A Város

„Mallorca városa, amelyet az ókorban Palmának neveztek, s amelyet áldottá tesz földjének termékenysége, egészséges levegője, mindenfajta gyümölcsének bősége, épületeinek lenyűgöző szépsége, falainak és bástyáinak elhelyezkedése, és három itáliai mérföld hosszú védősánca, Mallorca szigetének, s egyszersmind az egész baleári királyságnak fővárosa, püspöki székhellyel és királyi udvarral, amelyet alkirály kormányoz a spanyol korona katolikus uralkodójának nevében. Az északi szélesség ötödik égövének kezdetén, a szélesség 39º 36' s a hosszúság 25º 2' fokán helyezkedik el. Délről tenger mossa, s híres kikötője a hajók biztos menedéke. Nagy gondossággal rajzolta Antonio Garau áldozópap és matematikus, most lát első ízben napvilágot. Az Úr 1644. évében.”

A rómaiak alapítottak ugyan egy Palma nevű várost Mallorcán, de egyetlen dokumentum sem bizonyítja minden kétséget kizáró módon, hogy ez a mai Palma volna. Ugyanakkor egyes falmaradványok és néhány egykori fontos épület (például egy amfiteátrum) nyomai arra utalnak, hogy a római Palma a mai város északi részén, a plaza de Cort környékén terült el.

Amikor az arabok 903-ban megérkeztek a szigetre, az egykori római épületekből, úgy tűnik, már alig maradt valami, s az új telepesek sem igyekeztek ezekre alapozni saját városukat. A város ténylegesen fennmaradt első neve ilyenformán az arab Medina Mayurqa, „Mallorca városa”, hiszen Palma neve csupán a néhány római romra alapozott hipotézis maradt.

1229-ben, amikor a katalán Hódító Jakab és felesége, a magyar Árpádházi Jolánta visszafoglalták a szigetet az araboktól, a város arab nevét egyszerűen lefordították „Ciutat de Mallorcá”-ra, pontosabban már jó ideje így is hívták Katalóniában. Ez maradt hivatalos neve egészen a spanyol öröködési háborúig, amelyben Mallorca utolsóként kapitulált V. Bourbon Fülöp seregei előtt 1744-ben.

„La Ciutat de Mallorca”. A pap és matematikus Antonio Garau térképe, 1644

V. Fülöp a Decretos de Nueva Planta hírhedt rendeleteivel tabula rasát kívánt teremteni az államszervezetben, s különösen Mallorcát szándékozott szigorú büntetéssel sújtani. Többek között fővárosának nevét is megváltoztatta, a büszke ősi „Ciutat de Mallorcá”-ról a talán nem kevésbé tekintélyes, de teljesen hagyomány nélküli „Palmá”-ra (és nem „Palma de Mallorcá”-ra: ezt a nevet csak a turistakorszak beköszöntével hozták létre a külföldiek számára). A Bourbon-uralkodó a katalán nyelv hivatalos használatát is betiltotta, a a „Ciutat” név már csak ezért sem lett volna lehetséges. De a „Palma” elnevezést csak most, 2008 végén erősítették meg hivatalos és kétségbevonhatatlan módon is.

Mallorca szigetén természetesen a 18. századi rendelettel nem törődve egészen mindmáig a legtöbben „Ciutat”-nak emlegetik a várost.

17. század közepi névtelen olajfestmény, alapvetően Garau térképe nyomán

Igen kevés olyan város van ezen a földön, amelyet egyszerűen és büszkén csak „a Város”-nak neveznek, mintha a világ közepéről beszélnének. Róma, az Urbs, Konstantinápoly, a Polis (amelynek még mai Isztambul neve is a helyi görög is tan polin = „a városban” kifejezésből ered), vagy Medina, a város Mohamed kortársai számára… És természetesen a „Ciutat” – Mallorcán.

Parádé

Jaj a fűnek, ahol az elefántok harcolnak,
de százszor jaj a fűnek, ahol az elefántok szeretkeznek.

Épp ma hetven éve, hogy nagyszabású katonai díszszemlét tartottak a lengyelországi Brześćben. A kor militarista szellemét tekintve nincs ebben semmi különös. A különös az, hogy a díszszemlét nem a lengyel, hanem a szovjet Vörös Hadsereg és a nemzetiszocialista német Wehrmacht tartotta – együtt.

Erről a díszszemléről aztán ötven évig nem esett szó. „A szovjet időkben mindenki hallgatott róla, mintha soha nem is történt volna ilyesmi”, mondja a breszti Vlagyimir Gubenko azon a szájton, amelyet Vaszilij Szaricsev állított össze a szemtanúk visszaemlékezéseiből.

„Az idő sok mindent kitöröl az emlékezetből, különösen ha kívülről is rásegítenek. Breszt háború utáni nemzedéke már nemigen tud a parádéról, amelyet a szovjet és német hadsereg közösen tartott a városban 1939-ben, s aki hallott is valamit az öregektől, az sem igen hitte el.”

„A szovjet csapatok bevonulásakor már egyetlen német tiszt és közkatona sem volt Breszt utcáin” – írja Oleg Visljov még 2001-ben is, népszerű Накануне 22 июня 1941 года. Документальные очерки (1941 június 22. előestéjén. Forráskutatások) című könyvében.

Pedig.

Unterwegs durchfuhren wir noch einmal Brest-Litowsk und wurden durch Zufall Zeugen der deutschen und russischen Parade vor dem Kommandierenden General. Die Stadt wurde nach Verhandlungen den Russen übergeben und als Abschluß führen unser J. R. 90 und Batterien der AR20 und AR56 die Parade, von russischer Seite nahm ein Panzer-Regiment daran teil. Die Bevölkerung, größtenteils Russen, empfingen ihre russischen „Befreier” mit Blumen, Transparenten, Sprechchoren.

„Útközben még egyszer áthaladtunk Breszt-Litovszkon, ahol a véletlen folytán tanúi voltunk a főparancsnok előtt rendezett német és orosz katonai díszszemlének. A várost a megbeszélések értelmében átadták az oroszoknak, és befejezésképpen a mi IR20-asaink és AR20-as és AR56-os ütegeink vezették a parádét, orosz oldalról egy harckocsizászlóalj vett részt rajta. A nagyobb részben orosz lakosság virágokkal, transzparensekkel, szavalókórusokkal fogadta orosz »felszabadítóit«.” (Német levelezőlap 1939-ből)

1939. szeptember 1, Lengyelország megtámadása után Breszt erődjének lengyel védői Konstanty Plisowski tábornok parancsnoksága alatt két hét alatt hat német ostromot vertek vissza. Csak szeptember 17-én hagytak fel a védekezéssel, amikor hírül vették, hogy a szovjet hadsereg is átlépte a lengyel határt. Éjszaka, ágyútűz közepette sikerült kitörniük az erődből, sebesültjeiket és halottaikat is magukkal vive. Plisowski tíz nappal később kerül szovjet fogságba, s tisztjeivel együtt 1940 áprilisában gyilkolják meg majd Katyńban.




Ugyanazon az éjszakán, amikor a breszti védők kitörtek az erődből, Vlagyimir Patyomkin külügyi népbiztos a Kremlbe kérette Wacław Grzybowski lengyel nagykövetet, és a Sztálin által aláírt alábbi jegyzéket olvasta fel neki:

A német–lengyel háború felszínre hozta a lengyel állam csődjét. A tíznapos hadművelet során Lengyelország elveszítette összes ipari körzeteit és kulturális központjait. Varsó nem létezik már mint Lengyelország fővárosa. Lengyelország kormánya szétesett, életjelet nem mutat. Ezért a Szovjetunió és Lengyelország között megkötött szerződések érvényüket veszítik. A sorsára hagyott és vezetőitől megfosztott Lengyelország könnyű terepe lett mindenféle veszélyes és váratlan akcióknak, amelyek a Szovjetunió számára is fenyegetést jelenthetnek. A szovjet kormány, amely eddig semleges volt, ezen tények hatására a továbbiakban már nem lehet tovább semleges.
.....A szovjet kormány azon tények előtt se lehet közömbös, hogy a Lengyelország területén lakó vérrokon ukrán és belorusz származású lakosság védtelen és sorsára hagyott.
.....A szovjet kormány a fentebbi körülmények miatt utasította a Vörös Hadsereg főparancsnokságát, hogy parancsolja meg csapatainak a határ átlépését és vegye gondjaiba Nyugat-Ukrajna és Nyugat-Belorusszia lakosságának életét és javait.
.....A szovjet kormány szándéka szerint mindent eszközzel azon lesz, hogy a lengyel nemzetet megszabadítsa a szerencsétlen háborútól, amelybe hebehurgya vezetői taszították, s így biztosítsa számára a békés életet.

A nagykövet természetesen elutasította a jegyzék átvételét, de ez mindegy is volt. A Vörös Hadsereg ekkor már átlépte a lengyel határt. A Szemjon Mojszejevics Krivosein vezette harckocsi-dandár szeptember 21-én érkezett meg Breszt alá, ahol megállapodtak a német erők parancsnokával, Heinz Guderian tábornokkal a breszti erőd átadásáról és a németek kivonulásáról a német-szovjet határként kijelölt Bug folyó túloldalára. Krivosein gratulált a német sikerekhez, és kifejezte, hogy szívesen látja őket Moszkvában a Nagy-Britannia fölött aratott közeli győzelem után.

Да здравствует рабоче-крестьянская Красная Армия освободительница трудящихся масс З.Б. и З.У.! (Зап.Белоруссии и Зап.Украины) – Éljen a munkás-paraszt Vörös Hadsereg, Ny-B(elorusszia) és Ny-U(krajna) dolgozó tömegeinek felszabadítója!

Az Izvesztyija 1939. szeptember 18-án, egy nappal a Vörös Hadsereg lengyelországi behatolása után tette először közzé a Molotov-Ribbentropp-paktumban megállapított „demarkációs vonalat”, azaz a Németország és Szovjetunió között tervezett új határt Lengyelország felosztása után

A térkép szeptember 28-án módosított változata, amelyen a szovjetek Lengyelországnak a Bug és Visztula közötti részét adták cserébe Litvániáért. Részlet Sztálin és Ribbentropp aláírásával.

Nyugat-Ukrajna és Nyugat-Belorusszia baráti népeinek felszabadítása, 1939. IX. 17.

Szent kötelességünk segítő kezet nyújtani Nyugat-Ukrajna és Nyugat-Belorusszia baráti népének!

„A mi hadseregünk a dolgozók felszabadításának hadserege” (Sztálin)

Így volt – így van! (ukránul)

Az erőd átadásáról és a közös díszszemléről szóló dokumentumból először Valentyin Antonov idézett 2007-ben a Солнечный ветер folyóiratban megjelent cikksorozatában. Ezt a Szovjetuniónak a II. világháborúba való belépéséről írta, amelynek kezdőpontját a Blitzkrieg kezdete, 1941. június 22-e helyett Lengyelország 1939. szeptember 17-i orosz lerohanásában látja. A dokumentum puszta léte még ezután is vitatott volt az orosz történészek között, míg csak „pustota1” az egyik orosz internetes fórumról 2008 tavaszán tizenkét euróért másolatot nem rendelt róla a Bundesarchivból, hogy közzétegye az orosz neten. Ennek nyomán publikálta a Novaja Gazeta 2008 őszén az első átfogó cikket Breszt átadásáról és a breszti náci-szovjet katonai parádéról.



A dokumentum közzététele óta már nem arról folyik dühödt vita az orosz történelmi fórumokon, vajon tényleg volt-e közös parádé, hanem hogy vajon parádénak tekinthető-e. Az orosz BBC egy hónappal ezelőtti cikke jól összefoglalja a különböző álláspontokat. A Посев folyóirat főszerkesztője, Jurij Curganov szerint – s ezt tapasztalom én is orosz barátaimon, amiről szeretnék is még írni – Oroszországban a szovjet nép és szovjet állam második világháborús győzelmének új kultusza van kialakulóban, amivel nagyon nem fér össze a halálos ellenséggel közösen tartott katonai díszszemle. „Az 1939. szeptember 22-i breszti parádé olyan, mint a szög a cipőben. Ki kell húzni, akár színén, akár fonákján.” A „parádé” kifejezés ellenzői azt állítják, ilyet csak a legfelsőbb szovjet vezetés engedélyezhetett volna, s a breszti ceremónia valójában торжественный марш, ünnepélyes felvonulás volt. Mintha ez olyan sokat változtatna az esemény demonstratív jellegén, a „közös győzelem” és a szovjet-náci fegyverbarátság kinyilvánításán, az 1932-es lengyel-szovjet megnemtámadási szerződés felrúgásán és Lengyelország cinikus lerohanásán, amelynek nyomán kétszázötvenezer lengyel katona pusztult el a szovjet lágerekben.

Párizsban nevelt disznó (Lengyelország / Az 1772-es évi határok)

Érdemes megnézni, minek tartották a „felvonulást” annak legfőbb résztvevői.

Am Tage der Übergabe an die Russen kam der Brigadegeneral Kriwoschein, ein Panzermann, der die französische Sprache beherrschte, und mit dem ich mich daher gut verständigen konnte. (…) Eine Abschiedsparade und ein Flaggenwechsel in Gegenwart des Generals Kriwoschein beendete unsern Aufenthalt in Brest-Litowsk.

Az [erőd] oroszoknak való átadásának napján megérkezett Krivosein harckocsi-dandártábornok, aki beszélt franciául, s így jól meg tudtam értetni magam vele. (…) A Krivosein tábornok jelenlétében lezajlott búcsúparádé és a nemzeti zászlók cseréje [a nemzetiszocialista zászló levonása és a szovjet zászló felvonása] zárta breszt-litovszki tartózkodásunkat. (Heinz Guderian tábornok emlékirataiból)

Я не могу вывести на парад людей и танки без того чтобы не привести их в должный вид.
– Если я правильно вас понял, вы, генерал, хотите нарушить соглашение вашего командования с командованием немецких войск? – ехидно спросил меня Гудериан. (…) – Пункт о параде записан в соглашении, и его нужно выполнять, – настаивал Гудериан (…)
Итак, договорившись о параде, я собирался уже распрощаться, но Гудериан попросил меня позавтракать с ним.

– Nem vihetem díszszemlére az embereimet és harckocsijaimat anélkül, hogy ne néznének ki úgy, ahogy kell.
– Ha jól értem, tábornok, meg akarja szegni parancsnokai és a német haderő parancsnoksága által aláírt egyezményt? – kérdezte szúrósan Guderian. – A megállapodásban külön pontként szerepel a díszszemle, s ezt teljesíteni kell.
Így aztán megállapodtunk a díszszemléről, s már távozni készültem, de Guderian meghívott, hogy reggelizzek vele. (Krivosein tábornok emlékirataiból)

14.00 Beginn des Vorbeimarschs der russischen und deutschen Truppen vor den beiderseitigen Befehlshabern mit anschliessenden Flaggenwechsel. Während des Flaggenwechsels spielt die Musik die Nationalhymnen.

14.00 Az orosz és német csapatok elvonulása a két hadsereg parancsnokai előtt, és ehhez kapcsolódó zászlófel- és levonás. A zászlócsere alatt a két nemzeti himnusz zenéje szól. (Az átadási dokumentum 1. pontjából)




A Vörös Hadsereg reggel nyolckor vonult be Bresztbe. A két parancsnok közötti megbeszélést követően megkezdődött a két hadsereg fraternizálása. A katonák cigarettával, a tisztek a helybeli Breszt sörrel kínálták egymást.














Мне запомнилось, как по одной полосе улицы стояли немецкие танки, а по другой - советские. Танкисты вермахта и Красной армии приветствовали друг друга. Немцы говорили: «Коммунистэн! Гут!

Emlékszem rá, hogy álltak a német tankok az utca egyik, s a szovjetek a másik oldalán. A Wehrmacht és a Vörös Hadsereg harckocsizói üdvözölték egymást. A németek azt mondogatták: „Kommunisten! Gut!” (Romuald Buljasz breszti lakos visszaemlékezése, idézi Vaszilij Szaricsev)








A parádéra Breszt főutcáján került sor, amely ez idő szerint a Lublini Unió nevet viselte – ez az unió hozta létre 1569-ben a lengyel királyságból és a litván nagyhercegségből a lengyel Rzeczpospolitát. Hamarosan Szeptember 17. utcának keresztelik át a szovjet bevonulás napjáról. 1941-ben, a német bevétel után a 45. Hadosztály nevet kapja az erőd elfoglalóiról. Végül 1945 óta Lenin útnak hívják mindmáig. Ez volt az egyetlen neve, amely nem közvetlenül az aktuális államhatalomra utalt, de a Szovjetunióban az az utca, ahol a pártszékház állt, nem kaphatott más nevet, csak Leninét. Itt, a leendő pártszékház előtt, fából hevenyészett emelvényen fogadta Guderian és Krivosein tábornok a szovjet és német csapatok tisztelgését. Az orosz parancsnok zsidó származása ebben az esetben nem zavarta a Wehrmacht parancsnokát. Ugyanilyen, noha kisebb méretű díszszemlére került sor a közeli Pinszk és Grodnó városában is.














A díszszemlét a heti német hivatalos filmhíradó is bemutatta (kb. a 0’40”-től a 2’25” percig), amelyet Németország valamennyi mozijában játszottak a nagyfilm előtt. A parádé mégsem elsősorban a német népnek szólt, hanem sokkal inkább a náci Németország és a Szovjetunió fegyverbarátságát demonstrálta a Lengyelország német lerohanásakor hadat üzenő Nagy-Britannia és Franciaország számára. Ez is közrejátszott abban, hogy a nyugati hatalmak a hadüzenet ellenére tétlenül nézték Lengyelország felosztását és sok százezer lengyel és zsidó kiirtását – mindkét oldalon. Ezeknek a hónapoknak a rettenetét írja le Ryszard Kapuściński egyik legszebb elbeszélése, A birodalom című kötetét bevezető Pińsk, 1939.



A breszti díszszemle után négy nappal Ribbentropp német külügyminiszter Moszkvába érkezett. Szeptember 28-án írták alá a szovjet-német Barátsági és határmegállapodási szerződést. A megállapodás részeként a NKVD, az orosz titkosrendőrség magas rangú küldöttséget delegált Krakkóba, ahol bemutatták a lengyel földalatti mozgalommal szemben alkalmazott módszereiket a Gestapo vezetőinek. Ezek „csodálatuknak adtak hangot”, és kifejezték, hogy „ők is szeretnék átvenni és alkalmazni” a szovjet módszereket.

Pravda, 1939. szeptember 28. Német-szovjet megbeszélések a Szovjetunió és Németország közötti barátságról és határról (innen)

„Az emberiség söpredéke, ha nem tévedek?” – „A munkásosztály véreskezű gyilkosa, ha jól sejtem?” David Low rajza, 1939