Drakgo Buddhái (Utazás Khamban 4.)

Utazás Khamban • Dzsashidelej! • Temető az égben • Kangding, Tibet kapuja • A kangdingi szerelmes dal • Tagong kolostora • Drakgo Buddhái • A Himalája tornyai • Nomád esküvő Tibetben

Drakgo, kínaiul Luhou városa a Tagongból Garzê felé vezető úton fekszik, az utat végigkísérő Xianshui-, azaz Frissvizű-folyó partján. A város neve mintha a Trónok harcából kerülne elő. Egyszerre kínál szójátékot a „draco”, azaz sárkány és a „drákói” szavakkal. Ígérem, nem fogok élni vele.

A folyóparti várost a Kelet-Tibetet 1640 körül meghódító ojrát mongolok tették egyik székhelyükké. Ők alapították 1650-ben a város fölötti hegyen álló kolostort is. Minthogy a mongolok – ahogy már elmondtam – a kétszáz évvel korábban alakult Gelug reformrenddel álltak szövetségben, amely támogatta hódításukat, s amelynek fejét, a dalai lámát ezután Tibet politikai vezetőjévé tették, ezért természetes, hogy ez a kolostor is a Gelug rendé, a „sárga sapkásoké”. Valamikor ezren lakták, ma körülbelül háromszázan.

Drakgo/Luhou belvárosa a kolostorhegyről nézve

A kolostor mai épülete azonban igen új. A korábbi épületek pusztulásában kivételesen nem a kulturális forradalom a bűnös, hanem az 1973-as földrengés, amely a város nagy részét romba döntötte. A mai templom és kolostor ezt követően épültek a régiek mintájára.

A kolostor „gompa”, azaz olyan kisebb kolostor, amelyben meditáció és tanítás is folyik. A drakgói gompában is iskola és kollégium áll a templom és az idősebb szerzetesek kolostora között. Az iskolának külön kis temploma is van a nagy templom hátához tapasztva. Ezen még most is dolgoznak, a faborítások egy részét csiszolják, sokat még nem festettek be, de a freskókkal borított templomban már égnek az ember nagyságú jakvaj mécsesek, és többen is imádkoznak bennük, újra meg újra földre vetve magukat az erre előre elkészített fa táblákon.

A nagy templomot csak délelőtt tízkor nyitják ki. Fél óra még, megvárjuk. Az idősebb szerzetesek már gyülekeznek a kapu előtt, s kisvártatva közös szútra-recitálásba kezdenek.

A recitálás még órákig fog tartani, nem tudjuk kivárni a végét és bemenni a templomba. Nem is akkora veszteség, hiszen ez is új épület. Csak egy dolgot sajnálok: a nagy ezüst Buddha-szobrot, amely még az alapítás idejéből, sőt talán régebbről származik.

De a vágyakról való lemondás elnyeri jutalmát. Az ezüst Buddha helyett egy arany Buddhát kapunk.

A várost leromboló és sok ezer halottal járó 1973-as földrengés után a szerzetesek azzal az eszközzel igyekeztek megelőzni az újabb földrengést, amihez értettek: egy óriás Buddha-szobor állításával 2015 októberében. A harminc méter magas, aranyozott szobor 6 millió dolláros költségét a környék hívői adták össze. A hatóságok engedélyt is adtak rá, de 2021-ben egy náluk is magasabb hatóság a városban járva úgy ítélte, hogy ekkora szoborra nem adhattak volna, így hát elrendelte az eltávolítását. A helyiek tömegesen tüntettek a rendelet ellen, de az eredmény borítékolható volt: a rendőrség végül 2022. januárjában szétverte a tüntetéseket, többeket letartóztattak és az ellenzéki sajtó szerint meg is kínoztak, a szobrot pedig elpusztították, a talapzata körüli 25 nagy imakerékkel együtt. Ugyanez év októberében a kolostor alá tartozó egyik iskolát is lerombolták, de a sajtóból nem derül ki, összefügg-e ez a szoborral.

Szeretném a szobornak legalább az egykori helyét lefényképezni, úgyhogy megkérdezem a kapuban trafikáló és az idegeneket méregető szerzeteseket, hol állt. „Ott áll, ni”, mutogatnak egy most épülő böhöm nagy beton épületváz felé. Odamegyek, s a talapzat arany színe már messziről átsüt a váz résein.

„Az építési területre belépni tilos”, hirdetik a táblák. De mivel egy csomó szerzetes odabent lófrál, és bíráló szemekkel méregetik az épületet, én is bemegyek, s nyomomban az egész csoport. Először a réseken próbálunk belesni, aztán rájövünk, hogy ha már úgyis tilosban járunk, egyszerűbb a bejárat felől belépni a készülő épületbe. Így is teszünk, senki nem szól ránk. És a betonból öntött ál-hagyományos tibeti kapun túl feltárul előttünk a nagy arany Buddha. Arca bekötve. Talán sérült? Inkább azért, amiért azoknak a Buddha-szobroknak is be volt kötve az arca, amelyeket a kolostorokban megszenteltek, s arra vártak, hogy értük jöjjön a tulajdonos: hogy majd a megfelelő pillanatban táruljon fel megvilágosodott arcának ragyogása.

Mi ez? Az elpusztult Buddha reinkarnációja? Vagy mégsem pusztították el, hanem kompromisszumként a nyílt területről – ahonnét az egész város láthatta – visszavonták egy zárt épületbe? Ha igen, erről miért nem tudósít a sajtó? Megannyi kérdés (Brecht).