Rózsaszínű levelek 1.

A levelek, amelyeknek közzétételét most megkezdjük, sok éven át követték egymást. Ugyanennyi idő alatt akarjuk mi is közzétenni őket, Isten segítségével, mindegyiket pontosan száz évvel keltezése után publikálva.

Ismerkedjünk meg először (legalább felszínesen) a levelek címzettjével és küldőjével.

A leány, Antonia Zajac, 1896-ban, egy nyugat-galíciai falucskában, Cieklinben született, a Dunajec völgyében.
Felmenői egy mulatozásokban és kártyázásokban mindenüket elvesztett hétszilvafás nemesi családból származnak, ahol az apjuk, aki nehezen viselte, hogy a saját korábbi birtokukon kellett munkát vállalni, inkább az Amerikába kivándorlást választotta az állandó szégyen helyett.
A szülőhelyükről könnyebbnek tűnt az Adriáról indulni, honnan amúgy is nagyüzemi méretekben tántorogtak ki a Monarchia polgárai. Budapestre érkezve azonban az apa meghalt, és a mama a négy gyerekével ott rekedt az idegennek és reménytelennek látszó városban. Óbuda azonban nem hagyta el a hozzá került árvákat, ahogy számtalan földönfutó családot is az oltalmába vett. Magyar, német, zsidó, szláv, és minden egyéb náció oda került fiait és lányait, akiket a szegénység és a felszínen maradás közös ösztöne kötött össze, tett egymással szolidárissá, egyformán a védőszárnyai alá vont.
A legidősebb, a fiú, a Feri, kárpitossegéd lett, míg a három húga, Antónia (történetünk egyik szereplője) paszományosműhelybe került, de Vera és Manci is az ott lévő Goldberger textilgyárban, a Goliban kapott munkát.


Történetünk másik szereplője Timó (született Szedlák) Károly, aki egy hajadon, Szedlák Katalin gyerekeként született 1892-ben, és akit egy jószívű, gyermektelen cipész, Timó Ferenc és a neje, szül. Hautschild Anna, szintén óbudai lakosok fogadtak örökbe.

Timó Károly tehát Óbudán lakott, ahonnan az elemi iskolák befejezése után paszományosinas, majd segéd lett. Mestere, Reiner Bernát paszományosmester műhelye a Terézvárosban volt, a Kleine Johannes Gasse (majd Kis János, Szalmás Piroska, most Németh László utca) akkoriban még újszerű házainak egyikében. A fiatal fiúnak elég hosszadalmas volt naponta megközelíteni a műhelyt. A villamos körülményes volt és drága, maradt a minden reggeli átkelés a propellerrel, majd a háromnegyed órás gyaloglás keresztül Angyalföldön és Erzsébetvároson.

A rövidre szabott hétvégek azonban megmaradtak a magánéletnek. Így a közeli óbudai lakóhely meg a közös szakma közel hozta a fiatalokat egymáshoz; az összekapaszkodás, egy család az élet nehézségei könnyebb elviselésének esélyét is jelenthette.

A törékeny, álmodozó szemű lengyel lány képe a nyiladozó kapcsolat, a szemérmes kacérság dokumentuma.



A szemek búzakékek, ez még a megfakult arcvonásokból is megsejthető. A kissé viseltes kép alsó részének zsírfoltos és foszladozó szegélye arról tanúskodik, a megajándékozott hosszasan hordta magával a neki ajándékozott képet.

A fiatal emberpár műtermi képei már a kapcsolatuk komolyságát, a közeli jövőre tervezett házasságot sejtetik.


De hát minden meg lett gondolva és fontolva. Megindult a gépezet. Optimistán, a hamarosan győztesen megvívandó háború ígéretével. Mire lehullanak a levelek…

Az első rózsaszínű levél



A feladó neve: Timó Károly
Czím: Szépreményű Zajác Antónia úrhölgynek
III. Kis-Korona utca 52.
Budapest

kelt [1914. augusztus] 28-án

Kedves fiam.
E pár sort szalonna sütés közt Szerencsről reggel írom, mit szólsz e meglepetéshez; azt hittem, hogy még 10-én is Pesten leszek. Az út elég kellemes, csak lassan megyünk. Miskolcon aludtam, most Sátoraljaújhelyre megyek, onnan Mezőlaborcra. Útközben kapunk meleg ételt, mert főznek. 3-4 napig még jó dolgunk lesz, aztán kezdünk katonásdit játszani. Ölel, csókol
Károly

Tisztelem anyád és nővéreid, és a szüleim.

[Az első lap a frontra vonulás közben készült. Egy jó kis katonásdira van kilátás.]

Következő levél: 1914. szeptember 25.