Clavileña

Az elmúlt napok biciklis bejegyzései előtti tisztelgésként íme egy kicsi és szerény kétütemű költői gépezet, amely kizárólag a mechanizmusa alapjául szolgáló eredeti alkatrészekkel működik tökéletesen:

Impromptu I Pasa una bicicleta por la carretera. Parece que no es nada una bicicleta… Pero vista detrás de una alambrada ese trasto de dos ruedas le llena a uno de ideas. Por la carretera va que vuela, una bicicleta. II ¿Qué treta me juegas, fortuna y rueda? De mis pies nacen andas y surgen sedas. Por sólo altibajar mal las rodillas yo mismo me llevo en sillas. Ya más que Clavileño, Clavileña dulce, metálica, sin par sorpresa: ¡Oh noble bicicleta! Max Aub Djelfai napló, 1942.2.21

Fandanguito L’Arpeggiata – Los Impossibles

Tökéletes működést említve nemcsak a verset alkotó szavakra és az ember önjáró gépezetté való metamorfózisának képére gondolok, hanem a szerkezet egyéb elemeire is, kezdve a kontextuson, amelyben Max Aub megírta, az algériai Djelfa koncentrációs táborában, ahová őt mint francia anyától és német apától Franciaországban született zsidó származású spanyol szocialistát, akit kommunistaként jelentettek fel, de mindenekelőtt sans papier-ként tartottak fogva, egyszóval mint a Pétain-Franciaországban nem kívánatos külföldi vegytiszta esetét internálták.

De ott van az a metamorfózis is, ahogy az internacionalista és laikus Aub saját vizuális emlékeinek szűrőjén keresztül fogja fel és értelmezi a hagyományos katolikus körmenet képét, melyben a szent szobrot drága selyemszövettel letakart kerekes saroglyán (anda) hordozzák körbe.

S ott az irodalmi utalás a Don Quijoté-ra és a 40. fejezet szárnyas falovára, amely képes elröpíteni a hidalgót és fegyverhordozóját a legvalóságosabb képzeletbeli helyekre, hogy ne is beszéljünk arról a meghatározó szerepről, amelyet a bicikli játszott nagyszüleim világában, a venetói síkságon, s végül arról, hogy amint először olvastam Aubnak ezt a versét, az én biciklim is tüstént átalakult szárnyas lóvá – s minthogy biciklijeim folyton cserélődnek, lévén mindannyian a Vélib’ flotta tagjai, ezért a metamorfózis immár ménesnyi méreteket ölt.

I Bicikli halad az úton. Milyen semmi egy bicikli… A szögesdrót mögül nézve ez a kétkerekű jószág megragadja képzeletem mégis. Az úton egy bicikli száll. II Milyen varázslatot űztök velem, szerencse és kerék? Két lábam kordévá hajlik, selyemszövet fakad rajtuk. Térdeimet váltogatva tulajdon nyergembe szállok. Nem is Clavileño, de Clavileña: fémes-édes váratlan ajándék: ó, nemes bicikli!

Maxime Noiré, La route de Djelfa

„A világhírű »El Clavileño« benzin
a legjobb az automobil számára!”