Örmény képek, 1977

Szent Sarkis templom, Bjni

Illés Gábort nem kell bemutatnunk olvasóinknak. Akik velünk utaznak, jól ismerik őt a Wang folyó túráiról, akik pedig csak olvasnak minket, a túrákat követő „Együtt…”-beszámolókban (itt összegyűjtve) közzétett fantasztikus fotóiról. Ez az első önálló írása itt a Wang folyón, amelyből az is kitűnik. hogy már harmincnyolc évvel ezelőtt is éppilyen jó fotós volt. Történelmi felvételek egy eltűnt birodalom egykori provinciájából.

Egy 2013-as bejegyzésben (Örményország – utak, színek, megállók) Catherine meglehetősen lehangoló képet fest a mai örmény állapotokról. Főleg pedig a „völgyek városairól”, melyeket magába szippantott a 19. századi iparosítás, s végképp megrokkantott a 20. század kommunizmusa, sztálinizmusa. Szembeállítja mindezzel a „magaslatokat”, amelyeken falvak, templomok éltek anno, s „ajtót nyitottak az arra járónak, az utasnak, a vándornak”.

S hogy mégis pozitív kicsengése legyen az írásának, egy üde tavaszi környezetben álló, ünnepi ruhát viselő fiatal örmény nő (1910 körüli) fotójával zárja, s ezzel a mondattal: „Hamarosan bizonyára eljön a tavasz.”

Nem tudok vitatkozni vele.

Sem a látlelettel, sem pedig azzal, hogy remény mindig van.

Hálás vagyok a sorsnak, hogy 1977-ben egy bő hónapot tölthettem Örményországban. Ahogy az eredeti cikkhez fűzött megjegyzésemben részletesebben is írtam, egy egyetemi építőtábor nyújtott erre módot. Mostanra sikerült az akkor készített, mintegy háromszáz színes dia nagy részét digitalizálnom, s nagy örömmel bízom a honlap gazdájára, hogy állítson össze belőlük egy képes bejegyzést.

Úgy érzem, a 38 évvel ezelőtt készült fotóim megerősítik a cikkben foglaltakat. Túlnyomó többségük a fennsíkokon évszázadok óta vagy akár ezredéve álló kolostorokról, a hihetetlenül míves keresztkövekről, a csodás örmény tájról készült. S az sem véletlen, hogy város (mai város) alig bukkan fel közöttük.  Ha akad is, inkább csak a kontraszt („elrettentő példa”) kedvéért.

Egyikünknek sem volt terve rá, hogy mit kéne az országból megnézni. Akkoriban ugye nem volt sem internet, sem Lonely Planet, de még egy Panoráma útikönyvből se készültünk. Szarka Sándor talán még nem is élt… :) Igazából még arra sem számíthattunk, hogy utazhatunk egyáltalán: pénzünk alig volt, és az akkori szovjet törvényeket ismerve nem is lett volna szabad utaznunk. (Elvileg még a várost is csak engedéllyel lehetett elhagyni.) Csak ott derült ki, hogy az autóstopp igen jól működik, ellenőrzés pedig gyakorlatilag nincs. Szevanból és Jerevánból csillagtúra-szerűen szinte az ország bármely pontja (sőt, még Tbiliszi is) elérhető volt.

A célpontokat illetően – ösztöneinken, no meg a szerencsén kívül – az ott vásárolt képeslapokra hagyatkoztunk, melyeken fantasztikus műemlék templomok csábítottak újabb és újabb kalandra. Idővel szinte a bibliánk lett egy „Illustrated Guide-Map of Historical Architectural Monuments of Soviet Armenia” című plakát, amely – bár elnagyolva, de – a legfontosabb műemlékek hozzávetőleges helyét is megmutatta.

A fotókhoz annyit, hogy csak egy alapobjektívem volt a Practica Super TL-hez, és a nyersanyagkeret 7 vagy 8 tekercsnyi OrwoChrom diafilmben merült ki.

Sok fotóhoz persze tartozna egy történet is, de most inkább beszéljenek maguk a képek.

Gábor

Hasmik Harutyunyan: Nazani. Az Armenia Anthology albumról.

A Kaukázus ormai a Kijevből Jerevánba tartó repülőről

Át a hegyeken Szevantól északra

Bjni

Yeghegnadzor megye

A Hovhannavank-kolostor (lásd még itt és itt)

Táj Geghard mellett

Jereván, az örmény népirtás emlékműve

Az örmény kolostorok térképe örmény és angol magyarázó szöveggel
Lent: A képeken szereplő kolostorok mai térképen