Húsvét Szardínián


A 2016-os évre tervezett útjaink némelyike már tavaly év végén, jóval az út részletes meghirdetése előtt betelt. Amit nagy megtiszteltetésnek és a bizalom jelének tekintünk. Mintha azt mondták volna: mindegy, milyen útvonalon, mennyiért és mit mutat a Wang folyó, mi vele tartunk. Így volt ez többek között Szardíniával is: mire decemberi előkészítő utunkról – ahonnét naponta postáztuk a képeket és történeteket – visszatértünk, már betelt a busz. Húsvéti utunk útitervét tehát nem azért tesszük most közzé, mint a grúz vagy az örmény utazásét, hogy a még szabad néhány helyre útitársakat toborozzunk, hanem hogy kedvet csináljunk a résztvevőknek a mostani, s a többi olvasónknak egy esetleges második szardíniai túrára. Akit ez érdekel, már most írjon.


Ronde Neonelesu, F. I. Mannu di Ozieri: Ballu tundu neonelesu, 1979

1. Március 23, szerda. Alghero – Nuoro


Repülőnk március 22-én késő este érkezik Algheróba, ahol az óvárosban szállunk meg. Másnap reggel indulunk Szardínia hegyektől körülzárt szívébe, a Földközi-tenger egyik legarchaikusabb vidékére, a Barbagiába, ahol különlegesen szép és archaikus pompával ülik meg a nagyheti és húsvéti ünnepségeket. Utunk az oristanói hegyeken át vezet, amely a római hódítás előtti szárd kultúra, a nuraghe-civilizáció egyik központi vidéke volt. Megállunk Monteleone sziklaváránál, ahonnét csodálatos kilátás nyílik a környező tóvidékre, majd a bizánci-koraközépkori Macomer városában, s felkeresünk néhány jellegzetes környékbeli nuraghe-központot. Estére érkezünk meg szállásunkra, Nuoróba, a Barbagia központjába.


2. Március 24, csütörtök. Lanaittu völgye, Tiscali és Orgòsolo


A Barbagia megismerését a legemblematikusabb hellyel kezdjük, ahol a szárd őslakosság fél évezreden át, a római birodalom bukásán is túl ellenállt a római hódítóknak: a Lanaittu völgyével és Tiscali hegyi falujával. Autóbusszal megyünk a völgy bejáratáig, ahonnét gyalog tesszük meg a Tiscali-hegyre vezető négy kilométeres utat. A buszhoz visszatérve kora délután érünk Orgòsolo városkába, a Barbagia legmagasabb településére, amely generációk óta festett muráljaival az élő népművészet szabadtéri múzeuma. A várost bejárva vacsora után térünk vissza Nuoróba.


3. Március 25, péntek. Sa Gorropu, Sarda Orientale, Oliena


Második szardíniai gyalogtúránk a Sa Gorropu völgyébe, Európa legmélyebb – ötszáz méteres – kanyonjába vezet. Ismét kora délutánig kirándulunk, majd a Sarda Orientale autóúton – a Touring Club Italiano szerint Olaszország legszebb panorámaútján – megyünk el a szárd pásztorok által fenntartott hagyományos Băbbăi étterembe. Késő délután térünk vissza Oliena városkába, ahol a nagypénteki szertartás kiegészül a késő estig tartó „s’iscrevamentu”, Krisztus keresztről való levételének középkori eredetű hagyományával.


4. Március 26, szombat. Ogliastra kisvárosai


A Barbagia középső-déli részén húzódó Ogliastra kanyonja „sziget a szigeten”, olyan elzárt vidék, amelynek a 20. századi útépítésekig szinte semmilyen kapcsolata nem volt a külvilággal. Egész napos túránkon e hegyvidék pásztorfalvait és kisvárosait járjuk be, Gàiro „szellemfalujától” Ulassaion és cseppkőbarlangján át Fonni ferences búcsújáró helyéig és Gavoig, ahol hagyományos tavernában vacsorázunk.


5. Március 27. Húsvétvasárnap Olienában, tengeri kirándulás, hegyi kisvárosok


Reggel ismét Olienába megyünk, a középkor óta továbbélő „s’incontru” szertartására, ahol a feltámadt Krisztus és Mária szobra a hagyományos viseletbe öltözött egész város várakozása és lövöldözése közepette találkozik Oliena főterén. Utána ismét a Sarda Orientalén megyünk le a tengerpartra, Cala Gonone kikötőjébe, ahonnét a Bue Marino, azaz a szárd tengeri fókák barlangjához hajózunk. A visszaúton kitérőt teszünk Lula városkába, lenyűgöző kilátással az észak-barbagiai hegyvidékre. Este pompás búcsúvacsora Nuoro fölött a hegyekben, egy különleges kisvendéglőben.


6. Március 28, hétfő. Logudoroi templomvidék, Sassari, Alghero


Reggel indulunk vissza Nuoróból, egy-két órán belül érünk Logudoro tartományba, ahol a középkori pisai uralom alatt pompás templomok sokasága épült a falvakban, ezek közül nézzük meg a legszebbeket. Körülnézünk Logudoro központja, Sassari, Szardínia második legnagyobb városának óvárosában, késő délutánra érünk vissza első szállásunkra Algheróba.


7. Március 29, kedd. Alghero óvárosa és zsidó negyede

Délelőtt bejárjuk Szardínia egyetlen katalán városa, Alghero óvárosát és zsidó negyedét, innen indulunk a kora délutáni repülőhöz.


Nincsenek megjegyzések: