Két majom

Bruegel legkisebb képe (mindössze 19,8 × 23,3 cm, 1562, Berlin, Gemäldegalerie) két majmot ábrázol. Egy vastag falú épület ablakában ülnek láncra verve, s az ablakon túl Antwerpen kikötővárosa látszik. Mellettük a párkányon egy összetört mogyoró üres héja.

Ha valaki, aki kétszáz figurával szokta kifejezni magát, egy képen váratlanul csak kettőt használ, az valamit kell jelentsen. De mit?

Egyes szerzők szerint a kép, mint Bruegel sok más kisebb képe, egy flamand szólásmondás illusztrációja: „egy mogyoróért bíróságra menni”, magyarul „fülemüleper”. Aki bíróságra megy, ne csodálkozzék, ha őt fogják ott. Ha pedig egy semmiség miatt ment, hát maga kereste a bajt. A város fölött az égen repülő két szabad madár sokatmondó ellenpontot alkot a mogyoró héja mellett láncra vert két majommal.

Andrea Alciato ugyancsak láncra verve képzeli el az udvari embert, fölötte szabadon szárnyaló madarakkal. Los emblemas de Alciato traducidos en rimas españolas, Lyon: Roville-Bonhomme, 1549, «In aulicos» (az udvari emberekről), p. 146.

Más vélemény szerint a kép tanulmány csupán, amelyen a mester az Antwerpenbe rendszeresen hozott egzotikus állatok közül örökített meg kettőt későbbi felhasználásra. Bruegeltől azonban nem ismerünk más hasonló vázlatot, és a kis festmény részletes kidolgozottsága is befejezett, önálló képre utal.

Ugyanakkor tény, hogy Bruegel ugyanebben az évben két másik olyan képet is készített, amelyen felhasználta ennek a tanulmánynak a tanulságait. Az egyik a Dulle Griet (Őrült Margit) című festmény (Amszterdam, Museum van den Bergh, ltsz. 788). A képen egy feldúlt, sisakos-páncélos nő rohan kivont karddal, mögötte ugyancsak női katonákkal, akik mintha a poklot akarnák megostromolni. A poklot a Bruegeltől már korábban sokat látott boschi szörnyfigurák népesítik be, de ez alkalommal először látunk köztük majmokat, ráadásul a vár kerek ablakán a két majomhoz hasonló páros néz ki. A kép értelmezése bizonytalan, de talán a reneszánsz szerzőknél népszerű karneváli szerepcserét testesíti meg: itt a nők veszik át a háborúzó férfiak szerepét. A majmok ezt a szerepcserét hangsúlyozzák azáltal, hogy ők pedig emberi szerepet játszanak a pokoli várban.

A másik kép A majmok kifosztják az alvó házalót metszet, amelyet Bruegel szokásos üzlettársának, Hieronymus Cocknak A négy égtájhoz címzett metszetkiadója számára készített. Ezen a majmok a házaló kosarából előcibált árukat és az ezekhez kapcsolódó emberi szerepeket próbálgatják. A rengeteg kis figura felér egy komplett majom-mozgástanulmánnyal. A majmok körtánca a kép közepén a Dulle Griet hasonló motívumát idézi.



Nem tudjuk, mitől támadt fel Bruegel érdeklődése a majmok iránt ebben az évben, és mitől lohadt le aztán. Lehet, hogy inspirációt látott a váratlanul felbukkanó egzotikus majmokban, és jó lesz ez még valamire felkiáltással lefestette őket, de a festményt aztán egy humanista barátja kunyerálta el kuriózumkabinetje számára. Lehet, hogy sok más korabeli témához hasonlóan, amelyekkel megpróbálkozott és sikert ért el bennük – mint a tájkép, a paraszti életképek vagy a boschi devilerie-k –, szerette volna uralni a Kunst- und Wunderkammerek és enciklopédiák által keresett egzotikus állat-ábrázolások műfaját is, de valamiért nem jött be a dolog. Ugyanakkor a mester semmit sem hagyott kárba menni, amit egyszer megalkotott, s a Két majom tanulmányát is hasznosította a későbbi festményen és a metszeten.

És ahogy Bruegel megteremtette az újkori tájkép és parasztábrázolások műfaját, úgy ez a néhány majom-ábrázolás sem maradt hatástalanul a későbbi művészetre. Népszerű majom-metszete néhány év múlva, 1575-ben inspirálja Pieter van der Borchtot egy egész metszetsorozat kiadására, amelyen a majmok ember módjára viselkednek, s ezáltal hangsúlyozzák egy-egy szituáció komikumát. Ezzel a sorozattal kezdődik a singerie, az emberi társadalmat parodizáló majomparádé műfaja, amely a késő reneszánsztól egészen a 20. századig töretlenül őrzi népszerűségét. A műfaj korai terjesztéséből Bruegel fia és unokája, idősebb és ifjabb Jan Brueghel is kivették részüket.

Idősebb Pieter van der Borcht, A kuruzsló, 1575

Pieter Feddes Harlingen változata Bruegel metszetére, 17. sz. eleje

Idősebb és ifjabb Jan Brueghel, Majomünnep, 1620 k.

Abraham Teniers, A majmok letartóztatnak egy macskát, 17. sz. közepe

De a műfaj legmeghatóbb képviselője nem festő, hanem költő, a Nobel-díjas Wysława Szymborska, aki nem sokkal 1981, a Szolidaritás betiltása és a lengyelországi szükségállapot bevezetése után írta ekphrasisát a Bruegel-képről.

Dwie małpy Brueghla Tak wygląda mój wielki maturalny sen: siedzą w oknie dwie małpy przykute łańcuchem, za oknem fruwa niebo i kąpie się morze. Zdaję z historii ludzi. Jąkam się i brnę. Małpa, wpatrzona we mnie, ironicznie słucha, druga niby to drzemie -- a kiedy po pytaniu nastaje milczenie, podpowiada mi cichym brząkaniem łańcucha.

Bruegel két majma Így néz ki nagy érettségi álmom: két majom ül az ablakban láncra verve, mögöttük röpül az ég és fürdik a tenger. Az emberiség történelméből vizsgázom. Dadogok és kertelek. Az egyik majom gúnyosan néz rám és hallgat, a másik szunyókál, de amikor a kérdésre beáll a csend, finom lánccsörgetéssel súg nekem.