Pavilon a tó partján

Wang Wei: A Wang folyó versei • 1. Új ház Meng falánál • 2. A Huazi-hegy csúcsán • 3. A vén barackfa háza • 4. A bambuszok hegyén • 5. A Szarvasparkban • 6. A magnólialigetben • 7. A somliget partján • 8. Ösvény a pagodafák alatt • Tovább… 轻舸迎上客 悠悠湖上来 当轩对樽酒 四面芙蓉开。 qīng gĕ yíng shàng kè yōu yōu hú shàng lāi dāng xuān duì zūn jiŭ sì miàn fú róng kāi könnyű csónak hozza   vendégemet a tó színén   lassan közelít a pavilonban szemközt   a boros edénnyel körben   lótuszok nyílnak

Ahogy haladunk előre a versek során, az én és fájdalma egyre inkább háttérbe húzódik, s a világ foglalja el a helyét: a világ csodái, a csodákkal viselős üresség, és az ezek körforgásában való részvétel elfogadása.

A világgal való egység öröméből pedig a megosztás vágya fakad. Már a két előző vers is ezt próbálgatta, most pedig az én szigetét körülvevő víz túlpartjáról megérkezik a másik. Mitikusan könnyű csónakon, ahogy illik, amilyenen a kicsi halász vág neki a nagy ürességnek Wu Zhen képén. 

Szavakra nincs szükség. A bor tökéletesen jelképezi a megosztást. Sokatmondó, hogy a vers a 樽 zūn kifejezést használja az edényre: ez az a gazdagon díszített bronz edénytípus, amellyel az áldozati bort ajánlották fel a szentélyben.

Köröskörül a lótuszok, a buddhizmus legfontosabb szimbóluma. A zavaros vízből felszínre törő gyönyörű virág a tisztaság és megvilágosodás jelképe. Az egész növény pedig, minthogy egyidejűleg jelen van benne a bimbó, a virág és a mag, az idősíkok – múlt, jelen, jövő – egybeolvadásáé.

Mi lehet több annál, mint ilyen vendéggel együtt hallgatni egy ilyen világ közepén?