A levelek, amelyeknek közzétételét most megkezdjük, sok éven át követték egymást. Ugyanennyi idő alatt akarjuk mi is közzétenni őket, Isten segítségével, mindegyiket pontosan száz évvel keltezése után publikálva. |
A leány, Antonia Zajac, 1896-ban, egy nyugat-galíciai falucskában, Cieklinben született, a Dunajec völgyében.
Felmenői egy mulatozásokban és kártyázásokban mindenüket elvesztett hétszilvafás nemesi családból származnak, ahol az apjuk, aki nehezen viselte, hogy a saját korábbi birtokukon kellett munkát vállalni, inkább az Amerikába kivándorlást választotta az állandó szégyen helyett.
A szülőhelyükről könnyebbnek tűnt az Adriáról indulni, honnan amúgy is nagyüzemi méretekben tántorogtak ki a Monarchia polgárai. Budapestre érkezve azonban az apa meghalt, és a mama a négy gyerekével ott rekedt az idegennek és reménytelennek látszó városban. Óbuda azonban nem hagyta el a hozzá került árvákat, ahogy számtalan földönfutó családot is az oltalmába vett. Magyar, német, zsidó, szláv, és minden egyéb náció oda került fiait és lányait, akiket a szegénység és a felszínen maradás közös ösztöne kötött össze, tett egymással szolidárissá, egyformán a védőszárnyai alá vont.
A legidősebb, a fiú, a Feri, kárpitossegéd lett, míg a három húga, Antónia (történetünk egyik szereplője) paszományosműhelybe került, de Vera és Manci is az ott lévő Goldberger textilgyárban, a Goliban kapott munkát.
Történetünk másik szereplője Timó (született Szedlák) Károly, aki egy hajadon, Szedlák Katalin gyerekeként született 1892-ben, és akit egy jószívű, gyermektelen cipész, Timó Ferenc és a neje, szül. Hautschild Anna, szintén óbudai lakosok fogadtak örökbe.
Timó Károly tehát Óbudán lakott, ahonnan az elemi iskolák befejezése után paszományosinas, majd segéd lett. Mestere, Reiner Bernát paszományosmester műhelye a Terézvárosban volt, a Kleine Johannes Gasse (majd Kis János, Szalmás Piroska, most Németh László utca) akkoriban még újszerű házainak egyikében. A fiatal fiúnak elég hosszadalmas volt naponta megközelíteni a műhelyt. A villamos körülményes volt és drága, maradt a minden reggeli átkelés a propellerrel, majd a háromnegyed órás gyaloglás keresztül Angyalföldön és Erzsébetvároson.
A rövidre szabott hétvégek azonban megmaradtak a magánéletnek. Így a közeli óbudai lakóhely meg a közös szakma közel hozta a fiatalokat egymáshoz; az összekapaszkodás, egy család az élet nehézségei könnyebb elviselésének esélyét is jelenthette.
A törékeny, álmodozó szemű lengyel lány képe a nyiladozó kapcsolat, a szemérmes kacérság dokumentuma.
A szemek búzakékek, ez még a megfakult arcvonásokból is megsejthető. A kissé viseltes kép alsó részének zsírfoltos és foszladozó szegélye arról tanúskodik, a megajándékozott hosszasan hordta magával a neki ajándékozott képet.
A fiatal emberpár műtermi képei már a kapcsolatuk komolyságát, a közeli jövőre tervezett házasságot sejtetik.
De hát minden meg lett gondolva és fontolva. Megindult a gépezet. Optimistán, a hamarosan győztesen megvívandó háború ígéretével. Mire lehullanak a levelek…
Az első rózsaszínű levél
A feladó neve: Timó Károly
Czím: Szépreményű Zajác Antónia úrhölgynek
III. Kis-Korona utca 52.
Budapest
kelt [1914. augusztus] 28-án
Kedves fiam.
E pár sort szalonna sütés közt Szerencsről reggel írom, mit szólsz e meglepetéshez; azt hittem, hogy még 10-én is Pesten leszek. Az út elég kellemes, csak lassan megyünk. Miskolcon aludtam, most Sátoraljaújhelyre megyek, onnan Mezőlaborcra. Útközben kapunk meleg ételt, mert főznek. 3-4 napig még jó dolgunk lesz, aztán kezdünk katonásdit játszani. Ölel, csókol
Károly
Tisztelem anyád és nővéreid, és a szüleim.
[Az első lap a frontra vonulás közben készült. Egy jó kis katonásdira van kilátás.]
Következő levél: 1914. szeptember 25.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése