Tizenkét-tizenhárom éves lány jön oda hozzám, hatalmas sötét szemekkel, rendkívül választékos angolsággal szólít meg: „Azt szeretném kérdezni, Sir, mit gondolnak Európában arról, ami velünk történt? Van, aki elismeri, hogy volt örmény népirtás?” „Persze. Európában majdnem mindenki tudja és elismeri ezt.” „Nagyon-nagyon köszönöm, Sir”, mondja áhítattal.
Az öreg pap hosszan, nyugodtan beszél. Az akhaltsikhei örmény dialektusban szóló prédikációból csak foszlányokat értek, országok, népek, személyek neveit, és az újra meg újra ismétlődő „metz yeghern” „a nagy gonosztett” kifejezést, ahogyan az örmények a népirtást nevezik. Az emberek feszülten figyelnek, bólogatnak. „Miről beszélt?” kérdezem a mise végén. „Hogy nem szabad elfelejtenünk, ami történt, de felül kell emelkednünk rajta, és nem szabad gyűlölnünk azok utódait, akik ezt tették velünk.”
Mise az akhaltsikhei örmény templomban
3 megjegyzés:
De jó, hogy részt tudtál venni, és minket is bevontál ebbe a különleges megemlékezésbe. Az örmény nép hányattatásairól, a népirtásról kiváló dolgozatokat közölt a NYEST, számos hivatkozással népirtáshttp://m.nyest.hu/hirek/ormenyek-es-torokok-a-19-20-szazad-
fordulojan
A török diplomácia aktív. Az itteni első világháborús emlékművön ausztrál, új-zélandi és török nagykövetségi koszorú volt ...
Az egyik legszebb írásod, gyönyörű fotókkal - különösen a lépcső tetején (kórus?) álló, gyönyörű nőalakkal... köszönjük.
rb
Megjegyzés küldése