Executio in effigie

Rosszindulatú könyvmolyok mindig és mindenütt voltak, akárcsak olyanok, akik örömmel hajtottak végre barbár utasításokat. A damnatio memoriae, amellyel az egymást követő római Indexek Erasmust sújtották, azt a pusztítást juttatja eszünkbe, amelyet egy névtelen – de minden bizonnyal spanyol – kéz végzett a Cosmographiae universalis (Bázel, Heinrich Petri, 1550) eredetileg a spanyol királyi könyvtárban, ma pedig a madridi Nemzeti Könyvtárban (R/33638) őrzött példányában.

A földrajztudós és hebraista Sebastian Münster e munkájának első kiadása 1544-ben jelent meg németül, V. Károly császárnak és spanyol királynak dedikálva. A legelső modern földrajzi összefoglalás volt, amely először tette közzé számos város látképét és leírását. Ez az 1550-es latin fordítása, amelyben ilyen csúnyán elbántak Erasmus képmásával, a negyedik kiadása volt. 1550 és 1628 között több mint húsz további kiadás látott napvilágot hat különféle nyelven. A reneszánsz kor egyik legnagyobb könyvsikere volt. Zseniális népszerűsítő érzékkel vegyítette a történeti, kartográfiai, asztronómiai, természettudományi, néprajzi és egyéb információkat a világ városainak bemutatásában. Ez az 1550-es kiadás már igen vaskos, több mint négyszáz oldallal és kilencszáz metszettel, köztük hetvennégy város látképével.

A mű számos tudós és művész közreműködésével készült. Erasmusnak ezt a két képmását Hans Rudolf Manuel Deutschnak tulajdonítják, aki híven követte az ifjabb Hans Holbein eredeti munkáit.


Míg az Erasmus cenzúrájáról írott posztban azt láthattuk, hogyan próbálták meg nevét is eltörölni az utókor számára, itt arcát próbálták meg kitörölni a könyvből, metszetestül-szövegestül. Különösen imponáló, ahogy a humanista szemét és száját igyekeztek ártalmatlanná tenni. Nem tudjuk, mikor tehették, de elképzelhető, hogy nem sokkal a balemlékezetű első római Index librorum prohibitorum 1559-es közzététele után.

A Cosmographiá-nak ebben a példányában nem csak Erasmust érte támadás. A hitújításra tett valamennyi utalást, beleértve azoknak a német városoknak a leírását, ahonnét kiindult, valamint a spanyolok „babonás” vallásosságára (61. oldal) vagy az eretnekeket üldöző inkvizícióra (477. oldal) tett kiszólásokat is, vastagon áthúzták, hogy valamiképp kárt ne tegyenek a spanyol olvasóban.

De az efféle igyekezet többnyire hiábavaló. A könyvet mohón olvasták, s a képzelet erejével gyógyították be a cenzúra által ütött sebeket. Rendkívül titokzatos és szuggesztív például az a megjegyzés, amelyet egy kései (mindenképpen 1605, a Don Quijote megjelenése utáni) kéz írt az első Erasmus-kép két oldalára: „Sancho Panza” (jobbra) „és barátja, d. Quijote” (balra).

Marcel Bataillon, a nagy francia hispanista és reneszánsz-kutató, úgy tűnik, szintén ismerte ezt a kéziratos megjegyzést, s ezt írta róla Érasme en Espagne (1937) című korszakalkotó munkájában:

Mi már képtelenek vagyunk rekonstruálni, miféle reflexió vezette tollát, amikor e titokzatos szavakat leírta. Talán ortodox volt, aki hasonló cenzúrát kívánt Sancho Panza és barátja, Don Quijote párbeszédei számára? Vagy inkább szabadgondolkodó, aki a Don Quijote szellemes párbeszédeit úgy élvezte, mint kárpótlást Erasmus betiltott Colloquiá-jáért? Nem tudhatjuk, és nem is fontos. A lényeg az, hogy a gondolati összefüggés, amely az ismeretlen olvasónak a Don Quijoté-t juttatta eszébe egy kitörölt Erasmus-arckép láttán, önmagában véve is bizonyítja a Cervantes és Erasmus közötti titkos rokonságot, amelyet az alábbiakban fejtünk ki. (Erasmo y España, 1983, p. 799).