Azt terveztem, hogy ha itt nem bukkanok nyomára, átnézem a szovjet hadifoglyok német dokumentációs központjának archívumát is.

A keresés nem egyszerű az archívumban, mert mind az eredeti dokumentumokban, mind a digitalizált változatok leírásában igen sok a különféle névátírás és elütés. Rövid időn belül mégis igen sok adatot találtam Juszufov őrnagyról. Nemcsak utolsó beosztását – a 31. hadsereg 88. lövészhadosztálya – és sírjának helyét tudtam meg ebből, hanem arról is részletesen olvashattam, hogy magára maradt felesége hogyan küszködött és veszítette el két fiatalabbik gyermeküket a háború ínséges éveiben.

Juszufov Musztafa Abdul(la) oglu őrnagy, gépesített lövészzászlóalj-parancsnok elesett 1942. augusztus 17-én, eltemették Noszovo falutól 500 méterre délkeletre. Kelt 1944. december 8-án.

1942 tavaszán a 88. lövészhadosztályt újjászervezték, mert az északon, a finn határ közelében vívott pusztító csaták után alig néhány ezer ember maradt életben a kezdeti 17 ezerből. Az újjáalakult hadosztály 1942. augusztusában a rzsev-szicsevkai offenzívában – a „rzsevi húsdaráló” néven ismert rzsevi csaták második szovjet hadműveletében – esett át a tűzkeresztségen. A háborúnak ez az ellentmondásos epizódja sokkal kevésbé ismert mint akár a kurszki, akár a sztálingrádi csaták, noha legalább annyi emberéletet követelt, mint az utóbbi.

Az 1942. nyári-őszi hadműveletei – köztük a rzsevi csaták – térképe.

Az 1942. január-áprilisi első hadművelet először visszavetette a német csapatokat, amelyek azonban ellentámadásba mentek át, és szinte teljesen megsemmisítettek két szovjet hadtestet, valamint továbbra is kezükben tartották Rzsevet és a Rzsev-Vjazma kiszögellés más stratégiai állásait, amelyek ökölként fenyegették Moszkvát. 1942. júniusában Hitler parancsot adott csapatainak, hogy vonuljanak délre, két stratégiai fontosságú város – Sztálingrád, a fontos Volga-parti közlekedési csomópont és Baku, a legnagyobb kaspi-tengeri szovjet olajkút elfoglalására. Sztálin nem látta előre ezt a fordulatot, s a Rzsev környéki hadműveletek tovább folytak, hogy minél nagyobb német erőt tartsanak vissza a délre vonulástól. Július-szeptemberben a szovjet erők új offenzívát kezdtek, ám hatalmas áldozatok árán is alig tudtak előrehaladni, s a legfőbb célt nem sikerült elérniük: Rzsev és a kiszögellés továbbra is német kézen maradt. Az offenzívát november-decemberben újabb sikertelen támadás követte. A szovjet csapatok csak 1943. márciusában hatoltak be Rzsevbe, ahol felfedezték, hogy az ellenség szinte észrevétlenül visszavonult.

„A bolseviknek már nem volt ideje eldobni gránátját”. Belorusszia, 1941. június.
A Völkischer Beobachter német lap illusztrációja.

A hivatalos adatok szerint a „rzsevi húsdarálóban” elszenvedett szovjet veszteségek meghaladták az egymillió halottat és sebesültet. A hadtörténészek és tábornokok évtizedeken át hallgattak ezekről a csatákról, de a túlélők emlékezetében fennmaradtak. Egyikük, Alekszandr Tvardovszkij (1910-1971) jeles szovjet költő, aki a Krasznoarmejszkaja Pravda haditudósítójaként volt jelen Rzsevben 1942. őszén, „Rzsev alatt öltek meg engem” címmel írt versében állított emléket 1946-ban a rzsevi földben fekvő sok ezer szovjet ismeretlen katonának:

Я убит подо Ржевом, В безымянном болоте, В пятой роте, На левом, При жестоком налете. … И во всем этом мире До конца его дней — Ни петлички, ни лычки С гимнастерки моей. Я — где корни слепые Ищут корма во тьме; Я — где с облаком пыли Ходит рожь на холме. Я — где крик петушиный На заре по росе; Я — где ваши машины Воздух рвут на шоссе. Где — травинку к травинке — Речка травы прядет, Там, куда на поминки Даже мать не придет. … Летом, в сорок втором, Я зарыт без могилы. Всем, что было потом, Смерть меня обделила.

Rzsev alatt öltek meg engem egy névtelen mocsárban, az ötödik században a balszárnyon egy kegyetlen légitámadásban. … S ennek a kerek világnak utolsó napjáig már se folt, se jelvény nem marad katonai zubbonyomból. Ott vagyok, ahol a vak gyökér a sötétben étel után kutat; ott vagyok, ahol a rozs hullámzik a domboldal porában. Ott vagyok, ahol a kakas kiált a hajnali szürkületben ott vagyok, ahol autóitok gázt könnyeznek az úton. Ahol a kanyargó folyócska szövi egybe a gyepet ahová anyám se jön el hogy emlékezzen reám. … Negyvenkettő nyarán temettek jel nélkül el, s mindentől, ami ezután jött megfosztott a halál.

Musztafa Juszufov neve sem szerepel az itt eltemetettek listáján, és Noszovo faluban sem áll semmilyen hivatalos emlékoszlop. Sőt a legtöbb térképen nem is találunk ilyen nevű falut Rzsev környékén.

Évről évre számos önkéntes kutatócsoport bukkan újabb és újabb ismeretlen katonák százainak maradványaira, olykor egész tankokra vagy repülőgépekre eltemetve a mocsárban. Nem-hivatalos jelszavuk az első, győzhetetlen orosz generalisszimusz, Alekszander Szuvorov (1729-1800) mondása: „A háború addig nem ért véget, amíg az utolsó katonát is el nem temették.”

Juszufov őrnagy sírhelyére vonatkozó kérdésemre, amelyet e kutatócsoportok több internetes fórumán is feltettem, gyors válasz érkezett. Kiderült, hogy Noszovo falucska a tveri oblaszty pogoreloje gorodiscsei központjának közelében fekszik, s 2008-ban mindössze 83 lakosa volt. Ezen a helyen kísérelt meg a 88. lövészhadosztály és a 212. harckocsiezred 1942. augusztus 4-én átkelni a Derzsa folyón.

A 31. hadsereg 88. lövészhadosztály pogoreloje gorodiscsei hadműveletei, 1942. július 30 – augusztus 23.

A legfontosabb információt azonban 2010. május 24-én kaptam Alekszej Szdvizskovtól, a Moszkvai Energetikai Intézet Gorizont turista- és kutatóklubjának elnökhelyettesétől. Azt írta nekem, hogy 2007-ben klubjuk a helyi zubcovi és pogoreloje gorodiscsei kutatócsoportokkal együtt kutatómunkán vett részt a terepen, ahol két szükségsírt találtak, mindkettőben körülbelül húsz-húsz emberrel, pontosan a dokumentumban megjelölt helyen: Noszovótól 500 méterre délkeletre. Maradványaikat katonai tiszteletadás és egyházi szertartás keretében a pogoreloje gorodiscsei hősök temetőjébe vitték át. Alekszej igen előzékenyen levelet írt klubjuk nevében a helyi önkormányzatnak, hogy tüntessék fel Musztafa Juszufov őrnagy nevét a temető emlékművén, s egy fotót is küldött nekem Noszovo látképével. A fotó előterében a szovjet áttörés emlékműve áll, amely – meglepetésemre – egy, a domb tetejéről a falu felé tekintő Katyusa.

Katyusa Noszovóban, a moszkva-rigai úton. Fotó: Alekszej Szdvizskov

Katyusák a háborúban

A Katyusa nevet a szovjet katonák adták ennek az új típusú BM-13 sorozatlövő rakétafegyvernek a kedves háborús dalukban szereplő lány után. Az elnevezés oka minden valószínűség szerint a BM-13 tetején látható „K” betű volt, amely a voronyezsi Komintern fegyvergyárra utalt. A Katyusát először 1941. júliusában tesztelték ütközetben, sorozatgyártása és bevetése 1941. végén kezdődött. A német csapatok a nem kevésbé zenei Stalinorgel, azaz Sztálin-orgona néven emlegették. Ebből az orgonából gyászzene szólt: a Katyusa tíz másodperc alatt több mint négy tonna robbanóanyagot lőtt ki több mint négy hektárnyi bevetési területre akár öt kilométer távolságban. Az ismert dalnak új változata született erről a másik Katyusáról:

В мраке, в тьме лесных опушек наших Смерч несется к небу огневой – Это наша русская «Катюша» Немчуре поет за упокой! … Все мы знаем душечку-«Катюшу», Все мы слышим, как она поет, Из врага вытряхивает душу, А бойцам отвагу придает!

Erdeink sűrű sötétjében Tűzvihar lövell az égre fel – Ez a mi orosz „Katyusánk”: a németnek gyászdalt énekel. … Drága „Katyusánkat” ismerjük mi mind, Halljuk mindannyian, hogy zengi dalát, kiszorítja a szuszt az ellenségből, és a harcosoknak bátorságot ád!

Katyusa-tűz, 1941. Fotó: Szamarij Gurarij

Katyusa töltése. Az 1. ukrán front, 1944. június 29. Fotó: A. Sajhet

Katyusa-tűz. A 2. ukrán front, Budapest, 1945. január 27. Fotó: A. Jegorov

Katyusák a győzelmi felvonuláson. Moszkva, 1945. június 24. Fotó: F. Kiszlov

A Katyusa rakétavetők egészen Berlinig eljutottak, és a Katyusa-dal sem maradt el mögöttük. A kiégett Reichstag lépcsőin Ligyija Ruszlanova (1900-1973) népszerű szovjet-orosz énekesnő, az egyik legnagyobb korabeli orosz népdalénekes adta elő a szovjet hadsereg előtt.

Ligyija Ruszlanova a Katyusá-t adja elő. Berlin, 1945. május. Fotó: Grigorij Petruszov

Расцветали яблони и груши. По тропинкам, через лес густой Выходила смелая Катюша С автоматом на берег крутой. Выходила, без пощады била За разгром родимого села, За того, которого любила, За того, чьи письма берегла.

Virágoztak az alma- és körtefák a sűrű erdőben az ösvény mellett; kilépett az erdőből a derék Katyusa géppuskájával a meredek folyópartra. Kilépett, és nem ismert kegyelmet a földig rombolt falujáért azért, akit szeretett, akinek levelét kezében tartotta.

A dalnak ez az utóbbi front-változata ismét másik Katyusáról szól: arról a 800 ezer nőről, akik a Vörös Hadseregben szolgáltak a háború alatt.

Légy hős! 1941, V. Koreckij

A fasizmus a nő legnagyobb ellensége. Mindenki a fasizmus elleni harcra! 1941, N. Vitolina

Csatlakozz a bajtársakhoz a fronton, az önkéntes a katona segítője és barátja!

1941. V. Koreckij, V. Gicevics

Vöröskeresztes önkéntesek! Ne hagyjunk a csatatéren sem sebesültet, sem a fegyverét.
1942. V. Koreckij

Felváltunk benneteket! 1941. V. Szerov

Célunk közös – Berlin. 1945. V. Koreckij

A nők nemcsak kisegítőként – például ápolónőként vagy híradósként – tevékenykedtek. Voltak női lövészek, géppuskások, harckocsizók, sőt pilóták is.

Zulejka Szejidmammadova (1919-1999). Fotó: RIA „Novosztyi”

Utóbbiak közé tartozott Zulejka Szejidmammadova, az első azerbajdzsáni női pilóta is, aki a háborút ezrednavigátorként kezdte, és ezrede, az 586. légiezred – az 1942-ben felállított három szovjet női légiezred egyike – második rangidős parancsnokaként fejezte be.

A nők ilyen mértékű részvétele a közvetlen harcokban példátlan dolog volt, ami megdöbbentette a németeket, és amit a náci propaganda ki is aknázott a szovjet rendszer embertelenségének bizonyítására, noha ők maguk a háború utolsó időszakában nem riadtak vissza attól sem, hogy gyerekeket küldjenek a frontra.

A második világháború volt az emberiség történetének legbrutálisabb, legvéresebb háborúja. Miközben a szélsőségekig tolta ki az emberi kegyetlenség határát, egyszersmind a hősiesség és önfeláldozás ragyogó példáit is felmutatta. Ilyen módon kettős Katyusa története is, amely egyszerre az odaadó szeretet és a dühödt ellenségesség története.

Légvédelmi lövészlány aláírja katonai esküjét

Mamayeva-Bezmenova pilóta bevetés előtt, 1943. augusztus

Zina Kozlova géppuskás, 1942. június 30. Fotó: Mihail Szavin

Lövészlány a balti fronton, 1944. Fotó: Sz. Baranov/RIA „Novosztyi”

„Egészségügyi előadó” – front-ápolónő, 1942. június

Alvó „egészségügyi előadó”. Fotó: David Trahtyenberg

Marija Salnyeva (Nyenahova) forgalmat irányít. Berlin, 1945. május 2.
Fotó: Jevgenyij Haldej

Győzelem! Lövészlányok, 1945. Fotó: Natalija Bode

Köszönetnyilvánítás

A legtöbb fotó forrása a War Album, a második világháborús fotók digitális archívuma. A háborús szovjet poszterek képei a My-USSR.ru, Красное Знамя 1941-1945 és a Электронный музей отечественного плаката szájtokról származnak.

Egyéb érdekes linkek

Фронтовые судьбы песен. «Катюша» (Katonadalok története. „Katyusa”) – a dalról és változatairól szóló történetek érdekes gyűjteménye (kottákkal is): http://www.a-pesni.golosa.info/ww2/oficial/katjucha.htm

Ржев: Неизвестная битва Георгия Жукова (Rzsev: Georgij Zsukov ismeretlen csatája) – 2009-es dokumentumfilm, rendezte Szergej Nurmamed, narrátor Alekszej Pivovarov és Konsztantyin Goldenzweig, amely nagy vitát robbantott ki Oroszországban: http://www.youtube.com/watch?v=Lv_8AbQJyuk

Katonai temetkezőhelyek kutatása Rzsev környékén – az Orjol (Sas) helyi katonai-történelmi egyesület rövid videója: http://www.youtube.com/watch#!v=mskUclqiUQ4

VESZTYI Moszkva 2007. szeptember 23-i tévériport a Moszkva környéki kutatásokról: http://www.vesti-moscow.ru/videos.html?id=9430

Женское лицо войны. Катюша (A háború női arca. Katyusa) – 2008-as orosz dokumentumfilm, Szvetlana Alekszijevics könyve alapján rendezte Alekszej Kitajcev: http://rutube.ru/tracks/1895638.html

Женя, Женечка и ‘Катюша’ (Zsenya, Zsenyecska és ‘Katyusa’) – 1967-es népszerű szovjet-orosz film (angol felirattal), Bulat Okudzsava írói közreműködésével rendezte Vlagyimir Motil. A film egy romantikus fiatalember (Zsenya) történetét beszéli el, aki Katyusa rakétavető-ezredével háborúba vonul: http://www.youtube.com/watch#!v=BsvveaPoUlk

Város

Hogy Szergej Szolovjov 1987-es kultuszfilmje, az Assza és a film korabeli underground együttesektől származó zenéje máig milyen népszerű az egykori Szovjetunióban, arra szép bizonyíték az alábbi videó, amelyen népviseletbe öltözött idős udmurt asszonyok éneklik a film legszebb betétdalát, a Várost – udmurt nyelven. Hogy a szöveg megfelel-e az orosz eredetinek, azt nem tudom, de azt remélem, hogy magyarul is kitűnően tudó udmurt olvasóink – mert nekünk ilyen is van – elküldik majd a szöveget udmurt eredetiben és magyar fordításban, hogy feltehessük ide.

Update: Időközben Kozmács István megküldte az udmurt szöveg alábbi átírását és magyar fordítását. Hálásan köszönjük!

Лыз-лыз инбам улын Вань паймымон дунне Пытсаськисьтэм капкаосыз, Яркыт кизилиез. Выемын со дунне Вож-вож садъёс пöлы. Аддзылымтэ пöйшуръёсыз Эркын ветло отын. Огез джуась зарниен кисьтаське, Мукетыз паймымон чебер адске. Вадьсазы öрзи волъя бурдъёссэ, Вунэтын уд быгат тон синъёссэ. Со лыз-лыз инбамын Яркыт кизилиез Тынад луоз лулы мынам Тынад вань даурлы Ачиз кин яратэ – яратiсез шеде. Чылкыт малпанъёсыд сюлмад – Сайкыт лулыд тынад. Огез джуась зарниен кисьтаське, Мукетыз паймымон чебер адске. Вадьсазы öрзи волъя бурдъёссэ, Вунэтын уд быгат тон синъёссэ.

Kék-kék ég alatt egy csodálatos világ van bezáratlan kapuja fényes csillaga Elmerül ez a világ zöld-zöld kertek közé sosem látott vadállatok szabadon járnak ott Az egyik égő arannyal csillog a másik meg csodaszép közöttük sas tárja szét szárnyait nem tudod elfelejteni a szemét Azon a kék-kék égen a fényes csillag a tied lesz, lelkem, a tied örökre. Aki maga szeret – talál, ki szereti tiszta gondolataid a szívedben, fényes lelked van neked Az egyik égő arannyal csillog a másik meg csodaszép közöttük sas tárja szét szárnyait nem tudod elfelejteni a szemét

Udmurt nyelvrokonaink a másfél milliós Udmurt Köztársaság lakosságának egyharmadát teszik ki (1917-ben még többségben voltak az orosz bevándorlókkal szemben). A köztársaság székhelyétől, Izsevszktől húsz kilométerre délre fekszik Buranovo falucska, amelynek művelődési házában az idős asszonyok népdalköre, mielőtt saját udmurt dalaikat is előadnák, elsőként a Várost énekli. „Ez a dal a mi falunkról szól”, mondják meghatóan. De Olga Tuktarjova tanítónő, a kör legfiatalabb tagja azt is megírja a népdalkörről szóló szép írásában:

Когда Катяапайка. Наша самая дисциплинированная и немногословная Бабушка (она наш камертон и знаток всех наших текстов) услышала «Город Золотой», тихо сказала «Как молитва»… А позже я узнала, мелодия той песни аж 15 века!

Amikor Katyaapajka (azaz Kátya néni), a mi legfegyelmezettebb és legcsöndesebb Nagymamánk (hangvillánk és minden dalszövegünk őre) először hallotta az „Arany város”-t, csöndben annyit mondott: „Mint egy imádság…” És én csak azután tudtam meg, hogy a dallam a 15. századból származik.


A videót még tavaly ősszel találtam. Azóta azonban a Buranovszkije Babuski, a Buranovói Nagymamák kórusa országos hírnévre tett szert. Meghívást kaptak a májusi Eurovízió-2010 orosz előválogatására, ahol a huszonöt résztvevő közül – mint a MariUver finnugor blog büszkén jelenti (és mint jó évvel később felfedezem, a Rénhírek is beszámolt róla) – harmadik helyen végeztek, számos népszerű popénekest megelőzve. Műsorukban az udmurt népdalok mellett ott szerepelt nemcsak a Város, hanem a Yesterday is a Beatlestől – udmurt nyelven. „Az udmurt szöveg nem az angol eredeti pontos fordítása: abból indul ki, de az énekesek saját életéről szól”, mondja Olga Tuktarjova. A videó éppúgy régi fényképekre emlékeztető élőképekből áll, mint a szerb Kulin Ban Sirass Sára balladájának videója.

A Yesterday udmurt változatát Fejes László írta át és fordította, és először a Rénhíreken tette közzé, amikor ez a bejegyzés ott is megjelent. Onnan vesszük most át ide az eredetibe.

Куректон вужерен кадь шобыртӥз монэ Ӵук лысву кадь тöлӟемед бере ортчем нунал кинлы кулэ? Вылез вордӥське вайыса мыным кайгу Кыӵе тон кулэ мон валай сое али гинэ Ог нунал, асьмеос вал ог нунал гинэ улонэ, яратонэ но висёнэ мынам тон мусое Вылез вордӥське вайыса мыным кайгу Кыӵе тон кулэ мон валай сое али гинэ Мон шудо, мон шудо валай толон гинэ мон ӧй тоды, ӧй вала кузьытсэ та улонлэсь туннэ Вылез вордӥське вайыса мыным кайгу Кыӵе тон кулэ мон валай сое али гинэ мусое

A bánat árnyékként terít be engem Hajnali harmatként való eltűnésed után kinek kell az elmúlt nap? Új (nap) születik bánatot hozva nekem Mennyire kellesz, csak most értettem meg. Egy napot, mi csak egy napot életem, szerelmem és fájdalmam az enyém te vagy kedvesem Új (nap) születik bánatot hozva nekem Mennyire kellesz, csak most értettem meg. Boldog vagyok, boldog vagyok, csak tegnap értettem meg ezt nem tudtam, nem értettem milyen keserű az élet ma Új (nap) születik bánatot hozva nekem Mennyire kellesz, csak most értettem meg. Kedvesem

A harmadik dal, amelyet az udmurt népdalok mellett előadtak, szintén az Asszá-ban szereplő Viktor Cojtól, a szovjet underground rock egyik legnagyobb alakjától származik, aki a 80-as években, az afganisztáni háború idején írta A Nap nevű csillag című számát. Ez itt Viktor Coj eredeti előadása a Kino együttessel.

Белый снег, серый лед, На растрескавшейся земле. Одеялом лоскутным на ней – Город в дорожной петле. А над городом плывут облака, Закрывая небесный свет. А над городом – желтый дым, Городу две тысячи лет, Прожитых под светом Звезды По имени Солнце… И две тысячи лет – война, Война без особых причин. Война - дело молодых, Лекарство против морщин. Красная, красная кровь – Через час уже просто земля, Через два на ней цветы и трава, Через три она снова жива И согрета лучами Звезды По имени Солнце… И мы знаем, что так было всегда, Что Судьбою больше любим, Кто живет по законам другим И кому умирать молодым. Он не помнит слово “да” и слово “нет”, Он не помнит ни чинов, ни имен. И способен дотянуться до звезд, Не считая, что это сон, И упасть, опаленным Звездой По имени Солнце…

Fehér hó, szürke jég a repedezett földön: foltozott takaró. Város a zsákutca végén, ólmos felhők a város fölött. Bezárt az égi fény: sárga füst árasztja el a várost, a várost, amely kétezer éve él már a Nap nevű csillag alatt… És kétezer éve – háború, minden különösebb ok nélkül. A háború – a fiatalok dolga, a legjobb orvosság ráncok ellen. Vörös, vörös vér – egy óra múlva már csak föld két óra múlva fű és virág és három óra múlva ismét élet amelyet melegít a Nap nevű csillag… És tudjuk, hogy mindig így volt, hogy a Sors akaratából jobban szeretjük aki mások törvénye szerint él és fiatalon kell meghalnia. Nem ismeri az „igent” és a „nemet”, nem emlékszik rangokra, nevekre és kész felérni a csillagokig, nem tudva, hogy mindez csak álom, majd lehull, mikor megperzseli a Nap nevű csilag…

„Amikor a dalt oroszról udmurtra fordítottam, aggódtam, vajon a nagymamák megértik-e a metaforákat”, mondja Olga Tuktarjova az orosz TV1 riportfilmjén. De azok sugárzó arccal mondják: „Hiszen ez a mi életünk. Olyan, mintha a mi saját népdalunk lenne.”

Viktor Coj: A Nap nevű csillag, a Buranovszkije Babuski előadásában, a háttérben
Fjodor Bondarcsuknak az afganisztáni háborút feldolgozó
epikus filmje, a 9 рота (2005) jeleneteivel.

Három történet Olga Tuktarjova írásából. „Amikor 2009-ben az Eurovízió előselejtezőjére jöttünk fel Moszkvába”, a nagymamák egyet akartak föltétlenül látni: a Lenin-mauzóleumot, mert annyit hallottak már róla, de soha életükben nem látták. Meg mert, mondja Tuktarjova, manapság szinte ez az egyetlen dolog, amit Moszkvában ingyen lehet látni. Utána elmentünk a Megváltó Krisztus székesegyházba gyertyát gyújtani, és kiderült, aznap van Krisztus mennybemenetelének ünnepe. „Ugye, semmi sem véletlen”, mondták a nagymamák.

Aztán elmentünk a GUM áruházba. Úgy jártuk végig, mint egy múzeumot. „Micsoda meglepetés volt, amikor néhány elegánsan öltözött eladó – ők managernek nevezték magukat – megkérdezte: »Csak nem a Buranovszkije Babuski?« Majd hanyatt estem! Aztán arra kértek, énekeljük el Coj dalát, de úgy éreztük, ez a hely nem illik Cojhoz, úgyhogy csöndben távoztunk.” Zoja néni, akinek fájt a lába, a bejáratnál maradt. Mikor visszatértünk hozzá, sugárzott a dicsőségtől. Az arra járók ugyanis pénzt akartak neki adni, ő azonban határozottan visszautasította: „Nincs szükségem a pénzükre!”

A vacsorát a tévé fizette: akármennyit. A nagymamák lapozgatták az étlapot, de elképesztőnek találták a belvárosi étterem 400 rubeles (2800 forint) árait. „Csak főtt krumplit nem adnak?” kérdezték. Végül is adtak, 50 rubelért (300 forint), és mellé teát és kenyeret ingyen. A megmaradt krumplit a nagymamák zsebkendőjükbe csomagolták. „Jó lesz hazafelé az útra”, mondták.

„И когда говорят о славе, что она людей портит, то это к моим Бабушкам не относится. Они такие же остаются искренние, открытые, настоящие, живущие одной большой мечтой – чтоб в селе была церковь, как тогда в их далеком детстве, чтоб звенели колокола, чтоб шли отцы под ручку с детьми на воскресную службу, а не собирались возле магазина, надеясь на подачку. Чтоб на полях колосилась рожь, а не бурьян, чтоб люди пели, чтоб помнили о своем главном предназначении – быть лучше, чище и порядочнее по отношению к окружающему нас миру.”

„És amikor arról beszélnek, hogy a dicsőség megszédíti az embereket, ez a mi Nagymamáinkra nem áll. Ők ugyanolyan egyenesek, nyíltak, őszinték és elevenek maradtak, és egyetlen álom élteti őket – hogy a falunak legyen saját temploma, ahogyan egykor, távoli gyerekkorukban, hogy az apák a harangszóra gyerekeikkel együtt az istentiszteletre menjenek, és ne a bolt előtt ácsorogjanak alkalmi vételre várva. Hogy a mezőn ismét rozs nőjön, ne a gyom, hogy az emberek ismét énekeljenek, és emlékezzenek rá, mi a legfőbb dolguk: hogy jobbakká és tisztábbakká váljanak, s nagyobb tisztelettel legyenek a minket körülvevő világ iránt.”

Menachem Kipnis fotói

A krakkói Magas zsinagóga a 16. század második felében, talán 1556-1563 között épült, de 1597-ben már biztosan állt. Nevét onnan kapta, hogy imatermét nem az utca szintjén, hanem egy emelettel megemelve építették, ahogyan a szintén 16. századi prágai Magas zsinagógáét, s így ez a legmagasabb a krakkói zsidónegyed ma is álló tucatnyi zsinagógája közül. A mellette álló épületet 1810-ben alakították ki Talmud-iskolának.


A zsinagóga berendezését a háború alatt elpusztították, de az 1960-as években, amikor restaurátor-műteremmé alakították át, keleti falán héber feliratos reneszánsz freskókat és faragott Tóra-fülkét tártak fel és állítottak helyre. Manapság zsidó tematikájú kiállításokat tartanak benne, ottjártunkkor éppen Menachem Kipnisnek a háború előtti lengyel zsidóság életét bemutató fotóit, a kevés autentikus látvány egyikét abban a giccses témaparkban, amivé a krakkói gettót tették az amerikai és izraeli turisták kedvéért.


Menachem Kipnis (1878-1942) a háború előtti lengyel zsidóság egyik legnépszerűbb figurája volt. A volhíniai – ma ukrajnai – Usomirban született, tekintélyes haszid kántorcsaládban. A jiddis népzene egyik első nagy kutatója, gyűjtője és terjesztője volt. Tanulmányokat és könyveket írt róla, köteteket publikált maga gyűjtötte eredeti dallamokkal és saját feldolgozásokkal, és feleségével, az énekes Zimra Zeligfelddel együtt számos koncert- és előadókörúton népszerűsítette Lengyelországban, Németországban és Franciaországban. Gyűjtőútjai során pedig folyamatosan fényképezett is. Publikálásra szánt fotóit maga látta el feliratokkal.

Josele Rozenblat hasznosítója. Josele Rozenblat éneke szárnyal a koldus gramofonjából. Az emberek az ablakokból pénzt dobnak neki a dalért. A zsidó kézikocsiján udvarról udvarra „hordozza” Joselét, s ezzel keresi kenyerét Varsóban.

A varsói használtruha-kereskedők rendszerint folyton úton vannak az egyik udvarról a másikra. Most épp megpihennek egy lépcsőn. A középső figura politikai beszédet tart két kollégájának. A két idős ember csak fél füllel figyel rá, mert lefoglalják őket saját gondjaik. Nem tudták még megkeresni a sábeszre valót.

A varsói Zsidó Művészek Szövetségének egy termében. Az amerikai Zsidó Művészek Szövetségében rendszerint „finágelt” játszanak, amelyet azonban manapság itt különösen ostobának és unalmasnak találnak, s ezért „damkát” játszanak helyette…

A varsói Zsidó Művészek Szövetségében. Művészek és gyönyörű művésznők egy csoportja a Forwerts magazinban publikált új amerikai darabokat, valamint az újság művészeti rovatában közölt illusztrációkat tanulmányozza.

Fiatal „Bund”-tagok egy csoportja Varsóban.

Lányok Varsóban. Minthogy semmi dolguk sincs, a Saski Park egy padján ülve egymást festik ki.

Kis rabbi. Az aleksandrowi (lengyel kisváros) rabbijának örököse Ciechocinekben sétál három haszid társaságában.

Nagyapa unokájával úton az otwocki (Lengyelország) fürdőkbe. A Forwerts részére készült fotó.

Zsidó kereskedők zöldséggel és gyümölccsel teli kosarakkal a kazimierzi piacon.

A héder-iskola diákjai a Varsó melletti Falenica utcáján játszanak.

Zsidó idill egy új ukrán faluban. Zsidó ház Orszycében (Żytomierz körzet). A parasztok a zsidók fuvarozásával keresik kenyerüket. Ebben az öreg parasztházban nőtt fel a ma már Amerika-szerte híres kántor Mordechaj Hirszman. Az ablakon nagynénje néz ki.

Idős házaspár a volhíniai Równében a falu egyik kis utcáján álló házuk erkélyén pihen.

Równei (Volhínia) képek. Három asszony ül és pletykál a kapuban. A Forwerts számára készült fotó.

Szymon Josef fuvaros Rożyszczéből (volhíniai falu Lengyelországban) kocsijával és lovaival. Ő vitte ki a falu lakosainak felét a vasútállomásra – mind Amerikába mentek. Ma már nincs kit szállítania…

Zsidó középosztálybeli férfiak a lengyel Krznica fürdőhelyen a 30-as években. Fürdő után politikáról vitatkoznak.

Brajtbard kihívója. Mojsze Hoc ciechanówi kocsis a legerősebb zsidó Lengyelországban. Varsóba indul, hogy vasat törjön és láncokat szaggasson, s hogy megismételje a nagy Zisze Brajtbard teljesítményét.

Jokel Manufakturist kiskocsira teszi áruját, és körbejár vele Ciechocinek lengyel üdülőhelyen, ágyneműt és ágytakarót árulva.

Icchak Heler egykori odesszai rabbi, a „Chemdat Icchak” és „Torat Icchak” könyvek szerzője. Oroszországból menekült Lengyelországba, és Ciechocinek lengyel fürdőhelyen telepedett le. Hagyományos haszid ruhát visel. Padon ül, kezében esernyővel, a friss levegőt élvezve.

Międzeszyn (Varsó közelében), Meden szanatórium. Ez évben, mint rendesen, 200 szegény családból való beteg gyerek lakik itt. A gyerekek ételt, ruhát és orvosi ellátást kapnak. A gyerekek ezen a képen hatalmas ricsaj közepette napfürdőznek és játszanak az udvaron.

Haszid családból származó krakkói fiúk.

Jó házból származó fiatal varsói haszidok sétálnak a Nalewkin. A Forwerts számára készült fotó.

Varsó képei. A „Wołówka” – az a hely Varsóban, ahol régi ruhát adhatsz-vehetsz.

Valaha kedvese ablaka alatt játszott hárfájával. Manapság csupán néhány pénzdarabért pengeti hárfáját Varsó udvarain.

A legfrissebb hírek. Az öreg varsói zsidók annyira beletemetkeznek újságjaikba, hogy észre sem veszik a fotográfust. A fotó a varsói Krasińskich parkban készült a Forwerts számára.

Gerszon Sirota varsói kántor.

Gerszon Sirota varsói kántor és felesége. A fotó M. Kipnis otthonában készült.

Menachem Kipnisnek abban a szerencsében volt része, hogy 1942-ben természetes halállal, agyvérzésben hunyt el a varsói gettóban, s nem kellett megérnie felesége és barátai deportálását. Teljes népzenei gyűjteménye, életműve és minden fotója megsemmisült. Csak azok a felvételek maradtak fenn, amelyeket az amerikai jiddis nyelvű Forwerts magazinnak küldött el közlésre. Ezek a képek szerepelnek ezen a kiállításon, tanúskodva egy elveszett világról.

*

A bejegyzés közzététele után írta meg Két Sheng ezt az értékes eredeti hang- és
filmanyaggal bőven illusztrált informatív bejegyzést a Kipnis által
fényképezett vagy említett kántorokról.