杂树映朱栏 逶迤南川水 明灭青林端。 bĕi chá hú shuĭ bĕi zá shù yìng zhū lán wēi yì nán chuān shuĭ míng miè qīng lín duān északi hegy a tó északi partján fák sokféle zöldje rőt kontúrként tükröződve kanyargó folyó fut le délnek csillog, eltűnik elhagyja az erdőt |
Wang Wei festő is volt, a shanshui műfajának mestere, amely épp az ő idejében kezdett népszerűvé válni a kínai literati körében. A shanshuit, a hegy-és-víz-rajzot „kínai tájképnek” is szokás nevezni, pedig nem valós tájat akar lefesteni – még akkor sem, ha annak elemeiből táplálkozik –, hanem egy, a tao szabályai szerint felépülő belső képet kivetíteni.
A shanshui két fő eleme a nagy víz, amely a teremtő yin ürességnek, és a hegy, amely a belőle létrejövő yang tízezer dolognak felel meg. Mind a hegy, mind a víz tartalmaz valamit a másik elemeiből, tükrözi a másikat, átalakulóban van a másikká: ebben áll a világot mozgató Tao dinamikája.
Wang Wei mintha a shanshui egy iskolapéldáját akarná itt szavakkal megfesteni. Itt a tó, a par excellence nagy víz, amelynek ürességéből kiemelkedik az északi hegy. De a hegy is tükröződik a vízben. A shanshui kötelező elemei még: a kanyargós út – itt a folyó –, a „küszöb”, amely a nézőt fogadja – itt az a pont, ahol a folyó elhagyja az erdőt és beletorkollik a tóba, ahonnét Wang Wei nézi a hegyet – és a „szív”, a kép szellemi középpontja, amely felé a vonalak mutatnak.
A déli hegyről szólva már megtudtuk, hogy az északi hegyre nem juthatunk el soha. Nem, mert a nem-létből a létbe vezető út iránya kötött: északról délre. Ezért nem kanyargós út vezet az északi hegyre, hanem kanyargós folyó fut le onnan a tóba. És ezért a kép „szíve” az a pont, ahol Wang Wei áll, ameddig ember visszaevezhet az északi hegy irányába és előretekinthet a déli hegy felé, hogy egyszerre lássa az eredetet és a célt. Ezt a pontot a versben nem látjuk, de minden, amit látunk, efelé mutat, kiszerkeszthető bizonyossággal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése