Cégér jó bornak

A Villa Romana del Casale Szicília közepén, néhány kilométerre Piazza Armerina városkától az ókori világ egyik legnagyobb fennmaradt mozaikegyüttese. A 4. század eleji római villa szenátori rangú tulajdonosa több mint 3500 négyzetméternyi elsőrangú mozaikkal díszíttette hatalmas birtokközpontját. Minthogy az erdős völgyben, településektől távol épült villa mindenekelőtt előkelő vadászház volt, ahová a tulajdonos barátaival vagy klienseivel lazítani vonult vissza a római politikai életből, ezért a mozaikok nagy része is vadászatot ábrázol. A vendég-lakosztályok padlóján helyi vadakra, hogy azokkal álmodjanak, mielőtt hajnalban a kötelező vadászfelszerelést magukhoz véve nekivágnának az erdőnek, míg a vendégek és a dominus lakrésze közötti nagy közös tér padlóján egzotikus afrikai és indiai vadállatokra, amelyekkel valószínűleg a dominus álmodott, vagy talán foglalkozott is ilyenek beszerzésével a római Circus számára.

Mindezekről egy következő bejegyzésben lesz szó. Most csupán arról a jelenetről szeretnék szólni, amely már a dominus lakrészének egyik szobáját díszíti. Egészen pontosan a domina hálószobájának előterét (az alaprajzon piros ponttal jelölve). Ezen a mozaikon olyan történet látható, amellyel nem szívesen álmodik az ember. Az Odüsszeia ama jelenete, ahol a görögök elvetődnek az egyszemű Polüfémosz óriás barlangjába – amely tudvalevőleg Szicílián volt –, s a szörnyű küklopsz elkezdi megenni őket. Odüsszeusz ekkor éjszínű borral telt nagy kancsót tartva kezében odalép hozzá, leitatja, majd az alvó óriás egyetlen szemét előre kihegyezett és megizzított doronggal szúrja ki.


A szörnyű jelenetet nyilvánvalóan a bor soporifer, álomhozó volta teszi alkalmassá rá, hogy egy hálószoba előterében szerepeljen. Elképzelhető az is, hogy a domina ebben a szobácskában borozott még lefekvés előtt a dominusszal. Annál is inkább, mert innen nemcsak az egyszemélyes női hálószobába nyílik bejárat, hanem balra egy cubiculumba is, amelynek funkcióját egyértelművé teszi a mozaikpadló ábrázolása.


Az ábrázolás nem csak nyíltan erotikus volta miatt különleges. Hanem hogy a nő éppúgy bikinit visel, mint a villa fitness-szobájának sportolónői vagy az Arión-terem tengeristennői, amelyek a bikini legrégebbi dokumentációi Európában. És hogy ahhoz a tudós kultúrtörténeti problémához is kulcsot kínál, vajon melyik intim ruhadarabbal kezdődött a nő vetkőztetése az ókori Rómában.



Ámde minden méz elfogy egyszer, mint az olasz közmondás tartja. A villát, amelyet a vandálok, arabok, bizánciak, normannok egymást váltó uralma során már amúgy is sok pusztítás ért, a 12. században egy földcsuszamlás iszapja borította el. Ez az iszapréteg őrizte meg a mozaikokat az 1920-as években meginduló feltárásokig. A katasztrófa túlélői a közeli hegyre költöztek, ahová vitték magukkal a villa körül kialakult falu, Platia (palatina, „a palotához tartozó”) nevét is.


Az új település, Piazza (1862-től Piazza Armerina) azonban nem csak nevét örökölte a villától. A városka igyekszik minden előnyt kisajtolni a hozzá tartozó világörökség rangú műemlékből. A hoteleket, éttermeket, középületeket a római villa mozaikjainak másolatai díszítik. A ruhaboltokat a fitness-terem bikinis képei, a buszmegállókat a női váltófutás figurái fémjelzik. És a főtéri talponálló kézenfekvő módon éppen a leitatott Polüfémosz jelenetét használja fel cégtáblának.



A cégér persze kétértelmű. Utalhat az Odüsszeusz – és a kocsma – által kínált bor kiválóságára, de másfelől kellemetlen következményeire is. Az ajtó körül gravitáló helyi polüfémoszok – mint a fenti képen is – kényelmetlen módon erősítik az utóbbi előérzetet. Én még nem próbálkoztam itt. Tartok tőle, mivel szúrnák ki a szemem.

Polüfémosz ivóedénnyel. Boiótia, Kr.e. 5-4. sz. Boston, Museum of Fine Arts