Olvasatok

Jól tudjuk, hogy a különböző olvasatok megváltoztatják a műalkotást. Noha a mű ugyanaz marad, anyagában nem változik, de a néző – személyiségétől, korától és pillanatnyi körülményeitől függően – alapvetően átalakítja, amit lát.

Olykor a művész új alkotás formájában teszi közzé olvasatát az eredeti műről. Ennek szélsőséges, paradox, és egyben paradigmatikus esete Pierre Menard, aki Borges szerint szóról szóra újraírta a Don Quijoté-t, ám ezzel Cervantes regényétől gyökeresen különböző új művet hozott létre. Hiszen hogyan is jelenthetnék ugyanazt ugyanazok a szavak a 20. században, mint a 17. század elején?

Máskor az új olvasat az ellenkezőjére fordítja az eredeti intenciót, és a másolt mű alapvető vonását kérdőjelezi meg ironikus gesztussal. Mint René Magritte, aki 1950-ben „olvasta újra” Jacques-Louis David 1800 körül Madame Recamier-ről festett képmását.

Jacques-Louis David: Madame Recamier, 1800. Olaj, vászon, 173×243 cm. Párizs, Louvre

René Magritte: Perspective I: David Madame Recamier-je, 1950. Olaj, vászon, 60×80 cm. Magángyűjtemény

Magritte Madame Recamier báját, üdeségét és törékenységét valami képtelen formában megtört, merev és titokzatos koporsóvá alakítja át, amely egyszerre lepi meg a nézőt üzenetének szokatlanságával és mély igazságával. A szépség és fiatalság dicsérete memento mori-vá változik, amely arra emlékeztet, hogy a főszereplőből, a festőből, és mindazokból, akik ismerték őket, végül nem marad más, csak a ruhák és a bútorok, amelyek körülvették őket – meg a képet uraló koporsó, a főszereplő végső, rekamiénál maradandóbb nyughelye. Maguk az emberek, mint Góngora mondaná, „en tierra, en humo, en polvo, en nada” – „földdé váltak, füstté, porrá, semmivé”.

Túl ezen a kis értelmezési gyakorlaton, tagadhatatlan, hogy Magritte képe megfogja az embert.

Élő példája ennek hat és fél éves lányom, aki a nővérével (vagy viszont) folytatott veszekedés után visszavonult a nagyszoba asztala alatti könyveket nézegetni. A Taschen sorozat Magritte-kötete felkeltette figyelmét, és több szürrealista kép jelentésére is rákérdezett, aztán csöndben lapozgatta a könyvet.

Miközben nővérével és az elmaradt házi feladatokkal foglalkoztam (íme az argentin iskolák bezárásának gyümölcse, hála az A-influenzának), többször is kitartóan kérdezgetett a másik szobából, miközben én ugyanolyan kitartóan próbáltam megértetni vele a mindenütt jelenlevőségnek elsősorban az anyákat sújtó sajnálatos lehetetlenségét. Mikor végre eljutottam hozzá, a könyv ott volt kinyitva, ahol David eredeti képét, Magritte festményét és néhány évvel később készült szobrát reprodukálták:

René Magritte: David Madame Recamier-je, 1967. Lámpaoszlop, rekamié és koporsó: 114×188×67 cm. Houston (Texas), a The Menil Collection szívességéből

Még nem tud olvasni, úgyhogy csak annyit ért a könyvből, amennyit a három képből kivehetett. Természetesen az volt a kérdése, hogy miért bútor ez a lány a második képen, és hogy miféle bútor ez…

Néha muszáj a jezsuita hazugság módszerével élnem, amikor ugyan nem mondok valótlant, de nem is bontom ki a teljes igazságot. Magyarul, azt válaszoltam, hogy a koporsó egyfajta “doboz” (mért, nem az?) Hosszan vizsgálgatták még a képeket, aztán elfeledkeztek a dologról.

Legalábbis én azt hittem. De késő este a szobájukba lépve ezt találtam a kis falitáblára rajzolva:

Señoritas Landro: Magritte Madame Recamier-je, 2009. Kréta, tábla, 60×43 cm. Buenos Aires, a D’Onofrio Gyűjtemény szívességéből