És a perzsa férfiak

Ἐν ἰσχίοις μὲν ἵπποι Πυρὸς χάραγμ’ ἔχουσι. Καὶ Παρθίους τὶς ἄνδρας Ἐγνώρισεν τιάραις. Ἐγὼ δὲ τοὺς ἐρῶντας Ἰδὼν ἐπίσταμ’ εὐθύς. Ἔχουσι γάρ τι λεπτὸν Ψυχῆς ἔδω χάραγμα.

En ischiois men hippoi pyros charagm’ echūsi kai parthius tis andras egnōrisen tiarais. Egō de tūs erōntas idōn epistam’ euthys: echūsi gar ti lepton psychēs edō charagma.

Csípőjükön a lovak tüzes jelet viselnek és a perzsa férfiakat megismerni tiarájukról. Én pedig a szeretőket ismerem fel azonnal: titkos jelet viselnek lelkükbe pecsételve.

Hajnalban, álom és ébredés határán kígyóznak elő emlékezetemből a régi görög memoriter sorai, ügető jambusokkal ˘ ¯ ˘ ¯ ˘ ¯ ¯, mint Franz Marc álomszínű lovai. Anakreón eleve ilyen kígyózósra írta meg őket: a lovak billogáról az első sorban még nem tudni, hová akar kilyukadni, aztán a perzsa tiarákkal végképp egész másfelé kanyarodik, hogy végül a szeretőkkel visszatérjen a tűzzel pecsételt tulajdonjegyekre.

Az egymásra rímelő lovak és szeretők között továbbra is kissé kakukktojásként árválkodnak ott a perzsa férfiak, akiknek egyetlen retorikai szerepe, hogy tiarájuk éppolyan sajátos ismertetőjegyük – mármint egy görög számára –, mint a többi szereplő tüzes bélyege.

A hangulati missing linket ez a kicsi, talán öklömnyi perzsa fej adja meg a teheráni Nemzeti Múzeum ókori kiállításáról. Tiarájával mintha a vers tárgyismereti illusztrációjaként szolgálna. De arca, tűnődő, befelé forduló tekintete, szinte láthatatlan finom mosolya arra utal, hogy ő is titkos jelet visel lelkébe pecsételve.

Hafez majd csak ezer év múlva írja meg szerelmes verseit. Anakreón perzsa kortársainak szerelmi költészetét Nagy Sándor görögjei és Omár kalifa arabjai hamvasztják el. Hogy kellett legyen ilyen költői hagyomány, azt a szerelmi betétek tanúsítják a Királyok könyvében, amelyben Firdauszi a 10. században először foglalja össze mindazt, ami az arab pusztítás és három évszázad hiátus után megmaradt az ókori perzsa költészetből. És erről tanúskodik a kicsi perzsa Anakreón-kortárs titokzatos arckifejezése is.