Tánc minden nyár közepén

Szent Jakab éjszakáján tizenegy órakor az algaidai templom olyan fényárban úszik, mint soha máskor egész évben. A főhajó kapujának mindkét szárnya sarkig tárva, s a nők legyezőinek a templomot betöltő susogásán túl már halljuk közeledni a dobok pufogását és a sípok rikoltozását. Most, ebben a percben tudjuk biztosan, hogy a nyár közepén vagyunk. Az igazi nyár közepén, minden idők egyetlen nyarának legközepén.

(minden kép csak részlet: érdemes rájuk nagyítani!)

A cossier-ek táncolva érkeznek a templomba, s a levegő megtelik a kezükben lengetett bazsalikom-csokrok illatával. Biztos vagyok benne, hogy ebben a percben a falu minden lakója, aki a padokban ülve bámulja őket, egy pillanatra gyerekké vált. Én legalábbis biztosan, s a többiek tekintetét keresem megerősítésért. Az áhítatos szemekben pedig minden benne van. Egy pillanatra keresztezem Biel Majoral tekintetét, aki gyerekkorától kezdve táncolt a cossier-ekkel, amikor a francoizmustól kellett megmenteni a betiltott ünnepet, s aki most adta ki új CD-jét a Köztársaság dalaival. Ebben az évben nővére, María az ünnep hölgye, a Dama dels cossiers.

S most, ahogy a táncosok a Dama nyomában egymás után sorjáznak a főoltár felé, hirtelen, mintha a sípok rikoltozása, a forróságtól remegő levegő, a hipnotizáló ritmus, a kiáradó fény hívta volna őket, egyszerre itt van együtt az összes nyár, amely elvezetett ehhez az egyhez, valamennyiük középpontjához.

A tömeg a templom előtti kis téren várja a mise végét és a tánc kezdetét

Elsőnek a démon érkezik, hogy helyet csináljon a tánchoz

A cossier-ek egy évben kétszer táncolnak: január 16-án, Sant Honorat napján, majd július 24-én és 25-én, Szent Jakab ünnepének előestéjén és a következő napi nagy ünnepen.

Végül a a démon a földre zuhan, s a táncosok a harisnyájukon viselt csengettyűk hatalmas zsibongása közepette eltiporják.