Alexander Roinashvili, fotográfus

Alexander Roinashvili 1856-ban született Dushetiben, parasztcsaládban, a Kaukázus lábánál, ötven kilométerre Tiflisztől, nem messze a grúz hadiúttól. Hogy miként talált rá a fotográfiára, azt nem tudjuk, de jól el tudjuk képzelni, amint fiatal fiúként egy vándor fotográfusnak pózol. Ahogy ezen a tabrizi perzsa miniatúrán látjuk 1856-ban, amikor a fotográfusokat még nem fotózták, hanem festették.


Az 1860-as évek elején érkezett Tifliszbe, ahol Theodor Chlamovnál tanult fotográfiát és festészetet. 1875-ben nyitotta meg saját műtermét Grúzia első hivatásos fotográfusaként, megadva a fotográfia rangját a grúz elit szemében, akik műemlékekről és hírességekről készült képeivel díszítették otthonukat. Irodalmi hírességekről, mint a költő, ügyvéd, újságíró és politikus Ilia Chavachavadze, a modern grúz nemzet egyik atyja; Alexandre Kazbegi, a természethez való visszatérés költője, aki pásztorként élt a hegyekben, s akinek Az apagyilkos című regénye főhőse, Koba a fiatal Sztálin egyik példaképévé vált; vagy Vazha-Pshavela, az epikus költő és etnográfus, szűkebb hazája, a pshavi hegyvidék mitologikus múltjának felfedezője. Vagy színházi hírességekről, és külföldiekről, mint a diplomata Oliver Wardrop, brit nagyköveti megbízott 1919 és 1921 között, a rövid életű grúz köztársaság idején, s aki az 1890-es években még Sulkhan-Saba Orbeliani 17. századi mesegyűjteményének, A bölcsesség és hazugság könyvének fordításán dolgozott, miközben nővére, Marjory a középkori grúz költészet főművét, Sota Rusztaveli Párducbőrös lovagját fordította angolra.


Roinashvili volt az egyik alapítója a fotográfia barátai tifliszi társaságának is, amely a kaukázusi régiségek múzeumának kezdeményezője volt. Egészen Dagesztánig tartó kaukázusi útjai során számos régiséget gyűjtött össze, fegyvereket, edényeket, ezüst tárgyakat, bútorokat, textileket, amelyeket azután vándorkiállításokon mutatott be még Szentpéterváron is. Filantróp is volt, aki 1898-ban bekövetkezett haláláig nagy hatással volt Tiflisz kulturális életére. Műtermében színházi előadásokat szervezett, számos különféle témájú cikket írt, könyveket adományozott vidéki iskolák és könyvtárak számára.

Az Oktatás Elterjesztésének Társasága könyvtár-múzeuma

Halála után műtermének és gyűjteményeinek sorsa hosszan bizonytalan maradt. Tanítványai fokozatosan saját műtermet nyitottak Tifliszben vagy Telaviban. Végül Dmitrij Jermakov vásárolta meg mindazt, ami hagyatékából 1905-ben még megmaradt.


Jermakov 1916-ban bekövetkezett halála után Roinashvili negatívjait Jermakovéival együtt a tifliszi egyetem történeti és néprajzi társasága vásárolta meg. Nemrégiben a grúz nemzeti múzeum tette közzé életműve egy részét.


Ahogy a fenti fotó négyféle írásmódja is sugallja, Roinashvili képei jól tükrözik a Kaukázus népeinek változatosságát: görögök, örmények, tatárok, lazok, lezgek kísérik rajtuk a grúz hegylakókat vagy városi polgárokat. Kevés képet készített a szabadban, vagy dokumentarista módon, ahogy Jermakov dolgozott ugyanebben az időben. Legfeljebb egy fa, vagy egy faldarab jelzik a kontextust, miközben a képek nagy része műteremben, bevilágítással és hosszú beállítással készült.

A tifliszi bazár, ahogyan Jermakov látta

Fényképtől szokatlan, paradox módon ezek a képek elszakadni látszanak a valóságtól. Hátterük többnyire homályos szürke vagy egységes fekete, s a háttér ellőtt egyetlen feszülten figyelő arc, elforduló pillantással, mintha egy belső világra figyelne – szegények, nők, hegylakók, hercegek és művészek arcai.

Számunkra, közel másfél évszázad múlán, elsősorban a viseletek mesélnek a történelemről: a muszlim asszonyok dagadó szoknyái és gyakran feltűnő balettcipői, amelyeket a sahinsah annyira megcsodált párizsi és szentpétervári látogatásai során, s amellyel megajándékozta háremének hölgyeit, mielőtt a divat általánossá vált volna a perzsa világban; az ékszerekkel és érmékkel díszített hajviseletek; a gazdag hímzések és szövetek; a turbánok és szőrmék; a rézedények, tőrök és tűzfegyverek. S ezzel együtt a műterem berendezése és szőnyegei is olyan világot idéznek, amely még néhány évtizedig tovább élt a tifliszi Maidan környékén és bazárában.




A városokban – és nem csak Tifliszben – sokan kívánták megörökíttetni magukat Roinashvili műtermében. Arisztokraták, olykor harcosok, olykor költők, különös hajviseletű nők, sötét ruhába öltözött törékeny fiatal lányok, akiknek tűnődő arca és figyelmes tekintete immár örökké velünk marad.

Nikoloz Chavchavadze