Ferenc Ferdinánd három halála

A szarajevói zsinagógákról szóló előző posztunkba kakukktojásként került bele a kis színes Gavrilo Princip jugoszláv emléktáblájáról, amelyet a bevonuló német hadsereg 1941. áprilisában lecsavarozott és elküldött Hitlernek születésnapjára. A kakukk most kikél a tojásból, és meglebegteti szárnyát.

Deák Tamás hívta fel rá a figyelmet, hogy a tábla leszerelését a német hivatalos filmhíradó, a Deutsche Wochenschau is olyan jelentősnek tartotta, hogy az adott hét valóban világrengető eseményeiről szóló huszonnégy percből fél percet ennek szentelt. Ha rákattintunk, 11:38-nál kezdődik a jelenet.


„In Sarajewo. Hier wurde am 28en Juni 1914 der österreichische Tronfolger Erzherzog Franz Ferdinand durch das feige Attentat eines serbischen Studenten niedergestreckt. Diese Schüsse waren das Signal zum Weltkrieg. – Die Marmortafel, die diesem Ort von Volksdeutschen entfernt, und dem deutschem Wehrmacht übergeben. Sie trägt die Inschrift: »An dieser historischen Stätte erkämpfte Gavrilo Princip Serbien die Freiheit.« Der Führer überwiest die Tafel der Berliner Zeughaus.”

„Szarajevó. Itt végzett 1914. június 28-án egy szerb diák aljas merénylete Ferenc Ferdinánd osztrák trónörökössel. Ez a lövés adta meg a jelt a világháborúra. – Itt a márványtábla, amelyet a volksdeutschok eltávolítottak e helyről és átadtak a német hadseregnek. Felirata: »Ezen a történelmi helyen vívta ki Gavrilo Princip Szerbia számára a szabadságot.« A Führer a táblát a berlini Zeughausnak adta át.”

A híradó hangsúlyozza, hogy a táblát nem a hadsereg, hanem a helyi volksdeutschok szerelték le és továbbították a hadseregnek. De a makulátlan fehér ingbe-nyakkendőbe öltözött, jól koreografált kis masírt leíró tucatnyi fiatalember spontaneitása nem több, mint egy CÖF-meneté, nem is szólva arról, hogy az akcióhoz – ugyancsak spontán módon – a Wehrmacht katonazenészei és tisztjei asszisztálnak. És ha még azt is tudjuk, hogy a felvételeket Heinrich Hoffmann, Hitler személyi fotográfusa készítette, aki utána azonnal felszállt Hitlernek a tábláért előre elküldött különvonatára, a Sonderzug Amerikára, hogy másnap már Mönichkirchenben fotózhassa az ötvenkettedik születésnapját ünneplő Führert, amint elmélyülten szemléli a táblát, úgy egyértelmű, hogy jó előre megtervezett és előkészített szimbolikus eseményről volt szó.


Hitler ugyancsak rendkívül spontán pózban szemléli a két és fél zombi által körbeállt táblát. Tudjuk, hogy csak Hoffmannak volt szabad fényképeznie őt, és csak beállított pózokban, olyan pózokban, amelyek méltóak voltak a nagy államférfihoz. Ezeket a pózokat a klasszicizmus és romantika festészete és szobrászata által kialakított toposz-tárból kölcsönözték, és mi is abból érthetjük meg őket. Ez itt a „nagy hadvezér mereng Róma romjai fölött” toposz. Amiből újra csak azt sejthetjük, hogy a táblának nagyobb jelentősége volt számára, mint pusztán egy Versailles által létrehozott természetellenes államalakulatból származó hadizsákmánynak.

Hitler helyeselte Ferenc Ferdinánd kiiktatását a trónutódlásból, noha elítélte a gyilkosokat. A szlávbarát trónörökös cseh feleséggel a szlávokkal való kiegyezés és a német elem háttérbe szorulásának veszélyét jelentette az ő és elvbarátai számára. Nem csoda, hogy megkönnyebbült örömmel ünnepelte a müncheni Odeonplatzon a háborút, amely leszámol a német élettérre törő Szerbiával és Oroszországgal. Erről éppen Hoffmann készített képet, amelyen húsz évvel később a Führer kívánságára ki is kereste őt. Mindegy, hogy az a figura tényleg a fiatal Adolf-e, vagy, mint egyesek állítják, Hoffmann némi retusálása is kellett az azonossághoz: a lényeg, hogy Hitler rajta akart lenni azon a képen, ott akart lenni a dicsőséges német Sturm origójában. A szarajevói pisztolylövés nullpontja az, amely elindította őt és a német népet a helyes pályán, s most, hogy ez a pálya – Versailles megaláztatása ellenére, s azt dicsőségesen eltörölve – zenitjére ért, és már csak Oroszország legyőzése van hátra, a Führer erre a kiindulópontra tekint vissza az elébe hozott Princip-táblát szemlélve.


Hogy a jugoszláv állam 1930-ban – magánadománynak feltüntetve – táblát helyezett el a Princip-gyilkosság színhelyén e felirattal: „На овом историјском мјесту Гаврило Принцип навијести слободу на Видов-дан 15. јуна 1914” – „Ezen a történelmi helyen hozta el Gavrilo Princip a szabadságot Szent Vitus napján, 1914. június 15-én” (azaz a gregorián naptár szerint 28-án), azzal sikerült kivívnia nemcsak egykori világháborús ellenfelei, hanem szövetségesei felháborodását is. Hogy a Deutsche Allgemeine Zeitung szerint ez „szörnyeteg és eltűrhetetlen provokáció”, az német részről csak természetes. De a London Times is azt írta: a tábla „olyan aktusnak állít emléket, amely a nagy háború, s az ezzel együtt járó minden szörnyűség és általános szenvedés közvetlen kiváltó oka volt”. Churchill az ekkortájt megjelent The Unknown War-ban „az aljasság emlékművének” nevezte „a Princip honfitársai által nemrég emelt táblát, amely egyszerre állít emléket az ő és emezek becstelenségének”. Robert William Seton-Watson kortárs brit történész szerint pedig a Princip-emléktábla „minden helyesen gondolkodó ember arculütése”.

A szarajevói volksdeutschok átadják a Princip-táblát a német hadseregnek

De nem érthetjük meg a tábla állításának igazi okát, ha nem ismerjük a mítoszt, amelybe illeszkedik. A kulcsot a Vidovdan, Szent Vitus napjának látszólag fölösleges archaizmusa adja meg a szövegben. Ezen a napon, 1389. június 15-én vált mártírrá az egész szerb nemzet, élén Lázár fejedelemmel, a koszovói síkon, mindhalálig ellenállva az oszmán hadseregnek. Ez a szerb történelem nullpontja, ide kell visszatalálni, innen kell újra kezdeni az ott sajnálatosan rossz irányba fordult történelmet. Ez az úgynevezett koszovói mítosz, amely a 19. századi szerb romantikában alakul ki, s amelynek a 20. század összes Belgrádból kiinduló balkáni háborúját köszönhetjük. Vitus napján zsarnokot ölni, a győztes szultánra lesújtó mondabeli Miloš Obilić szerb dalia példájára, archetipikus cselekedet: s így ha egy szerb dalia Vidovdanon öl meg valakit, az szimbolikusan igazolja, hogy az illető zsarnok volt. Princip vidovdani golyója egyetlen pillanat alatt előállította azt az archetipikus konstellációt, amelyre az őt felbujtó szerb katonai vezetésnek szüksége volt, hogy a Balkán újrafelosztásáért vívott harcot szent nemzeti háborúnak állíthassa be. Innentől kezdve a Boszniáért folyó küzdelem nem pusztán a török által odahagyott konc fölötti marakodás volt, amelyben, mint azt a következő száz év történelme mutatja, éppen a bosnyákok kívánták a legkevésbé a szerb győzelmet, hanem olyan szükségszerű történelmi aktus, amely elvezet az 1389-ben rossz felé fordult történelem korrekciójához. Ez a nullpont és ez a mítosz néz szembe a mönichkircheni vasúti kocsiban őt szemlélő Führer mítoszával és nullpontjával.

Princip és összeesküvő-társai mint vidovdani hősök. Lent: Az 1939-ben Princip sírja fölött emelt „Vidovdani hősök kápolnája” a szarajevói régi orthodox temetőben

A tábla aztán a berlini Zeughausba került, amely ekkor Arsenal néven katonai múzeum volt. Itt rendeztek nagy kiállítást a jelképes hadizsákmányokból, amelynek középpontjában éppen a Princip-tábla állt. Ide került az 1918-as kapituláció aláírásának francia vasúti kocsija is, tanúskodván Versailles szégyenének eltörléséről. Az épület ma Deutsches Historisches Museum, ahol, immár kiállítási tárgyként, továbbra is felbukkannak hasonló rekvizítumok, például az a nagyon hasonló üzenetű zágrábi bronztábla, amely a magyar címer megtiprásával igyekszik új öntudatot adni a fiatal délszláv államnak.

A Gavrilo Princip-emléktábla a Zeughaus hadizsákmány-kiállításán

Berlin ostroma idején a tábla a német mítosszal együtt megsemmisült. Szarajevóban pedig a jugoszláv partizánok állítottak helyette másikat 1945. május 7-én, egy nappal a német kapituláció előtt, azzal a szöveggel: „Örök hálával Gavrilo Principnek és a német megszállók ellen harcoló elvtársainak.” Egyelőre tehát a szerb mítosz kerekedett felül, új, népi hangszerelésben. 1953-ban, amikor az épületet a merényletet szervező Ifjú Bosznia mozgalom múzeumává alakították, új tábla került a helyére, új felirattal: „1914. június 28-án Gavrilo Princip erről a helyről fejezte ki pisztolylövésével a népi tiltakozást a zsarnokság ellen, és népünk évszázados törekvését a szabadságra.” Ez a tábla akkor tűnt el, amikor 1992 és 1996 között Szarajevó népe is ugyanerről a helyről fejezte ki géppuskalövésekkel tiltakozását és szabadságvágyát a várost négy éven át gyilkos ostromgyűrűbe fogó szerb nacionalizmus zsarnokságával szemben. Ma csupán annyi áll itt bosnyákul és angolul: „Innen követett el merényletet Gavrilo Princip 1914. június 28-án Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökös és hitvese, Sophie ellen.”

2014. június 28-án, amikor ezt a táblát felavatták, egy másik emlékmű avatására is sor került Szarajevóban. A kis tér Szarajevó város legnyugatibb végén áll, amelyet mégis Kelet-Szarajevónak neveznek. Ez a városnak az a része, ahová az ostrom alatt a szerbek kiköltöztek, majd a háború után nemzetközi segélyből új lakótelepeket építettek. A város két része között semmilyen fizikai határ nem húzódik, mégsins közöttük gyakorlatilag semmilyen érintkezés, sem tömegközlekedés. Itt állították fel Gavrilo Princip új, heroikus szobrát, s a teret, az újonnan formálódó városnegyed egyik első közterét is Gavrilo Princip Parknak nevezték el. A mítosz tovább él.

Az új Princip-emlékmű a Google Street View-ban, és felavatása a centenáriumon

A merénylet legelső emlékei azonban jóval korábbiak az 1930-as emléktáblánál. A helyi papírboltok már száz éve a katasztrófaturizmus szolgálatába álltak, s azonnal hozzáfogtak olyan képeslapok kiadásához, amelyek a Latin-híd környékét nem pusztán városi látképként, hanem a merénylet helyszíneként ábrázolták, gyakran kis kereszttel is jelölve a pontos helyet.

A szuvenír-képeslapokat többnyire a Ferenc Ferdinánd-emlékbélyegekkel látták el, amelyek a hercegi pár mellett az emlékükre tervezett, de soha meg nem valósult szarajevói bazilikát (lásd alább) is ábrázolták

1917-ben pedig, a merényleg harmadik évfordulóján az első tábla is megjelent a helyszínen, kijelölve az összes későbbi emléktábla helyét. Ezt a táblát az osztrák-magyar kormányzat állította Moritz Schiller csemegeboltján, ahonnét kilépve Princip a trónörököst lelőtte. A kizárólag bosnyák nyelvű, kereszttel és császári koronával ellátott tábla így szólt: „Ezen a helyen szenvedett gyilkos kéztől vértanúhalált Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége, Sophie Hohenberg hercegnő.”

A tábla szemből, a rakpart és a Ferenc József utca felől nézve. Legalul a felrakására szolgáló állványzat

Bosznia-Hercegovina kormányzata pedig már 1916-ban pályázatot írt ki a hercegi pár nagyobb szabású vértanú-emlékművére. A pályázatnak magyar nyertese volt, Bory Jenő (1879-1959), a kitűnő szecessziós szobrász és építész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem későbbi rektora, akit 1915 januárjában hadmérnökként vezényeltek Szarajevóba. Itt az érseki szeminárium vezetője, Pater Puntigam, a főherceg helyi kultuszának előmozdítója mutatta meg neki a trónörökös véres ingét, s avatta be őt a történetnek abba a koncepciójába, amely az emlékműben testet ölt.

Minthogy a tett helyszínén, a szűk Ferenc József-utcában nem volt hely az emlékmű számára, itt csupán egy 2×1 méteres öntött acél táblát süllyesztettek a kövezetbe azzal a latin nyelvű felirattal: „Hoc loco die 28. Junie 1914. vitam et sanquinem fuderunt pro Deo et patria Franciscus Ferdinandus archidux eiusque uxor ducissa Sophia de Hohenberg.” („E helyen adta életét és vérét Istenért és hazáért Ferenc Ferdinánd királyi herceg és felesége, Hohenberg Zsófia hercegnő.) Valószínűleg ez a süllyesztett tábla adta az ötletet ahhoz az 1953 utáni újabb emlékműhöz, amikor a merénylő, Gavrilo Princip lábnyomait süllyesztették a járda kövezetébe.

A tábláról nem maradt fent olvasható kép, s más-más források más-más szövegváltozatra emlékeznek. Ez itt a megszállt Belgiumban kiadott Belgischer Kurierből, a Deutsche Kurier helyi változatából.

A voltaképpeni emlékmű a rakpart szemközti oldalára, a Latin-hídnak a házzal szemközti hídfőjéhez került. A két oszlop a hercegi pár bronz reliefjét tartotta, alatta Pietà-szoborral és örökmécsessel. A szimmetria kedvéért a másik hídkorlátnál is kialakítottak egy félköríves márvány padot, amelyen ülve el lehetett elmélkedni a történelmi színhelyen.

Az emlékoszlop a relieffel, és különféle gyászoló csoportokkal

Bory Jenő reliefjének modellje. Tolnai Világlapja, 1916. aug. 10.

Az emlékmű-együttes három darabja az avatáskor

Ez még csak a kezdet volt. Pater Puntigam további gyűjtést kezdeményezett, hogy még nagyobb szabású emléket állítsanak a hercegi párnak: egy nagy, neoromán stílusú templomot Ferenc Ferdinánd, és egy ifjúsági otthont Zsófia hercegnő emlékére. Mindkettőt Bory Jenő tervezte. Az első hárommillió koronás alap összegyűlt, s Bory már hozzá is fogott a kivitelezéshez, amikor a Monarchia fegyverszünetre, majd visszavonulásra kényszerült Szarajevóból. A templom sosem valósult meg, de Bory Jenő saját visszaemlékezése szerint ennek ihletésére alkotta meg székesfehérvári otthonát és műtermét, a Bory-várat. A bevonuló szerb csapatok az emléktáblákat és az emlékművet is eltávolították. Csupán az íves pad maradt meg a történet ártatlannak tűnő, de a beavatottak számára sokatmondó rövidítéseként.

A Ferenc Ferdinánd-emléktemplom modellje, és Bory Jenő más szarajevói emlékműveinek tervei. Új Idők, 1916/2, 21-22.

De a történetnek még nincs vége. Kiderült ugyanis, hogy az emlékmű eredeti bronz reliefje mégiscsak túlélte a viharos évszázadot a múzeum pincéjében. 2001-ben pedig a városi tanácsban javasolták, hogy az oszlopok helyreállításával az eredeti helyére állítsák vissza. Egyelőre annyi történt, hogy az emlékmű helyén plexi táblát állítottak fel, rajta az eredeti szobor kicsinyített rajzával és történeti magyarázattal.



Mindez jól illeszkedik az utóbbi évtizedekben körvonalazódó új bosnyák történelemkoncepcióhoz, amelynek három pillére a független középkori bosnyák királyság, a gazdag kultúrájú és toleráns oszmán Szarajevó, és az osztrák-magyar időszak gazdasági és szellemi fellendülése. Az osztrák idők középületeit és vívmányait városszerte hangsúlyozzák. Az egykori Ifjú Bosznia múzeumot mára Bosznia osztrák-magyar aranykorát bemutató múzeummá alakították át. A szarajevói centenáriumi ünnepségen a bécsi filharmonikusok Haydn császárhimnuszát játszották. Az Austria Felix ideje a bosnyák történelem új nullpontjává vált. A merénylet emlékműve újabb mítosz szolgálatába állt.