  |
Valkorn, azaz Vlagyimir Kornyejev moszkvai grafikus és fotós, aki gyakran örvendezteti meg olvasóit archív fotógalériákkal – néhány napja rakott fel például egy zseniálisat a Кока-Кола és a Фанта 80-as évek eleji bevezetéséről – nemrég ugyancsak közzétett egy sorozatot a harminc évvel ezelőtti Moszkváról.
A képeket meglehetősen pontosan datálja egyfelől az 1980-as moszkvai olimpia plakátja, másfelől Maszljakov Brezsnyev-plakátja („a béke megőrzése államunk egyik legfőbb feladata”), amely ugyan 1974-ben készült, de 1982. november 10. után már legföljebb kinn felejtett példányok lehettek belőle az utcán, messze nem ilyen jó állapotban.
Ezek a képek azonban egyáltalán nem olyan sterilek és banálisak, mint amilyenekhez a korból hozzászoktunk. Visszaadják ugyan a városnak és lakóinak lepusztultságát és a kor szorongató légkörét, de ott van rajtuk a szeretetteli és ironikus figyelemnek az az árnyalata is, amely annyira vonzóvá teszi az orosz fotográfiát – igaz, nem annyira 1981 körül, mint inkább napjainkban.
És nem is csoda. Ezek a képek ugyanis nem 1981-ben készültek, hanem harminc évvel később, 2009-ben, a Kusturica főszereplésével forgatott A Farewell-ügy filmhez, amely a hidegháború egyik legnagyobb kémbotrányát dolgozza fel a legapróbb részletekig menő tárgyi hűséggel. Valkorn orosz, sőt moszkvai olvasói a kommentárokban egymás után vallják be, hogy az utolsó képekig azt hitték: igazi archív sorozatot látnak. Ez persze újra végignézve megváltoztatja a képek jelentését, mégpedig elsősorban ennek a titokzatos, jellegzetesen orosz figyelemnek a jelentését. Nem az akkori moszkvai fotós látja esetlennek és szerethetőnek a városát, hanem a harminc évvel későbbi fotós láttatja olyannak, amilyennek ma fotózná. Vajon milyennek fotózta volna akkor?
Minden kép felnagyítva él igazán, de ez a két utolsó végképp
Utazzon velünk!
Heti előadásaink
Atlantisz
Csehország
Fényiratok
Kaukázus
A Kelet képei
Könyvek, kiállítások, zene, film
Krím
Lwów/Lemberg
Mallorca
Odessza
Papírmúzeum
Perzsa levelek
A propaganda múzeuma
Temetők
Üzenet a falon
A zsidó örökség
12 megjegyzés:
Nem akarok nagyképű lenni, de... az első képpel még nem tudom, mi a bajom - túlságosan steril. A másodikon a Volgát mintha Kusturica vezetné. A nénik a megállóban igen jók, a következőben a család túlságosan „konszolidált”. A kvaszos kép zseniális, de emlékezetem szerint ennyire jó állapotú kerekei a tartályoknak mintha nem lettek volna...
A hetvenes években nemigen ülhetett egy parkban egy lány egy katona ölébe... Tudom... akkor tanultam kinn. De valóban zseniális beállítások. A végén a vodkázó (Sztolicsnaja, ha jól látom...) Emir Kusturicával, aki, bizony, egy zseni. Ő is szereplő?
Igen, ő játssza azt a Grigorjev KGB-ezredest, a valóságban Vlagyimir Valkovot, aki 1981-től 1983-as kivégzéséig háromezer szigorúan titkos dokumentumot adott át a franciákon keresztül az amerikaiaknak, gyakorlatilag leleplezve a teljes szovjet hadiipart és értelmetlenné téve a szovjet kémszolgálatot, nagyban hozzájárulva a Szovjetunió széteséséhez (ahogy ezt Gorbacsov is megfogalmazza a filmben).
A többi részlet nekem is elsőre gyanús volt. Pontosan ez a kettő tűnt fel először: a katona ölében ülő lény és a kvászos kocsi kereke. Ezt Valkornnál egy dak követte (aki volt katona, tudja mi az), amelyik már annyira lezsírozott állapotú volt, hogy ide szégyelltem is berakni. Úgyhogy lehet, hogy Valkorn huszonéves olvasói még nem fognak gyanút elsőre, de aki egy kicsit is élt akkoriban, az minden tárgyi hűség mellett is érzi az időeltolódást.
Erről szól egyébként Szilágyi János György zseniális Legbölcsebb az idő c. könyve.
Hehe, ez nagyon jó! :-)
Nekem onnantól volt valami halvány gyanú-félém (nem, nem vagyok zseni én sem, nem igazi gyanú volt, csak valami furcsa érzés), amikor a szövegben ezt olvastam: "közzétett egy sorozatot a negyven évvel ezelőtti Moszkváról", ami után rögtön Misa mackó jön a képen, az pedig 31 éve volt. Az 1974-es plakát, ami "kinn felejtődött" 1982-ig megint csak furcsa volt nekem, mert filosz szerzőtől ez már sok a jóból. Ráadásul a képek túl "jók", de ez persze csak Kusturica láttán esett le nekem is.
Na jól van, a negyven év az én saram, amit eddig a percig nem vettem észre, éppúgy, ahogy a múltkor a Budapest ostromáról szóló posztnál is az olvasók figyelmeztettek rá, hogy az nem ötvenhat, hanem hatvanhat éve volt. Valahogy összemosódnak már az évtizedek, talán öregszem :( Most ezt ki is javítom harmincra. Aki idáig eljut a kommentben, az tudja meg, hogy Syr Wullam előtt a szövegben „negyven” állt.
Hogy a 74-es plakát legalább hat éven át kinn lógjon (és ilyen jó minőségben!) az még a rendszerváltás előtti sokrétegű falragaszokhoz szokott budapestiként is megütött, de gondoltam, utánnyomás lehet. Én igazából a katona ölében ülő lánynál, a tiszta (!) daknál meg a kvászos kocsi zsírújkék kerekénél és a zöldségeskocsi előtt sorban álló túlságosan rendszerváltás utáni értelmiségi fejeknél fogtam komoly gyanút.
Én se akarok nagyképű lenni, de az a neonzöld Lada 2105 azonnal gyanús lett (egyrészt a szín, másrészt, hogy csak 81-től gyárották). A másik két Zsiguli pedig annyira tuning-járgány, hogy az már sok.
A kiskatonás-kertészlányos és az úttörős képnél a teleobjektíven és annak minőségén csodálkoztam. A széleken is kiváló a képe, ez nagyon mai technika.
De a bizonyosság a két katonás (rendőrös?) képnél lett meg, a bemozdult lábak nagyon filmes képkockára utalnak. És hát két egyenruhást szembefotózni, az nem lehetett a hosszú élet titka a Szovjetúnióban...
a képek elsőre azért becsapósak, azt hittem, hogy egy öreg kameraden fotós múltbamerengésének gyümölcsét látom, avagy a csodáltaos fotosopp, s közben nem is.
meg kell néznem ezt a filmet.
Ceterum censeo, engem azért minden gyanús tárgyi momentum mellett elsősorban az ábrázolt személyek arcának nyitottsága, illetve a fotós érzékenysége gondolkodtatott el, még mielőtt a kommentek egyértelműen feltárták volna az igazságot. Nem mintha az ilyen arcok és ilyen fotósok hiányoztak volna, hanem az akkori képek voltak zártabbak, közvetettebbek. Lásd például a valóban a 80-as évekbeli Moszkvában fotózott Mihejev-sorozatot.
Uraim, itta kvaszos tartály,, a parkok,a buszmegállók, a család... nem olyan rossz ez a Kusturica! Sőt! http://englishrussia.com/index.php/2008/06/03/the-soviet-moscow/
Nagyon köszönjük! Már meg is született ez alapján a folytatás.
U.I. A bejegyzés angol nyelvű változatában régi olvasónk, МОСКВА (nomen est omen) figyelmeztetett még arra is, hogy a harmadik, nénis képen az átlátszó nejlonzacskó (haladóknak: punga) is anakronizmus 1980-ban.
A forgatásra végül Ukrajnában került sor.
http://mult-kor.hu/20090924_hideghaborus_sebeket_tep_fel_egy_francia_kemfilm
Igen, egészen pontosan Kijevben és Harkovban, valamint Finnországban. Valkorn orosz szájtján, miután már rájönnek, hogy nem archív fotókról van szó, találgatják is, melyik hol készülhetett. Pontosan csak az első kettő lokalizálható: ez a sugárút a kijevi Krescsatik, a többi helyszíne meghatározhatatlan.
Köszönöm a linket, jó összefoglaló a film témájáról. Be is illesztem a szövegbe a mostani francia nyelvű link helyére (aki kíváncsi rá, az angolban továbbra is az van).
Megjegyzés küldése