Tábori posta karácsonyra

A „Rózsaszínű levelek” sorozat utolsó lapjain láttuk, mennyit aggódott Károly, vajon nem vezénylik-e őket a frontra karácsony előtt, s milyen nagy örömmel újságolta menyasszonyának, hogy szerencsére az ünnepre még otthon maradnak. Más azonban nem volt ilyen szerencsés. Karácsony alkalmával néhány hetven évvel ezelőtti tábori lappal emlékezünk meg Fellner János gyűjteményéből azokról, akik szeretteiktől sok ezer kilométerre töltötték az ünnepet, s nem a maguk jószántából.



1942. december 13-án Kovacsics László szakaszvezető kézzel rajzolt tábori lapon köszönti menyasszonyát, Faust Lujzika urleányt Budapesten, a Zsigmond utcában, a mai Frankel Leó úton. A rajzot szemmel láthatólag indigóval sokszorosította a század egyik ügyes kezű tagja, akinek cigarettával, pálinkával, őrség-átvállalással fizettek szolgálataiért. Jól emlékszem erre, mert a mi századunkban én voltam ez az ügyes kezű. Ennek megfelelően a női arc sem az aktuális kedvest ábrázolja, hanem a korabeli ideálszépséget, amelyet minden bizonnyal Karády Katalinról mintáztak, akinek „Valahol Oroszországban” című dala – mint láttuk – amúgy is a tábori lapok első számú ihletőjévé vált.



Karády Katalin: Valahol Oroszországban (1942)

A magyar hadsereg előre nyomtatott rajzokkal is adott ki tábori lapokat, amelyeken az egyéni rajzok bumfordi őszinteségét a központi ideológia patriarchális és hazafias pátosza váltja fel. A vezérmotívum akár itt is lehet egy Karády-dal: „Messzi orosz földön fúj, süvít a szél, őrszem áll a vártán, derék magyar legény…” A képeslap városi és falusi családdal illusztrálva is megjelent.





És egy család nélküli változat is, szarvas elől menekülő haditudósítóval, a nőtleneknek. A dátum 1941: ez volt az első karácsony, amikor a tábori posta üzemelt.



A tábori posta a háború vége után sem állt le. 1946-tól volt lehetséges a Vöröskereszt útján levelet küldeni a szovjet hadifogságban lévőknek. A kommunista párt a propaganda-lehetőséget felfedezve olyan magyar-orosz nyelvű karácsonyi lapokat adott ki, amelyeket csak ebben az időszakban lehetett használni, s amelyeknek a szovjet kapcsolatokon keresztül szavatolta a célbajutását. Elképzelhetjük, mit gondolhattak a több éve a táborokban sínylődő foglyok az „Erősítsd a magyar-szovjet barátságot” jelmondat olvastán. De mindegy is volt, ha ez volt az ára, hogy hírt kaphassanak szeretteiktől.

„1947. november 26. Aranyos Jozsikám, édes kicsi uracskám, ha a sors ugy kivánja hogy még Karácsonyra sem lehec ithol a kis othonodban. Kivánok neked Kellemes Karácsonyi ünepeket érezd joll magadat tud hogy Babuska örökké a tijed Lélekben velem leszel ithol. Milioszor csokol még Karácsony szent estéjén is haza váro feleséged. Babuska”