Moszkvai történelmi fotósorozat-gyűjteményünk – 1931, 1900-60, 1960-80 és 2010, 1981/2009 – hiátusai fokozatosan töltődnek fel, ahogy sorra kerülnek elő archívumokból olyan képek, amelyeknek a létezéséről sem volt tudomásunk. Jacques Dupâquier francia történész 2009-ben, egy évvel halála előtt digitalizálta és rakta fel a netre 1956-os szovjetunióbeli utazásainak színes fotóit (amelyekből majd még a Moszkván kívülieket is bemutatjuk). A képek átlagos turistafotók, de nem is annyira minőségük, mint inkább az időpont miatt érdemelnek figyelmet. „Ilyen mértékű szabadság”, nyilatkozta Dupâquier egy néhány éve készült interjúban, „mint 1956-ban, talán még Gorbacsov idején sem volt a Szovjetunióban. Delegációnk nem találkozott semmiféle rendőrségi ellenőrzéssel, nyugodtan elszakadhattam a csoporttól, és órákon át bolyongtam egymagam a városok utcáin. Kicsit tudtam oroszul, úgyhogy meg tudtam kérdezni, merre menjek. A szovjet társadalomnak ekkoriban kellett szembenéznie a Hruscsovnak a 20. pártkongresszuson elhangzott beszédét követő morális katasztrófával [amelyben feltárta a sztálinizmus bűneit]. Senki nem tudta, mit szabad és mit nem, azt tehettem, amit akartam, ami különösen mámorító érzés volt. A Moszkva főutcáján fekvő részegeket fotózva például az ott álló rendőrök várakozásom ellenére sem meg nem akadályoztak ebben, sem a gépet nem vették el utána… Ami a legjobban meglepett, az az volt, hogy 1956-ban Moszkva épületeinek több mint fele fából volt, s a néhány nagy központi utcától eltekintve mindenütt szegénység uralkodott.”
Moszkva, 1956
Moszkvai történelmi fotósorozat-gyűjteményünk – 1931, 1900-60, 1960-80 és 2010, 1981/2009 – hiátusai fokozatosan töltődnek fel, ahogy sorra kerülnek elő archívumokból olyan képek, amelyeknek a létezéséről sem volt tudomásunk. Jacques Dupâquier francia történész 2009-ben, egy évvel halála előtt digitalizálta és rakta fel a netre 1956-os szovjetunióbeli utazásainak színes fotóit (amelyekből majd még a Moszkván kívülieket is bemutatjuk). A képek átlagos turistafotók, de nem is annyira minőségük, mint inkább az időpont miatt érdemelnek figyelmet. „Ilyen mértékű szabadság”, nyilatkozta Dupâquier egy néhány éve készült interjúban, „mint 1956-ban, talán még Gorbacsov idején sem volt a Szovjetunióban. Delegációnk nem találkozott semmiféle rendőrségi ellenőrzéssel, nyugodtan elszakadhattam a csoporttól, és órákon át bolyongtam egymagam a városok utcáin. Kicsit tudtam oroszul, úgyhogy meg tudtam kérdezni, merre menjek. A szovjet társadalomnak ekkoriban kellett szembenéznie a Hruscsovnak a 20. pártkongresszuson elhangzott beszédét követő morális katasztrófával [amelyben feltárta a sztálinizmus bűneit]. Senki nem tudta, mit szabad és mit nem, azt tehettem, amit akartam, ami különösen mámorító érzés volt. A Moszkva főutcáján fekvő részegeket fotózva például az ott álló rendőrök várakozásom ellenére sem meg nem akadályoztak ebben, sem a gépet nem vették el utána… Ami a legjobban meglepett, az az volt, hogy 1956-ban Moszkva épületeinek több mint fele fából volt, s a néhány nagy központi utcától eltekintve mindenütt szegénység uralkodott.”
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
szeretem, ahogy a kislány lábán harmonikázik a harisnyanadrág. az a furcsa, hogy reggel mintha kicsi lenne, olyan nehéz fölvenni - apám rázott bele minket reggelente, kicsit megemelve - és délre mégis csúszkál már az ember lábán.
Igen, ez nagyon pontos leírása a helyzetnek, magam is emlékszem rá, mert nálunk mi fiúk is ilyet viseltünk iskolakezdésig vagy talán tovább is, anyám sorbaállított és úgy rázott bele minket, kit-kit a magáéba.
Megjegyzés küldése