Hóesés Palmán


A világnak ezen a helyén a havat csupán a közép-európai, az orosz, az északi irodalomban megtapasztalt súlyos jelenlétéből ismerjük. Elevenen emlékszünk néhány véget nem érő hóesésre, amikor a lassan hulló pelyhek mintha a szürke égig emelnék fel a föld színét, de ez a hó Tolsztoj, Csehov és Paszternak műveiben esik; vagy a hóra, amely mindent betakar Selma Lagerlöf telében, amikor Nils Holgersson átrepül Svédország fölött… Temérdek hó van azokban a könyvekben, amelyeket olvastunk, Jack London, Andersen, Maupassant, Kawabata, Danilo Kiš, Bodor Ádám könyveiben… Ezért ha nagy ritkán Palmán is hull a hó, az utcára tódulunk, mind az öt érzékszervünkkel próbáljuk megérteni, felfogni titokzatos formáját, mintha egy másik világ jeladása volna, amelyről tudjuk, hogy mindjárt szem elől veszítjük. Semmit sem tudunk megragadni. Ahogy megérintjük, eltűnik. Volt, nincs. Mint a szivárvány, mint a bolygótűz.






Nincsenek megjegyzések: