Tegnapelőtt, október 8-án meghalt Teheránban a perzsa klasszikus zene legnagyobb énekes előadója, Mohammad Reza Shajarian.Sok éve szenvedett már veserákban. Már 2016-ban jellegzetes szarkasztikus perzsa humorral úgy utalt a betegségre, mint „régi barátjára”. De még mindig fellépett. Én is hallhattam őt koncerten Berlinben és Iszfahánban, csonttá soványodva, de a hangja… még mindig az a csodálatos hang volt, amely a tűnődő dúdolástól az üvöltő lázadásig ezer árnyalatot uralt.
1940-ben született a khoraszani Mashhadban, Irán egyik legkonzervatívabb városában. Apja Korán-énekes volt, és fiát is Korán-recitálásra tanította. Számára a zene minden más fajtája haram, tiltott, pogány zene volt. Nagybátyja azonban, aki szintén énekes volt, és nagy zenekedvelő, bevezette őt a perzsa klasszikus és népzenébe.
A perzsa klasszikus zene Európában még nem közismert, csupán ínyencek csemegéje. De méltán állítható párba az európai klasszikus zenével. Részben mert sok ezer éves múltra tekint vissza, sőt a perzsa paloták zenéje inspirálta az európai zenét is a görög zenén keresztül, innen származik például a hangnemek rendszere. Másrészt pedig mert éppannyira kifinomult és lenyűgöző. Az a fajta zene, amelyet az ember akár órákon át megbabonázva hallgat, mint egy Bach-szólószonátát. Itt a blogon is tettem már közzé néhány példát, érdemes a Perzsa levelek gyűjtőposzt „Zene” oszlopában böngészni közöttük.
Shajarian tizenkét éves korára már megtanulta a perzsa zene szigorúan szabályozott kánonját, a radifot, és tizenkilenc évesen szerepelt a Radio Khorasanban, majd az iráni állami rádióban és tévében. Két évtizeden belül az iráni zene egyik legnagyobb alakjává vált. 1978 szeptember 8-án, amikor Reza Pahlavi sah szükségállapotot vezetett be az országban, és a hadsereg a teheráni Jaleh téren összegyűlt tüntetők közé lőtt, az iráni zenei élet vezető alakjai tiltakozó levelet írtak a kormánynak, s lemondták minden szereplésüket az állami rádióban. A levelet Shajarian sajátkezűleg írta. Ebben az időszakban szervezte meg a Chavosh Kulturális és Művészeti Társaságot, ahol sok más kiemelkedő klasszikus zenésszel együtt forradalmi és tiltakozó dalokat írtak és adtak elő.
Miután a sah elleni forradalom 1979 januárjában győzött, majd februárban megérkezett párizsi száműzetéséből Khomeini ajatollah, aki fegyveres gerillái révén szisztematikusan bedarálta a forradalom polgári és baloldali szervezőit, és puccs révén iszlám köztársaságot alapított, Shajarian visszavonult. Az iszlám rádió továbbra is játszotta dalait, mint a forradalom bárdjáéit, de ő csak 1985-ben lépett újra színre, ezúttal az új rendszer elleni dalokkal. Új albuma címe, Bidâd egyszerre jelent „igazságtalanságot” és „hang nélkül”-t. A veretes klasszikus dalok szövege a 14. századi Hafeztől származik. „Ez az otthon a barátok és a kedves emberek földje volt”, énekli Shajarian Hafezt. „Mikor tűnt el a kedvesség? Mi történt a barátok földjével?”
Ettől kezdve folyamatosan szerepelt és számos lemezt adott ki, klasszikus dallamokkal és klasszikus perzsa költők verseivel, de mindig a rendszer elleni metaforikus utalásokkal (ami azt mutatja, hogy az elnyomó rendszer elleni rejtett lázításnak sok évszázados hagyománya van a perzsa költészetben). Egyik legnépszerűbb dalát, a ma széles körben énekelt lázító Hajnali madarat már korábban is idéztem fordítással együtt itt a blogon, akárcsak a zsarnokság látleletét, a Tél van-t. Ezek, noha mindenki értette őket, még nem ütötték ki az iráni cenzúra biztosítékát. A rendszernek túlságosan szüksége volt rá.
A 2009-es „zöld forradalom” kegyetlen leverése után azonban Shajarian nyíltan bejelentette – akárcsak a sah alatt –, hogy megtiltja 1979-es forradalmi dalainak további előadását az állami rádióban és tévében, mert cinikusnak tartja ezt egy forradalmat elnyomó rendszer részéről. A rendszer az elnyomó rendszerek szokása szerint primitíven állt bosszút. A mestert hallgatásra ítélték, többé nem koncertezhetett vagy készíthetett lemezt Iránban, és híres Rabbanáját, a ramadani böjtöt esténként befejező imádságot, amely gyerekkori Korán-éneklésének emlékéhez nyúlt vissza, s amelyet az állami adók 1979 óta folyamatosan játszottak, levették a műsorról. „A ramadán Shajarian Rabbanája nélkül olyan, mint a karácsony karácsonyi dalok nélkül”, magyarázta egy iráni híve a Guardiannak. Innentől kezdve csak külföldön turnézhatott: még én is többször hallhattam Berlinben, a perzsa hangszeres zene legnagyobb előadóival, Hossein Alizadeh tar- és Kayhan Kalhor kamanche-játékossal.
Ha már a személyes emlékeknél tartunk: én 2007-ben hallottam először élőben a Mestert. Direkt úgy időzítettük iráni utunkat, hogy részt vehessünk a koncerten, amelynek időpontjáról perzsa barátaimtól kaptam fülest. Teheránban azonban senki nem tudott a Vahdat Hallban meghirdetett koncertről. Az időpontra vásárolt jegyünkért egy élemedett sanzon-énekest, egy perzsa Koós Jánost hallgathattunk meg (de a szünetben a teheráni polgári elit sok figurájával összeismerkedhettem). Aztán kiderült, hogy a koncertet Iszfahánba tették át. Azonnal levonatoztunk (nem volt egyszerű, a pályaudvarok még katonai ellenőrzés alatt álltak), és a főtéren, a Sah-palota földszintjén meg is találtuk az ott berendezett ideiglenes jegyirodát. „De hát ez olyan… perzsa zene, tudják”, próbálta magyarázni az eladó, nehogy csalódás érjen minket. „Hogyne. Azért jöttünk. Jól ismerem a Mestert, minden CD-je megvan nekem”, mondtam sugárzó arccal. Előhívták Shajarian személyes menedzserét, neki kellett bizonyítanom, hogy tudom, kiről beszélek. Amikor végre elhitte, VIP-jegyet kaptunk az első sorba, Shajarian lánya mellé. A szünetben pedig a menedzser odajött hozzánk. „A Mester látni akarja.” Felmentünk a színpad mögötti öltözőbe, ahol Shajarian végtelenül szerényen és hálásan köszönte meg, hogy eljöttünk meghallgatni őt a messzi Európából. Közös fényképet kért fotográfusától, és dedikált lemezeket ajándékozott nekünk. Hazafelé menet – jócskán éjfél után, a koncert négy óra hosszat tartott – a taxis Shajarian-kazettát tett be. Amikor kiderült, tudom, ki énekli és mit, elsírta magát és nekem ajándékozta a kazettát.
Halálának hírére a Jam-kórház körül összegyűlt híveinek ezrei spontán rendszerellenes tüntetésben törtek ki. „Halál a diktátorra. Shajarian nem halhat meg”, skandálták.
A világ egyik legkifinomultabb zenéjének legjobb előadója volt. Vele magából a zenéből halt meg egy darab.
szakadj, ó eső, ömölj, szívem tele van, vért ömölj szakadj, ó eső, ömölj szakadj, ó eső, ömölj szívem tele van, vért ömölj szakadj, ó eső, ömölj szívemmel könnyezz, vért ömölj | ببار ای بارون ببار دلا خون شو خون ببار ببار ای بارون ببار ببار ای بارون ببار دلا خون شو خون ببار ببار ای بارون ببار با دلم گریه کن خون ببار |
Utazzon velünk!
Heti előadásaink
Atlantisz
Ántivilág
Csehország
Fényiratok
Ismerd meg a
Kaukázus
A Kelet képei
Könyvek, kiállítások, zene, film
Krím
Lwów/Lemberg
Mallorca
Odessza
Papírmúzeum
Perzsa levelek
A propaganda múzeuma
Temetők
Üzenet a falon
A zsidó örökség
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése