Odessza, a csodák városa

Odesszát, a szellemvárost nemrégen láthattuk Vszevolod Vlaszenko képein. A zseniális Ilja Varlamov, azaz zyalt, akinek korábban a leégett Muromcev-dácsáról készült képeit idéztük, most egy másik, nagyon is eleven Odesszát tár elénk, amely babeli – Iszaak Babeli – módon zűrzavaros, de éppannyira élő és – szó szerint – hamvaiból is megújuló, amilyennek azt az Odesszát megismertük a Történetekből. Minden képre érdemes ránagyítani.

A Russzov-ház, a város egyik fontos 19. század végi történelmi és építészeti műemléke a
Szadovaján, a Székesegyház tér északi részén, 2009. október 27-én égett le. Ez volt
a 2004-ben megkezdett helyreállítás óta a második tűzvész, amelyben
az épület gyakorlatilag teljesen kiégett.

Széles körben úgy vélik, hogy a tűzvész célja az volt, hogy a műemlék megsemmisítésével
új épület számára teremtsenek helyet. Az odesszaiak világszerte felfigyeltek a dologra,
és a városi hatóságok, akik ilyenformán kénytelenek voltak foglalkozni az
üggyel, „vandalizmusnak” bélyegezték az esetet.

Az ilyen mennyezet nem invitál a sétára.

A díszítés maradványai. Az épületben most romeltakarítás és a fennmaradt homlokzati részek megerősítése folyik. A helyreállítás határidejét egyetlen hivatalos dokumentum sem közli.

Az épület a szocialista időkben „комуналки”, sokszoros társbérlet volt.

Fantasztikus lépcsőkorlátok. A házat A. P. Russzov vállalkozó, műgyűjtő és mecénás megbízásából 1897-1900 között építette L. M. Csernyigov, homlokzatát V. I. Smidt műépítész tervezte.

Pillantás a Libman-házra.

A házat 1887-88-ban építtette a városi fogház helyén az Odesszában 1867 óta pék- és
cukrászáruval kereskedő Berngard Ernesztovics Libman. Építészek: E. J. Meszner,
közreműködők: I. A. Morgulisz és A. Nyissza. A nevek jól tanúskodnak
a korabeli Odessza nemzetközi légköréről.

A ház Odessza-szerte híres volt pékségéről és cukrászdájáról, valamint kávéházáról
és billiárdterméről. A kor minden technikai vívmányával – például elektromos
világítással – felszerelt Libman Café a város népszerű találkozóhelye volt.

A forradalom után a felső szinteken sokcsaládos társbérleteket alakítottak ki.

Jelenleg igen rossz állapotban van, és felújításra vár. Pillantás a Megváltó Székesegyházára.

Odesszában, az ország legnagyobb tengeri fürdőhelyén évente kétszer ünneplik meg a felszabadulást: április 10-én a német és román megszállóktól, és szeptember 1-én a turistáktól.

Az Arkagyija parton a közönség sakkozik, dominózik, kártyázik.

– Szergejt fotózd! Ő Odessza sakkbajnoka! – De hát nem dominóznak? – Te csak írj sakkot. A dominó nem hangzik olyan komolynak. Egyébként dominóban is bajnok.

Odessza mellett van a Kujalnyik nevű szanatórium. Iszapfürdőjét 1892 építette N. Tolvinszkij, 1927-30 között átépítette F. A. Troupjanszkij.

Mára sajnos az egész épület omladozik. Pedig még meg lehetne menteni, és kiváló gyógyfürdő lehetne belőle.

„Emlékezz a kulikovói csatára: 1380. szeptember 8!” – A városban azonnal látni, hogy intelligens és művelt emberek lakják.

Az odesszai sofőrök külön figyelmet érdemelnek. A helyi szabály az, hogy a drágább kocsinak
van elsőbbsége. Az igazán drága kocsik tulajdonosai kötelességüknek tartják az
autóval a járdán állni, sétálóutcába és egyirányú utcába behajtani.

Az utcákon még ilyen vén medvékkel is találkozni.

Még több tető. A presbiteriánus templom felülről nézve.

„A boszorkány háza”. Első pillantásra úgy tűnik, a házat lebontották, csak a homlokzatot hagyták meg. Valójában az egykori ház alsó szintjén továbbra is laknak.

Kiváló és olcsó éttermek – ez Odessza specialitása. Sajnos a tulajdonosok megtiltották a fotózást, úgyhogy olvasóinknak személyesen kell felkeresniük őket.