Talált tárgy

Ez a 15. század végi délnémet Keresztelő Szent János-szobor 1997-ben került be a kalocsai székesegyház múzeumába. A tompai kastély veszélyeztetett templomából hozták be, a szerb határ mellől. A templomot Rédl Béla báró – nem rokona Rédl ezredesnek – építtette 1905-ben a budai Mátyás-templom kicsinyített másaként, s egész Európából hozott műkincsekkel rendezte be. Az 1908-as Szalon Újság áhítattal említi gazdagságát. A falakat carrarai márvány borítja, az oltárképek itáliai reneszánsz festmények, s a szószéket tartó, Egyiptomból hozatott bizánci porfír oszlopért a báró birtokai egyéves búzatermésének árát fizette ki. Ezt a három későgótikus faszobrot is Itáliában vásárolta.

Én még láttam őket helyükön a templomban. A 90-es évek elején jártunk ott műemlékfelmérésen. Az elhagyatott kastély és templom ott, a puszta közepén, két kilométerre a szerb határtól már akkor is rossz állapotban volt. Az őr a közeli Tompáról jött ki, amely a templom építésekor még csak uradalmi puszta volt. Itt építette Rédl báró az uradalom iskoláját, amelyben ő maga volt a tanító az első tanévben. Az iskolapuszta azután fejlődött faluvá – majd utóbb ötezer lakosú várossá –, hogy 1920-ban alatta húzták meg a határt, elvágva a vidéket természetes központjától, a tizenöt kilométerre fekvő Szabadkától.

Rédl báró örököse, báró Podmaniczky Endre nagy sármőr volt, társasági ember és jó kártyás, mesélte az őr. 1920-ban a kastélyba szállásolták be az új határ megállapítására kirendelt francia katonai bizottságot. A báró kártyára invitálta a francia tiszteket. Ő pénzben játszott, míg a franciák részéről a Szabadkához tartozó, s a Szerb-Horvát-Szlovén királyságnak odaítélt birtok volt a tét. Egész éjjel kártyáztak, s a báró egyre délebbre tolta ki a határt. Hajnalra a kastély is visszakerült Magyarországhoz a templommal. „Uraim, térjünk nyugovóra”, indítványozta ekkor a báró.

Árkádia nyárfái

Levelet kaptam Árkádiából. Tudom, úgy hangzik, mintha csomagom jött volna Atlantiszról vagy áruminta a Selyemútról. De én tényleg levelet kaptam Árkádiából. Poly küldött húsvéti üdvözletet a Maenalus hegyéről, ahol Pán isten és a nimfák éltek az eklogák pásztorköltőitől körülvéve mindaddig, amíg épp az első húsvét alkalmával – ha hihetünk Plutarchosnak és Eusebiusnak – ki nem hirdették Paxos szigetén: „a nagy Pán halott!”


A levélről jutott eszembe ez a kép, amelyet régóta őrizgetek. Nyárfákkal szegélyezett út a Maenalusra vivő út mentén, Nikolaos Frestis fotója. Azért raktam félre annak idején, mert Kosztasz Kariotakisz versére emlékeztetett. Kariotakisz szó szerint árkádiai költő volt, a néhány mérföldnyire fekvő Tripoliban született 1896-ban. Tíz impresszionista vázlatból álló „Στροφές” – „Strófák” című versének három versszakát Photis Ionatos zenésítette meg.

Photis Ionatos: Strófák, Kosztasz Kariotakisz Στροφές c. versére. Az Ithaque (1988) lemezről.

Τι χάνω εγώ τις μέρες μου τη μία κοντά στην άλλη, κι όπως μου ασπρίζουν τα μαλλιά ξινίζει το κρασί, αφού μονάχα όταν περνώ το βλέμμα από κρουστάλλι, με νέα ρετσίνα ολόγεμο, βλέπω τη ζωή χρυσή; Η νύχτα μας εχώρισεν από όσους αγαπάμε πριν μας χωρίσει η ξενιτιά. (Να 'ναι όλοι εκεί στο μόλο;) Σφύρα, καράβι αργήσαμε. κι αν φτάσουμε όπου πάμε, στάσου για λίγο, μα ύστερα σφύρα να φεύγουμε όλο. Λεύκες, γιγάντοι καρφωτοί στα πλάγια εδώ του δρόμου, δέντρα μου, εστέρξατε ο βοριάς τα φύλλα σας να πάρει. Σκιές εμείνατε σκιών που ρέουν στο μέτωπό μου, καθώς πηγαίνω χάμου εγώ κι απάνω το φεγγάρι.

Hogy vesznek el a napjaim egyik után a másik ahogy a haj megőszül, ahogy megkeseredik a bor: ha keresztülnézek az új recinával teli poháron olyankor látom már csak az életet aranynak. Az éjszaka már a száműzetés előtt elválasztott minket mindenkitől, akit szerettünk. Ott lesznek-e majd mind a parton? Kürtölj, hajó, késésben vagyunk, s ha megérkeztünk, ahová megyünk, egy kicsit várj, aztán utoljára kürtölj, hogy mind kiszálljunk. Nyárfák, óriások az út szélére szögezve, fácskáim, hagytátok, hogy az északi szél magával vigye leveleiteket árnyékok árnyékai maradtatok csupán, ráhullva homlokomra ahogy idelent megyek én és odafönt a hold.

Vajda Lajos: Maszk holddal, 1938

Et ego in Arcadia, mondhatnám a Poussin-képpel, én is Árkádiában élek, nekem is vannak fácskáim, a kertet falként körülvevő óriás jegenyék sora. Alattuk jövök fel szürkületben a kertből, és éjjel a gép fölött kinézve látom, hogyan vonul végig közöttük az erdő fölött a hold. Ilyenkor mindig ez a Kariotakisz-vers jut az eszembe.


Ezzel a verssel köszöntöttem őket, amikor először idejöttünk, tizenöt éve. Akkor harmincan voltak: ma tizenhatan. Nem járnak jó idők a fákra. Irtják az erdőket, mérgezik a patak vizét. A nyárfák évről évre szaporodó foghíjai egyre inkább emlékeztetnek a Poussin-mottó másik jelentésére: et in Arcadia ego, Árkádiában is ott vagyok én – mármint a halál. Évről évre jobban megértem ezt a verset.

Van Gogh: Csillagos éjszaka, 1889

Húsvét

Ezerkilencszáznegyvenkettőben a húsvét április negyedikére esett, akárcsak ma. Nyikolajevben – Breszttől ezer kilométerrel lejjebb a Bug mentén – a német nyelvű napilap ünnepi verssel köszöntötte a tavaszt.

Schaut auf zu dem Himmel Und öffnet die Herzen. Die Nacht ist gezogen In ewiger Schönheit Leuchtet uns wieder Das Licht das die Sonne Alljährlich uns bringt. Ein Fest ist geworden In Hoffen und Glauben, Wie Mütter gebären Die lieblichen Kinder. Freude o Freunde! Der Tod ist gewesen. Das Leben ist da. Und weit von der Heimat, Mit treuen Gedanken, Dass alles doch werde Zum glücklichen Frieden Steh’n wir auf Wache, Geschlecht für Geschlechter, Am schäumenden Bug O Vaterland Deutschland, Das Herz soll Dich grüssen, Mit unseren Waffen Erst können wir wieder Glauben an Ostern, Aus unserer Liebe Wirst aufersteh’n Du. Schaut auf zu dem Himmel. Denn heute ist Ostern. Der Schmerz ist verloren. Aus duftenden Knospen Brechen die Blüten, Die schöner dann schmücken Zum Sieg unseren Helm. Uffz. Heini Jahns, Nikolajew

Nézz fel az égre és nyisd meg szíved. Az éj elvonult, örök szépségben tündököl ránk ismét a Fény, melyet a Nap évente hoz nekünk. Ünnepünk támadt reményben, hitben, ahogy anya szüli drága gyermekeit. Öröm, ó barátok! A halál elmúlt, az élet itt van. És hazánktól távol hű gondolatokkal hogy minden szerencsés békére forduljon, itt állunk a vártán, a jövő nemzedékért a háborgó Bug partján. Ó, hazánk, Németország, szívünk Téged köszönt fegyverünkkel együtt. Most igazán tudunk hinni a húsvétban, hogy szeretetünkből fel fogsz Te támadni. Nézz fel az égre, hiszen húsvét van ma. A fájdalom elmúlt, s illatos rügyekből virágok fakadnak hogy a győzelemre sisakunk ékesítsék. Heini Jahns szakaszvezető, Nyikolajev

„A húsvétünnep a háború során nemcsak a tavasz ünnepe, hanem sokkal inkább a közelgő hadműveletek előkészítésének csúcspontja. A német csapatok 1940 húsvétján csapásra készen álltak a Rajnánál. 1941 húsvétján már Németország keleti határain álltak. Az ezt követő tavaszi offenzívák során alávetették Franciaországot, Norvégiát és a balkáni államokat, és megtörték a vörös hadsereg erejét. Ma, 1942 húsvétján a német csapatok Leningrád, Moszkva és Rosztov előtt állnak. Ahogy az elmúlt években, úgy 1942-ben is a húsvét a német Véderő előkészületeinek és erőgyűjtésének csúcspontja.” – írta az újság aznapi vezércikke.


Ezerkilencszáznegyvenkettőben, ritkaságképpen, egyazon napra esett valamennyi keresztény felekezet Húsvétja, éppen mint ma. A megszállt területek katolikus, ortodox és görögkatolikus lakossága, akiknek a végső győzelem utáni sorsáról már döntöttek Berlinben, ezen a napon körmenettel ünnepelte Krisztus feltámadását.



Христос воскресе из мёртвых – Krisztus feltámadt halottaiból. Ortodox húsvéti tropárium. A novokuznyecki székesegyház kórusa.