Örmény tea Isztambulban

Nemrég írtunk az isztambuli Beyoglu negyed háború előtti hirdetéséről, amely háromfajta írással, görögül, örmény betűs törökül és franciául hirdette az azóta elenyészett Loucrezis bútorboltot. Most hasonlóra bukkantunk az Aranyszarv-öböl innenső partján is. Csupán egy sarokra a fűszerbazártól, a Vakif Hanı Sokaği és a Sultan Hamamı Caddesi sarkán eklektikus palota áll, amelynek az utcák hegyesszögű találkozásához igazodó sarka mint egy hajó orra hasít bele az egykori Deutsche Orientbank (újabb szellemfelirat!) íves homlokzata előtt kialakuló kis térbe.


A hajó pedig értékes rakományt hordoz. Az éles sarokra egymás alatt háromféle felirattal van felírva ugyanaz a hirdetés. Oszmán-törökül:

چای ایساقولیان

örmény betűkkel:

ԹԷՅ ԻՍԱԳՈԻԼԵԱՆ

és latin betűkkel:

THÉ ISSACOULIAN

Az első két írásmódból ítélhetően – lásd a múltkori poszt fonetikai részleteit – az örmény név legvalószínűbb átírása Isagoulyan, amelyet a harmadik átírás a századfordulós Isztambulban legelterjedtebb latin betűs nyelv, a francia szabályai szerint ad vissza.


Az épület a Pervititch-térképek szerint a 20. század első felében a Sadıkiye Hanı nevet viselte. Ma már nincs rajta felirat, s ilyen néven a neten sem lehet semmit találni róla. Ma gyerekruházati bolt működik benne. Nem tudni, hogy az Isagoulyan teát csupán hirdették-e vagy árulták is itt. De nem lehetetlen, hogy árulták is, hiszen itt, a fűszerbazár környékén voltak a csemegeüzletek, mint a bazár másik sarkán a kávépörkölő Yeni Han vagy Kurukahveci Han.

A szellemfeliratról a Painted Signs and Mosaics szájt is megemlékezik. A szerző szerint az örmény felirat valójában török nyelvű, ám a törökök nagy része a fonetikusan jól kezelhető örmény ábécét használta a bonyolult oszmán írás helyett a latin ábécé 1928-as bevezetéséig. Erről már a múltkori posztban is írtunk, s ott az örmény betűkkel valóban török szót adtak vissza. Itt viszont valószínűleg nem így áll a helyzet. Az örmény nevet ugyanis a T’EY szó előzi meg a török ÇAY helyett. Ez pedig csakis örményül lehet.

Érdekes etimológiai kisszínes, hogy a világ szinte minden nyelve a kínai 茶 kétféle hangzó változatának egyikét használja a teára. Akik hajón hozták Kínából, azok többnyire Fujianben rakodták be, mint a hollandok, s ők az ottani tê kiejtést terjesztették el Nyugat-Európában (kivéve a portugálokat, akik Macauban rakodták be, s az ottani chàh kiejtést vették át.) Akikhez pedig szárazföldön ért el a tea, azokhoz szükségszerűen a perzsák közvetítették a Selyemúton át, s ők az észak-kínai chá kiejtést toldották meg egy -yi végződéssel. Ezért mindenki, akihez így jutott el a tea, az oroszoktól a törökökön át az arabokig, a perzsa چای châyi valamilyen változatát használja. A WALS térképe plasztikusan mutatja be ezt, kékkel jelölve a tê, pirossal a chá vagy châyi leszármazottait. A térképen jól látszik, hogy a Kaukázus környéki piros tengerben az örmény az egyetlen dacos kék pont.

Vannak nyelvek, amelyek mindkét szót használják a teára. Olykor azért, mert két kultúra találkozásánál beszélik őket, olykor pedig valamilyen érdekes történelmi fordulat miatt, mint a marokkói arabban, ahol a fekete teát a szokásos šay-nak nevezik, de a friss zöld teát tay-nak, minthogy a két poszttal korábban említett I. Hasszan szultán alatt – amikor a kalózkodás még bevett iparág volt az országban – egy foglyul ejtett európai legénységet egy hajórakomány fujiani zöld teára cseréltek ki, s széles körben megtapasztalták az ízbeli különbséget.

A Language Log kommentárja szerint valójában az örmények is mindkét szót használják a teára, noha a szótár csak a tea változatot adja meg. A chay eredete ott érthető. De az óceánoktól sok ezer kilométerre honnan jön a tea?