Giorgoba

Gyurinak

Szent György Grúzia védőszentje. Mi több, Grúzia róla kapta a Georgia nevet. Vagy pontosabban: a Grúziára használt perzsa Gorgân exonimet – amely „a farkasok földjét” jelentette – az 1096-ban a Közel-Keletre érkező frank keresztesek idomították ilyen formában a saját nyelvükhöz, épp azért, mert az ott megismert harcos keresztény nép védőszentje Szent György volt. Ahogy Jacques de Vitry jeruzsálemi latin pátriárka írja 1225-ös Historia Hierosolymitanájában:

„Van Keleten egy másik keresztény nép is, igen harcos és csatában nagy erejű, amelyet számtalan erős testű harcosa tesz legyőzhetetlenné. … Ezeket georgiaiaknak nevezik, mert különleges módon tisztelik Szent Györgyöt. Őt tartják védőszentjüknek és zászlóhordozójuknak a pogányok ellen vívott harcaikban, s minden más szentnél nagyobb megbecsüléssel vannak iránta.”

És mi több, valószínű, hogy a sárkányölő Szent György lovag figurája és kultusza is éppen Grúziában alakult ki valamikor a 9-10. században, ahogy erről már írtunk és még fogunk is.

Nem csoda hát, hogy Szent Györgynek nem egy, hanem két ünnepnapja is van Grúziában. Az egyik Szent György születésnapja november 23-án, amelyet csak itt, a sárkányölő Szent György születésének helyén ünnepelnek. A másik, vértanúságának napja éppúgy április 23-án van, mint a katolikus egyházban. De mivel ezt az orthodoxok a juliánus naptár szerint számolják, ezért ez a polgári naptár szerint május 6-ára esik, mint ahogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom napja is november 7-ére, vagy a karácsony, december 25. ünnepe is január 7-ére.

Egy megjegyzés: Magyarországon április 24-én ünnepeljük Szent György napját, amely hagyományosan a nyájak havasi legelőre való felhajtásának napja is. Ez azonban kivétel. Oka az, hogy Szent Adalbert, aki 992 és 994 között térített Magyarországon, Géza fejedelmet és fiát, Vajkot is megkeresztelve, április 23-án halt vértanúhalált. És mivel két nagy ünnep nem eshet egy napra, ezért Szent Györgyöt tették egy napra később nálunk és Csehországban is, ahol Adalbert szintén az országot megtérítő nagy szentnek számít, s teste Prágában van eltemetve.

Éjszaka érünk a kutaiszi repülőtérre. Felvesszük a bérelt autót, és azonnal indulunk fel a Nagy-Kaukázusba, a világ egyik tetejére, Szvanetibe. Pirkad már, amikor elérjük a Jvari-hágót. Innentől kezdve meredeken emelkedik az út. Mellettünk és alattunk felhők úsznak és folyó rohan, miközben a hajnalban az útra zuhant sziklatömböket kerülgetjük.

Épp időben érünk a nap legnagyobb eseményére, a bikaáldozatra. Mestia tornyai és a szvaneti hegylánc fölött még ködök úsznak, de a várostól keletre már gyémánt fehéren szikrázik a Tetnuldi-hegy, ahonnét az időjárás jön Szvanetibe. Ha reggel már tisztán látszik, akkor tiszta, ragyogó lesz a nap.

Fát vágunk, begyújtunk a nagy vaskályhába. Az asszonyok az este bedagasztott tésztából öklömnyi kis cipókat formálnak és sütnek meg a kályha tetején.

Lassan érkeznek a szertartás résztvevői, házigazdánk, Paata unokatestvérei és sógora, összesen négyen. A negyedik vezeti kötélen a fiatal bikaborjút. Sorban felállnak mellette, gyertyákat gyújtanak. Paata egy tálcára teszi a kis cipókat, közepükbe szúrja a gyertyát, s a felkelő nap felé fordulva imádságot mond Szent Györgyhöz. Közben lassan háromszor körbefordul. Ekkor a legidősebbik unokatestvér veszi át a szertartást. A gyertyával finoman megpörköli a borjú szőrét elöl, oldalt és hátul, felkészítve őt az áldozatra. Paata körbekínálja a cipókat, mindenki vesz egyet-egyet. Giorgi mindenkinek tölt a vodkából. Felemeli a poharát, és elmondja, milyen nagy nap ez a mai, Szent György napja. Mindenki iszik egy pohárral. Aztán kezdetét veszi a bikaáldozat.

A video első 5 perce a szertartás. Utána kb. 5 perc a bika lekötözése. A véres rész a 10. perctől kezdődik

A mestiai Szent György templomban kilenckor kezdődik a liturgia. Bár ekkor még csak gyülekeznek a népek. A templom körüli temetőben köszöntik halottaikat, aztán belépnek a templomba, sorban megcsókolják az ikonokat, gyertyákat gyújtanak és imádkoznak előttük, beszélgetnek egymással. A ministráns fiúk megérkeznek, a szentélyben beöltöznek, fontosságuk tudatában ki-be járnak. Aztán a szentélyből csöndes mormolás hallatszik, mintha már régóta folyna a szertartás. A pap kilép, egyenként meghajol és rövid imát mormol az ikonok előtt. A liturgia csak valamikor tíz óra tájban kezdődik el, de úgyis órákon át tart majd.

A templomot, ha volt is középkori előzménye, nagy mértékben restaurálták és átépítették, valószínűleg a kommunizmus idejének elhanyagoltsága után. Van azonban két eredeti és igen értékes ikonja, ahogy a száz körüli szvaneti kis templom mindegyike őriz néhány évezredes ikont. A szvaneti múzeumban lévő hasonló ikonok korából ítélve az itteni két ikon is a 11. századból származik. Domborított ezüstből készültek, ahogy a régi szvaneti ikonok többsége. Mindkettőt nagy tisztelet övezi, gyertyák sokaságát gyújtják előttük, épp ezért nehezen fotózhatóak, védőüvegükön becsillog a fény. Az egyik egy Szent György-ikon, amelyen a szent lovag az ikonográfiai fejlődés korai fázisának megfelelően sárkány helyett még embert öl, a keresztényüldöző Diocletianus császárt. A kép keretén felül Szűz Mária és Keresztelő Szent János könyörög Krisztushoz egy szokásos Deesis-jelenetben, oldalt két másik lovagszentet – talán Szent Teodort és Szent Demetert – látunk elölnézetből. Az ikont több rétegben borítják a ráaggatott fogadalmi láncok, érmék és keresztek.

A másik korai ikon egy nagy kereszt, amelyet rászegecselt aranyozott ezüst lapokon jelenetek borítanak. De nem Krisztus életének vagy passiójának jelenetei, ahogy szokás, hanem Szent György legendájának epizódjai. Hiszen maga a legenda is itt, Grúziában alakult ki a 10. század körül. A kereszt tövében szigorú tekintetű arkangyal áll.

A jelenetek a közeli Nakipari falu templomának freskóit juttatják eszembe. Ott a helyi nemesek bízták meg 1130-ban Tevdore „királyi festőt” Szent György passiójának megfestésével. Mintha a mestiai kereszt kicsi képei az ottani hatalmas, színpompás freskók emblémaszerű rövidítései volnának.

És erről eszembe jut az is, hogy hiszen Nakipari templomát is Szent Györgynek szentelték. Nyilván ott is lesz ma délelőtt ünnepi liturgia. Autóba ülünk, átmegyünk oda.

És valóban, a templom körül ünneplőbe öltözött férfiak állnak. Egy nagy kondérban bika húsa fő. A kondér mellé helyezett fejéből látszik, hogy sokkal nagyobb termetű állat lehetett, mint a mi bikaborjúnk. Belépünk a templomba. Az előtérben idősebb férfiak végeznek laikus szertartást, kenyeret és bort ajánlanak fel a szellemeknek. Közben a templomban több pap részvételével folyik a liturgia. Az ajtóból fiatal pap videózza őket. Körötte gyerekek sürögnek-forognak kicsi gyertyákkal, nagy élvezettel gyújtják őket egymás után és szúrják be a gyertyatartó állvány homokjába.

Szent György grúz passiójának jelenetei a mai olvasó számára már nehezen érthetőek. Értelmezésükben segít egy 17. századi illusztrált verses grúz Szent György-passió, amelynek kéziratát a grúz akadémia tette közzé a neten. A szöveg ősforrása egy bizonyos Passicrasnak tulajdonított 5. századi Szent György-passió, amelyet a 6. században apokrifnak nyilvánítottak, s ettől fogva csak a kereszténység peremvidékein, így a Kaukázusban is terjedt különféle fordításokban. A 10. századi grúz változat ehhez Szent György halála utáni csodáit teszi hozzá.

A passió a közel-keleti kéziratokra jellemző fonatos díszes kolofonnal kezdődik. A Kappadókiában született György igen sok katona fölött parancsolt.

Datianus (más változatok szerint Diocletianus) császár összehívta vazallus királyait, és elrendelte, hogy aki a pogány istenek ellen szól, azt kegyetlenül kínozzanak halálra. György a császár színe előtt felszólal az istenek ellen és dicsőíti Krisztust.

Györgyöt cölöphöz kötve kínozzák, testét vas karmokkal marcangolják, de mindez nem árt neki.

A császár egy belül tüskés vas ládába záratja Györgyöt, és nagy súlyokat helyeztet rá, de ez sem árt neki.

Györgyöt kerékre kötözik és vas kardok között forgatják, hogy széthasogassák, de ez sem árt neki. A kínzások közül ez a leglátványosabb és ezért a legtöbbet ábrázolt a szvaneti ikonokon és freskókon. Utána még Athanasius mágus is meg akarja mérgezni, de a méreg sem árt neki. Ezért Athanasius is keresztény hitre tér, mire a császár lefejezteti őt.

György látszólag beleegyezik, hogy áldozzon Apollo szobra előtt, de temploma ajtajához érve kihívja őt, vallomásra bírja, hogy ő maga a Sátán, majd leparancsolja őt a föld mélyére.

György megtéríti a császár feleségét, Alexandrát, akit ezért a császár lefejeztet.

Györgyöt megfosztják fegyvereitől. Három különböző módon végzik ki, de mindháromszor feltámad.

Szent György megszabadítja a fiúcskát, akit a törökök raboltak el Mitilénéből, és egy pasánál szolgált kávétöltögetőként. Erről az epizódról már korábban is írtam.

György életre kelti Jovist, a a 460 éve halott pogányt, aki tanúságot tesz Krisztusról

György lefejezése

Szent György és a sárkány. Ez az epizód, Szent György legendájának legismertebb motívuma még nem szerepel a Szent György-passióban, csak a 10. századi Grúziában került bele a legendába. Ahogy megírtam, Szent György a legkorábbi képeken még embert öl, többnyire magát Diocletianus császárt, mintegy túlvilági igazságtételként. Csak Grúziában kontaminálódik a vele többnyire párban ábrázolt Szent Theodorral (mint a nakipari freskón is), aki viszont sárkányt öl, és ez a motívum lassanként Szent Györgyre száll át.

A kézirat lezáró lapján, mintegy a sárkány által megihletve, a cethal-sárkány által lenyelt Jónást látjuk.

Vacsorára fűszeres lében főtt bikaborjúhúst eszünk. Szent György napján a tósztok az ősöknek szólnak, „akik meghaltak, hogy Grúzia szabadon élhessen”. Vacsora közben pedig beállítanak barátaink, a mestiai öregfiúk énekkara, útban batumi fellépésükre, hogy elénekeljék nekünk Szent György szvan himnuszát.