Örültünk, hogy immár a kicsikkel térünk vissza, és büszkén fedeztük fel, hogy pontosan ugyanazok a dolgok bűvölik el őket, amelyek minket is gyerekkorunkban. Alig várták már, hogy eljöjjön a Nagyhét és felvehessék kis vezeklőruháikat és gyermek-csuklyáikat, amelyek még fedetlenül hagyják az arcot. Amint megszülettek, mindjárt beírattuk őket abba a társulatba, amelybe apáink is beírattak minket. Most sem voltak sokkal idősebbek, ahogy nagy izgalommal ültek a kocsi hátsó ülésén, és egyre csak azt kérdezgtték, hány óra múlva érkezünk meg. Ők már Madridban születtek, és olyan kiejtéssel beszéltek, amely nem a miénk, de büszkeséggel töltött el a gondolat, hogy ők is a mi földünkhöz tartoznak, éppannyira, mint mi magunk. És amikor vasárnap reggel majd kézen fogjuk őket, ahogy a mi szüleink is kézen fogtak minket, hogy kisétáljunk a calle Nuovára, s egy-egy trónus elhaladtakor felemeljük őket, hogy jobban lássák a szamárcsikót, amelyen Jézus bevonult Jeruzsálembe, vagy Júdás zöld és baljós arcát az Utolsó Vacsorán, vigasszal tölt el bennünket az érzés, hogy az élet ismétli önmagát, hogy ebben a mi városunkban az idő nem múlik, vagy legalábbis kevésbé kegyetlen, mint a madridi élet szorongással és zűrzavarral teli ideje.
A menet a call-ról a calle Montesiónra fordul. Wang Wei házának ablakából figyeljük, amint a jezsuiták templomához vonul: ezt gyakorlatilag az egykori zsinagógából alakították ki ötszáz évvel ezelőtt.
Természetesen Palmán is a nagycsütörtöki és a nagypénteki a legnagyobb körmenet. A pénteki a legnépesebb, de a csütörtöki, a Crist de La Sang (a Vérző Krisztus) körmenete a legáhítatosabb. Ebben az évben, miután sok évig másként volt, a képmás újra régi őrzési helyéről, az egykori Hospital General templomából indult el, hogy megérkezzen a székesegyházba.
Nálunk az ünnep nem ilyen pompás, de azért fenségességben biztosan nem marad el a spanyol mögött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése