Húsvétvasárnap Szardínián

A szardíniai húsvét naptára szokatlan egy északi katolikus számára. Nagypénteken nincs passió, hanem csak esti keresztlevétel, nagyszombaton egyáltalán semmi nincs, csak várakozás, húsvét vasárnap délelőtt pedig a találkozás a feltámadt Krisztus és anyja között, amely minden faluban és városban a főtéren megy végbe.

A találkozás, a s’incontru szertartását a leghagyományosabban talán Olienában ünneplik, amiről éppen hét éve írtam. A háttér hangulatát és zaját az olienai banditák leszármazottai adják, akik kora reggeltől kint állnak a háztetőn, és vaktölténnyel lődöznek. Lehet ebben a télutói-karneváli ünnepségek zajjal gonoszűző funkcióját látni, vagy a férfiak Krisztus bátor híveiként való keretezését, de talán leginkább a locsolkodás szintén fallikus párdarabját. Érdekes változás (mert a hagyományban is van változás), hogy míg hét éve az egész faluban minden háztetőről és erkélyről lődöztek az egyes klánok tekintélyének hangsúlyozására, ma ez csak a főtéri Mária-templom loggiájára korlátozódik, tehát kifejezetten a s’incontru tiszteletére rendezett közösségi eseménnyé vált.

Mária szobra a Szent Ferenc-templomban, Jézusé a Szent Kereszt-templomban töltötte a keresztlevételtől vasárnap reggelig tellő időt, onnan indulnak délelőtt tíz után a találkozóra. Mi a Szent Kereszt-templomba szivárgunk be, ahol a szobor menetét alkotó népviseletes fiúk és lányok hédereznek. Hét éve még négyszólamú szárd dalokat énekeltek előkészületként, ma már csak süteményt kínálnak körbe és egymás viseletét igazgatják a nagy fellépés előtt.

A mi menetünk előbb érkezik a főtér sarkára, mint Máriáé. Megállunk, várakozunk.

A hosszú tér túlsó sarkán feltűnik Mária menete, amely megállás nélkül jön be a térre: neki kell fogadnia a feltámadt Krisztust. Meglódul a mi menetünk is. Ahogy belép a főtéren már felhintett virágzó vadlevendulaszőnyegre, a tér két oldalán sorban álló népviseletes férfiak és nők is besorjáznak mögötte, hogy első tanúi legyenek a találkozásnak anya és fia között. A Mária-templom tornyában megkondítják a harangot. A banditák kimaxolják a lövöldözést.

Utána az egész társaság két sorban vonul fel az egykori jezsuita Szent Ignác-templomhoz, ahol a találkozót jelző harangszóval kezdődött az ünnepi mise.

Érdekes, hogy a misén népviseletes hívőt alig látni. Nekik odakint kell reprezentálniuk. A népviseletbe öltözött falubeliek szinte mindannyian a templom előtti utcán és a mellette lévő Aldo Moro téren szóródnak szét, köszöntik egymást, koccintanak a bárban és a bár előtt, becézgetik egymás gyerekeit, beállnak és fotózzák egymást, rácsodálkoznak egymás és önmaguk szépségére. És nagy örömmel fogadják, ha az idegen fotózza őket, és őszinte mosollyal viszonozzák a köszönetet a fotózhatásért. Ezt már a gyerekek is természetes módon gyakorolják. Senki nem fordul el a kamera elől, mindenki természetesnek veszi, hogy ebben a viseletben muszáj reprezentálnia a közös identitást. Egyénekből a közösen megalkotott rituális látvány alkotóelemeivé válnak, együttesen mutatják fel és erősítik meg maguk és a külső szemlélő számára is a falu hagyományos identitását és összetartozását.

Ahogy a mise véget ér, az asszonyok elkezdenek süteményt és bort körbekínálni minden jelenlévő számára. A lefelé ereszkedő Berlinguer téren harmonikás lány telepszik le, megkezdődik a körtánc, amelybe lassanként mindenki bekapcsolódik, akár népviseletben van, akár nem. Ez a körtánc, amely annyira fontos a hagyományos szárd közösségek számára, hogy már évezredes menhirjeiket is ilyen alakban rendezték és feltehetően ilyen táncokat jártak köröttük-közöttük a holtakkal való közösség megélésére.

Ebédidő tájt oszlani kezd a társaság. Ahogy mennek át a főtéren, egy-egy csokornyit visznek magukkal a Mária és Jézus útvonalán felhintett vadlevendulából.