Feltárt freskók

Egy darab kenyeret szorongatott a kezében, amelyet titokban csempészett haza, s a zsebében egy útlevél volt, hogy külföldre meneküljön. Mögötte néhány pontos és erőteljes szó, s néhány történet, amely a huszadik század egyik legnagyobb írójává avatja; előtte egy kézirat, amely főműve lett volna, s amelyet azóta sem találtak meg. Éppen ezen a ponton, a múlt és a jövő sarkán, a Czacki és Mickiewicz utcák között álló Maryla üzlet előtt állította meg őt örökre az idő. *

A Maryla előtti sarok az 1920-as években és 2004-ben. Forrás: Р. Пастух: Вулицями
старого Дрогобича (A régi Drohobycz utcáin), Львів: Каменяр 1991, és
Omer Bartov: Erased: vanishing traces of Jewish Galicia in
present-day Ukraine, Princeton University Press 2007.

Bruno Schulz lengyel író, aki zsidó családban született a ma Ukrajnához tartozó Kelet-Galíciában, s akit ma főként a Fahajas boltok és Szanatórium a homokórához című könyveiről ismerünk, egyszersmind provokatív és újító szellemű rajzoló is volt. Az 1922-ben publikált A bálványimádás könyve metszetei kisebbfajta botrányt robbantottak ki.


Amikor a nácik megszállták szülővárosát, Drohobyczot – amely az akkori szállóige szerint 50%-ban lengyel, 50%-ban ukrán és 50%-ban zsidó volt – Schulzot a többi zsidóval együtt a gettóba költöztették (a város 15 ezer zsidó lakója közül csak 400 élte túl a tömeges kivégzéseket és a belżeci megsemmisítő tábort), s ideiglenes pártfogót talált Felix Landau SS-tiszt személyében, aki megparancsolta neki, hogy díszítse freskókkal az általa rekvirált ház gyerekszobáját. Ezek a freskók az utolsó tanúi Bruno Schulz tehetségének.

1942. november 19-én egy városi razzia során, amely 264 zsidó halálát okozta, egy másik SS-tiszt, Karl Günther a nyílt utcán lőtte fejbe Schulzot, hogy elhenceghessen vele Landaunak, aki korábban megsértette Günthert, mivel kivégeztette “az ő zsidaját,” Löw fogorvost. Az írót a zsidó temető tömegsírjában temették el. A szovjet időszakban a temető helyén szürke betonlakótelep épült. Schulznak nem maradt más nyoma Drohobyczban, mint a freskók, amelyekről azonban a festék és az idő számos rétege alatt mindenki elfeledkezett.

2001. február 9-én Benjamin Geissler német dokumentumfilmesnek hosszú kutatás után sikerült azonosítania a Landau által elfoglalt házat. Szakértői csoport fogott hozzá a falfesték legfelső rétegeinek eltávolításához, s csakhamar rábukkantak a Schulz által készített, s a Grimm-mesék egyes jeleneteit ábrázoló freskók nyomaira.


Miközben Ukrajnában a freskók restaurálását tervezték, május 21-én az addig napvilágra került öt töredék egyetlen éjszaka alatt eltűnt: a vakolattal együtt távolították el őket a falról.


Később a jeruzsálemi Yad Vashem holokauszt-múzeum bejelentette, hogy tulajdonába került a freskóknak. Kiderült, hogy a múzeum megbízottjai villámakciót hajtottak végre, talán a Moszad támogatásával, a freskók eltávolítására és Izraelbe szállítására, a Soa tanújeleiként maguknak követelve ezek morális tulajdonjogát.

Nemzetközi botrány tört ki, s mindenki azt vitatta: kit illetnek jogosan a képek: Drohobyczot és Ukrajnát, a lengyel kultúrát, vagy a zsidó örökséget és a Holokauszt emlékének őrzőit? A hosszú időn át elfelejtett Bruno Schulz, akire az ukránok lengyel nyelvű íróként, a lengyelek pedig zsidó származása miatt néztek gyanakvással, most számos állam, értelmiségi és történész vitájának középpontjába került.

2008-ban végül egyezség született. Izrael elismerte, hogy a freskók az ukrán kulturális örökség részei, a drohobyczi múzeum pedig, ahol a később feltárt freskókat őrzik, beleegyezett, hogy hivatalosan hosszú távra kölcsönadja őket a Yad Vashem múzeumnak, amely 2009 februárjában először állította ki őket a nagyközönség számára.

Hillary Clinton USA államtitkár megtekinti a kiállítást

De a történet ezzel még nem ér véget. Az a néhány pontos és erőteljes szó gyökeret vert, s további gyümölcsöket hozott. Bruno Schulz a szadista náci tömeggyilkos, Landau számára készített freskóin magát és a város más zsidó lakóit is megörökítette. A mesejeleneteken látható erdők emlékeztetnek a Drohobycz kapuja előtt álló bronnitzky erdőre, ahol ezekben a napokban folytattak szabályos boszorkányüldözést (s az itt ábrázolt boszorkány Landau szeretőjének vonásait viseli), amelynek során több ezer zsidót végeztek ki és földeltek el.


A két fehér lovat hajtó kocsisnak pedig éppolyan szabálytalan arca van, akár a szerzőnek, akinek kihívó pillantása hetven év feledésen is áthatol, hogy tanúskodjon ezeknek a napoknak a tragédiájáról.

Schulz portréjának felfedezése a Benjamin Geissler által készített dokumentumfilmből