Az örmény Irán: Új-Julfa


Korábban:
Jöjjön velünk Iránba!
Perzsa levelek: iráni írásaink
Az örmény Irán: Tabriztól Julfáig
Örmény kolostorok Iránban
A julfai örmény temető
Hogy az iszfaháni örmény negyedhez eljussunk, át kell kelnünk a Zâyandarudon. Ez a folyó szeli át az oázist, ahol Iszfahán kialakult.

A hídhoz Iszfahán főteréről, a Naghsh-e Jahânról dél felé kell elindulnunk. A kerteken át vezető út derékszögben ér a folyóhoz. Ez a négy Szafavid-kori kert, a paloták meghosszabbításai, a Chahâr Bagh („Négy Kert”) a paradicsom képmására kívánta formálni a várost.

A Sah-tér (avagy Naghsh-e Jahân, „a világ képmása”) és meghosszabbításai, amelyeket Bahaʿ ad-Din al-ʿAmili épített 1590 és 1602 között Nagy Abbasz sah megbízásából. A rajzon jól kivehetőek az alapvetően palotaépítészet-jellegű urbanizmus fő tengelyei; a város többi része csupán építmények rendezetlen halmaza. A terek, paloták, csatornák és kertek merőlegeseivel a bazár furcsa görbülete alkot kontrasztot, amely elkanyarodik a régi Pénteki Mecset által uralt óváros felé. Új-Julfa, az örmény negyed az ezt követő években épült a folyó túlpartján, a város délnyugati részén.

Az árnyas úton, a szökőkutak mellett végighaladva az emberek rád néznek, mosolyognak, megszólítanak. A fák alatt fiatal lányok labdáznak, öregemberek pihennek a fűben, gyerekek szaladgálnak. Egy férfi, akivel minden nap összefutottam, minden álló nap megkérdezte, hogy fényképezkedhet-e velem. És valaki minden nap készített rólunk közös fotót, egy fotót, amelyet meg se nézett, és amelyet sosem fog látni, keze a vállamon, ajkán fanyar mosoly.

A közelben valami munkaterület, előtte munkások álltak a járdán. Ahogy odaértem, egyikük felém fordult, kezében egy szelet görögdinnye, felém nyújtotta. Nem mondott semmit, még arra sem emlékszem, vajon mosolygott-e, vagy egyáltalán rám nézett-e.

Csak a kar gesztusára, amely kinyúlik felém, a görögdinnye vérvörösére, a napsütötte útra a fák alatt, a mély árokra, amelyben tavasszal még bizonyára patak futott, de augusztusban nem volt már az alján egyéb, csak száraz levelek.

norjulfa1 norjulfa1 norjulfa1 norjulfa1 norjulfa1 norjulfa1 norjulfa1 norjulfa1 norjulfa1 norjulfa1 norjulfa1 norjulfa1

A folyóhoz érve a sugárút a város egyik legszebb hídján vezet át, a „harminchárom lyukú hídon”, perzsául Si-o-Se Pol, amelyet Nagy Abbasz sah nagyvezíre, a grúz Allahverdi Khan építtetett 1608-ban. De 2013 augusztusában egyetlen csepp víz sem futott a harminchárom ív alatt.

Senki nem tudott rá magyarázatot adni, hová tűnt a folyó: egy hónappal korábban még ott volt, bizonygatták a barátaim és a járókelők a hídon. Lehet, hogy elterelték öntözésre, találgatta egy fiatalember. Ki tudja?

norjulfa2 norjulfa2 norjulfa2 norjulfa2 norjulfa2 norjulfa2


A túlparton modern negyedeken haladunk át, hogy eljussunk az egykori külvárosba, a város melletti városba, Új-Julfába.

Iszfahán látképe, a felénk eső déli parton az örmény Új-Julfa. Adam Olearius, Vermehrte Newe Beschreibung Der Muscowitischen und Persischen Reyse (Schleswig, 1656)

A sah palotájának kapuja és a fogadóterem. Nicholas Sanson, The Present State of Persia… (London, 1695)

A bazár nagy kapuja. Jean Chardin, Sir John Chardin’s Travels in Persia (London, 1720); Les Voyages (Párizs, 1811)

Julfa, amely a ma Iránt a nahicseváni enklávétól elválasztó Araxes folyó partján épült, nincs többé. Jó tizenöt éve, hogy temetőjét, a város utolsó megmaradt emlékét az azerbajdzsáni hadsereg lőtérré, síremlékeit zúzalékkővé alakította.

A város pusztulása ennél jóval korábbi időre datálódik, amikor Abbasz sah 1604 júniusában elfoglalta Jerevánt, és elindult Kars meghódítására is. Minthogy azonban nem bírt az oszmán hadsereggel, vissza kellett vonulnia, s a Kaukázustól délre a felperzselt föld politikáját alkalmazta, majd elrendelte a teljes lakosság deportálását Iránba.

Minden várost, köztük Julfát is, a földig romboltak, s a teljes lakosságot, talán négyszázezer embert erővel kényszerítettek rá, hogy vonuljon az Araxestől délre. A következő tavasszal az örményeket több tartományban telepítették le, többek között az északi Gilánban és Mazandaránban, valamint az Iszfahán, Siráz és Hamadán közötti területen.

Abraham Ortelius (1527-1598), Perzsia térképe, Antverpen, 1608

1606-ban, amikor Abbász sah hozzáfogott Iszfahán kiépítéséhez, a julfai mestereket rendelte a város építőmestereinek. Julfa teljes lakosságát, hetvenötezer vagy még több embert Iszfahán mellett telepítette le. Azt is felmérte, hogy a julfai örmények tudása, akik a levantei selyemkereskedelmet a kezükben tartották, alapvető fontosságú lesz Perzsia integrációja számára a nemzetközi kereskedelembe. Kereskedelmi ismereteik a szafavid állam kincstárát gazdagítják, hasznuk Perzsia tőkéjét növeli. A Kaukázusból elhurcoltak között a julfai örmények jártak a legjobban. Abbasz sah időt hagyott nekik, hogy összegyűjtsék javaikat, mielőtt leromboltatta volna a várost, szállítóeszközöket bocsátott rendelkezésükre, s a telet Tabrizban tölthették. Iszfahánba megérkezve mindjárt hozzáláthattak, hogy a Zayandarud jobb partján felépítéhessék a később Új-Julfának nevezett városrészt, és Abbasz sah földeket is adományozott számukra. Tizenkét évvel később Pietro Della Valle olasz utazó (1586-1652) úgy írja le a városrészt, mint ahol tágas polgárházak csoportosultak tucatnyi templom körül. Az örményeknek még a folyó túlpartján, magában Iszfahán városában is hat templomuk volt.

Nem csak a templomok száma mutatja, milyen jelentősége volt az örmény közösségnek a 17. század elején. 1607 januárjával kezdődően az örmények minden évben hatalmas karácsonyi-vízkereszti körmenetet tartottak egész Új-Julfában. A sok ezer résztvevő között, akiket kétszáz főpap vezetett keresztekkel és templomi zászlókkal, himnuszokat énekelve, nem csak az örmények sokasága volt jelen, hanem szafavida méltóságok és külföldi látogatók is. A jelenet egy festményre emlékeztet – talán Carpaccióra? vagy Bellinire? Igen, az architektúra, amelyet Gentile Bellini Szent Márk prédikációjának hátterében megfestett, kétségtelenül azokat az épületeket idézi, amelyeket 1479-ben Hódító Mehmed meghívására Konstantinápolyba látogatva látott. De a hegyek a háttérben jobban illenek Iszfahánhoz, mint Alexandriához. A turbánok, a nők magas frizurái, a bíbor és a selyem, a zsiráf a palota lépcsőinél mind azt a mesés Keletet idézi, amelynek gyöngyszeme Iszfahán volt.

Bellini, Szent Márk alexandriai prédikációja, Milánó, Brera-képtár

Új-Julfa közel tízezer keresztény lakója a muzulmán közösségtől elkülönülve élt, míg magában Iszfahánban, ahol további ezer örmény család lakott, az együttélés jóval feszültebb volt. A templomok, a harangok zúgása, a szőlőskertek bántották a muszlimok érzékenységét, akik II. Abbasz sah (1642-1666) alatt elérték, hogy a városban lakó örményeket a déli külvárosba száműzzék. Új-Julfa ilyenformán hét új negyeddel gyarapodott: ezek neve Tabriz, Gâvrâbâd, Šamsâbâd, Gask, Kʽočʽēr, Laragel és Jerevan volt. A városrész a hosszú kelet-nyugati sugárút két oldalán helyezkedett el, kilenc észak-déli utca tagolta körülbelül húsz fallal körülvett egységre, sikátorok és udvarok együttesére. Kapuja éjszakára zárva volt, s az egész városrészt az örmény nemesi családok fejei irányították.


Az iszlám törvény elismerte az örmények – mint minden egyistenhívő kisebbség (ahl al-ketāb, „a könyv népe”) – szabad vallásgyakorlását, és személyes és közösségi jogait, amennyiben megfizették fejadójukat. Új-Julfa biztonságára muszlim rendőrkapitány (dāruḡa) felügyelt, akinek legfontosabb feladata az adó behajtása volt. Ő ügyelt a rendre is, s a bűnügyek, illetve a keresztények és muszlimok közötti összetűzések is az ő hatáskörébe tartoztak.

norjulfa3 norjulfa3 norjulfa3 norjulfa3
A Voyages de monsieur le chevalier Chardin en Perse et autres lieux de l’Orient Julfáról szóló oldalai (BnF).

Fél évszázaddal később, 1686-ban egy francia hugenotta aranyműves, Jean Chardin érkezett a városba, ahol sok éven át élt. 1711-ben készült Voyages de monsieur le chevalier Chardin en Perse et autres lieux de l’Orient (Chardin lovag utazásai Perzsiában és a Kelet más helyein) című könyvében hosszú oldalakat szentel Iszfahánnak. Útleírása harmadik kötetében, amelyeet a város építészetének szentelt, részletesen leírta a város minden negyedét, köztük le bourg de Julfá-t.

Chardin szerint Új-Julfának közel harmincezer lakója volt. A városrész élén az egyházi elöljárók és a nemesség állt, a közösség húsz leggazdagabb családja, a hercegek (išxān), nagyurak (malek vagy beg) és az urak (paron vagy āqā). A lakosság többi része az ő alárendeltjük vagy – a legszegényebbek – a szolgájuk volt.

A társadalmi létra alsóbb fokán a nagy kereskedők álltak, akár a nagy családokhoz tartoztak, akár függetlenek voltak tőlük, s a kézművesek – festők, aranyművesek, ékszerészek, szobrászok, kéziratmásolók és miniátorok, órások –, akik nagy műhelyekben dolgoztak.

A létra legalján voltak a közönséges mesteremberek, mindazok, akik az építkezéseken dolgoztak, a napszámosok, a cselédek.

Új-Julfa kereskedőinek kiterjedt ügynöki hálózatuk volt mindenekelőtt Indiában és Délkelet-Ázsiában. Egyaránt kereskedtek nyers selyemmel és pamuttal. A legvalószínűtlenebbnek tűnő kereskedelmi útvonaluk az volt, amely a Volgán felfelé haladva, Arhangelszken át kötötte össze Iszfahánt Amszterdammal.

Új-Julfában valaha egy tucatnyi templom volt, iskolák, scriptoriumok. Később nyomdák, újságok, könyvtárak is: a város hosszú ideig élen járt az örmény kézirat- majd könyvkiadásban, innen a kéziratmásolók és miniátorok nagy száma. Az iszfaháni örmény prímás, Xačʽatur Kesaracʽi, akit 1629-ben a lengyelországi örmény közösség egy teológiai vitájára Lembergbe invitáltak, innen hozta haza az első nyomdát, amelyet 1636-ban a Megváltó kolostorában állított fel. Az alábbi kéziratok is e kolostor kis múzeumában vannak kiállítva.

norjulfa4 norjulfa4 norjulfa4 norjulfa4 norjulfa4

A 18. század elején az iszfaháni örmények helyzete drámai módon megváltozott. A gazdaság hanyatlása, s a vallási feszültségek, amelyek részben a portugál és olasz katolikus misszionáriusok egyre erőteljesebb jelenlétéből fakadtak, távozásra ösztönözte az örmény kereskedők nagy részét. Az örmény közösségre a döntő csapást az 1722-es afgán támadás mérte, amely Új-Julfa nagy részét elpusztította, tömeges menekülésre kényszerítve az örményeket. Az egykori új-julfaiak utódainak egy része, akik még az 1979-es forradalom után sem távoztak, még ma is a Nagy Abbasz sah által számukra létesített városnegyedben lakik.

A délutáni hőségben az üzletek leeresztették redőnyeiket, s minden kihaltnak tűnik. Noha a negyedet ma is jórészt örmények lakják, a jelzések igen visszafogottak: néhány cégtábla csupán, egy örmény nyelvű menü egy bezárt étterem előtt.

A tizenhat fennmaradt templom közül ma csupán az 1655 és 1664 között épült Megváltó-székesegyház, avagy kelisa-ye Vank van felszentelve. Nyilvánvalóan ugyanazok az örmény építészek tervezték ezt a templomot, mint akik a mecseteket a folyó túlpartján. Iszfahánban a templomok a város összképébe illeszkednek, s építészetükek kevés köze van a történelmi örmény vidék architektúrájához: nyers tégla felületek, enyhén duzzadt perzsa kupolák, csúcsíves dekoráció.

norjulfa5 norjulfa5 norjulfa5 norjulfa5

A templom külseje visszafogott, míg belseje rendkívül, sőt túlzottan díszített. A falakat és a boltíveket mázas kerámia borítja, a kék és arany kupola a szafavid mecsetek kupoláit idézi, az íveken növényi díszítés közepette angyal-figurák. A falakon Krisztus életének képei mellett az örmények vértanúságának jelenetei az oszmán birodalomban, távol a békés és befogadó Perzsiától. Az egyik sarokban szemüveges öregember ül újságja fölé hajolva, minden bizonnyal a templom őre. Ásít, felkel, elmegy csevegni a fák árnyékába. Madarak, legyek. Egy kislány, tágra nyílt szemmel.

norjulfa6 norjulfa6 norjulfa6 norjulfa6 norjulfa6 norjulfa6 norjulfa6

A bejárat és a folyosók, valószínűleg mert nem festették őket olyan erőteljesen újra, barátságosabbak, jobban elősegítik a meditációt. Falaikat, oszlopaikat, átjáróikat perzsa miniatúra-hagyományból származó motívumokkal díszítették, néhány sírkő és epitáfium tagolja őket. Az udvar kis temetőjének sírjai sokkal újabb keletűek.

norjulfa7 norjulfa7 norjulfa7 norjulfa7 norjulfa7 norjulfa7 norjulfa7 norjulfa7 norjulfa7 norjulfa7 norjulfa7 norjulfa7 norjulfa7 norjulfa7 norjulfa7

Ahogy Julfában is, csak kevés látogató járt itt. Elvétve egy-egy nyugati, egy sem az Öböl-államokból Iszfahánba özönlő turisták közül, de főleg iráni családok. Perzsák? Örmények? Nem kérdezi senki, a kapu nyitva áll.


Nincsenek megjegyzések: