A Szarvasparkban

Wang Wei: A Wang folyó versei • 1. Új ház Meng falánál • 2. A Huazi-hegy csúcsán • 3. A vén barackfa háza • 4. A bambuszok hegyén • Tovább…  空山不见人 但闻人语响 返景入深林 复照青苔上。 kōng shān bù jiàn rén dàn wén rén yŭ xiăng făn jĭng rù shēn lín fù zhào jīng tāi shàng üres a hegy, nem látni embert csak beszéd foszlányait hallani a délutáni fény    áthatol az erdő sűrűjén és újra beragyogja    a smaragdzöld mohát

Üresség. A hegy néptelensége. A dolgok hiánya. A tevékenység szünetelése. A csak foszlányokban hallatszó beszéd – kié? a favágóké? – tárgy-nélkülisége.

De a vers üressége csak látszólagos. Ez az üresség éppolyan súlyos, éppolyan lényeges, mint az előző verseket benépesítő tárgyak. A Tao üressége, amelyből majd a dolgok fakadnak. A Zen üressége, amelyből majd a megvilágosodás fakad.

És a megvilágosodás eljön. Az erdő sűrűjén fény hatol át, és felragyog valami, ami mindig ott volt, elrejtőzve, alázatosan, de most váratlanul főszereplővé lép elő az ürességből. A moha, amelynek smaragdzöldje azelőtt is megvolt, de a ráeső fénysugártól vált nyilvánvalóvá. A délutáni nap meleg fényétől, amely az utolsó órában a legszebb, közvetlenül mielőtt kihunyna. Váratlan epifánia, a dolgok lényegének megnyílása, felragyogása.

A vers címe lehet utalás a sarnathi Szarvasparkra, ahol a Buddha megvilágosodása után az első beszédét tartotta. De lehet valóságos helyszín is a Wang folyó völgyében, ahol valóban volt ilyen park. Éppen ebben a parkban van eltemetve Wang Wei – különös véletlen, hogy a szarvas a kínai ikonográfiában az örök élet jelképe. Ismeretlen sírján talán ma is felragyog a smaragdzöld moha a meleg délutáni nap ráhulló fényében.