我爱亨利摩爾的雕塑,尤其沉迷於雕塑中的孔。
Szeretem Henry Moore szobrait, különösen az ürességet a közepükön.
(Gu Gan: 現代書法三步 (A modern kalligráfia három lépése), Peking 1990)
Szeretem Henry Moore szobrait, különösen az ürességet a közepükön.
(Gu Gan: 現代書法三步 (A modern kalligráfia három lépése), Peking 1990)
Lin Yutangot újra végiglapozva bukkantam rá Xin Qijinek arra a versére is, amelyet annyira szeretek, s amelyről azt hittem, nem fordították még le magyarra. A vers Benedek Marcell fordításában így hangzik:
Ifjú napjaimban Csak vidámságban volt részem, De szerettem fölmenni a padlásra, De szerettem fölmenni a padlásra, Hogy bánatot színlelő dalt írjak. | Azóta volt részem A bánat keserű ízében, És szót nem találok, És szót nem találok, Csak ezt: „Mily aranyos őszi óra.” |
Ez a fordítás a maga pontatlanságával, félreértéseivel, és főként indokolatlan érzelmes kiegészítéseivel jól mutatja, miért alapvető tévedés az egész szecessziós gyökerű magyar kínai versfordítói hagyomány Kosztolányin át Szabó Lőrincig.
A kínai vers olyan, mint a kés. Szikár és pontos. A kínai vers szavai már-már keresetten egyszerűek, tárgyilagosak. Csupán keretei annak a hatalmas ürességnek, amely éppúgy lényege a kínai versnek, mint a kínai képnek.
Ezért mi is csak annyit teszünk a Kínai Vers Házában, hogy először a kínai jelek fölött kinyíló ablakocskában szóról szóra lefordítjuk a vers minden egyes szavát, hogy ki-ki maga is megértse ezeket a kereteket; aztán latin betűvel is átírjuk őket, hogy a ritmust is átérezze; aztán pedig hangsúlyozottan szó szerinti, szinte nyers fordításukat adjuk. A verset mindebből kinek-kinek magának kell összeraknia.
Xing Qijinek ezt a versét is érdemes megnézni ott írásjegyenként és átírva is. Ide most csak pontos fordítását emelem át.
Fiatalon nem ismertem még a bánat ízét, a toronyba vágytam. A toronyba vágytam, hogy képzelt bánatomról verset írjak. | Mára a bánat minden ízét megismertem, de már nem vágyom beszélni róla. Nem vágyom beszélni róla, csak annyit mondok: milyen szép, hideg ősz. |
Xing Qiji ebben a versben egy olyan finom „szójátékkal” – pontosabban „írásjegy-játékkal” – él, amelyet lefordítani nem tudunk, csak megmagyarázni. Ugyanakkor ez a játék a kulcsa ennek a versnek, sőt egyáltalán a kínai versnek.
A két versszak egy-egy hasonló hangzású szóra, chóu-ra, illetve qiū-ra végződik (kiejtve nagyjából cshó és cshjó). A második versszak végszava az „ősz” jelentésű 秋 qiū, amely a kalász 禾 és a tűz 火 képéből áll össze: ez a tarlóégetés évszaka. Az első versszak 愁 chóu végszavában az ősznek ez a jele áll a szív és az érzelmek 心 jele fölött, s azt jelenti: bánat, „ősz a szívben”.
A Tang-kor klasszikus költészete igyekezett kerülni ezt a túlságosan „lírai” szót; a Tang-kori költészet nagyszótára mindössze két előfordulását közli. A Song-korban népszerű versforma, a népdalokat imitáló ci azonban már gyakran aknázta ki a két szó hangzásbeli és „etimológiai” hasonlóságát, ahogy azt az általunk fordított versek közül Li Yunél is látjuk.
Ezt a maga korában már közismert játékot fordítja visszájára Xin Qiji, amikor azt mondja: fiatal korában még „a szívben lévő őszről” akart verset írni – pedig hol volt még attól, hogy igazán ősz legyen a szívében! S mire az lett – hogy mitől, arra az előző bejegyzésben már utaltunk – addigra eljutott oda, hogy már nem a „szívben lévő őszt” akarta leírni, hanem pusztán az „őszt”, amelyet már világosan látott, a maga szépségével és hidegségével együtt, az érzelmek 心 sallangjainak elhagyásával.
S ha ő – és a kínai költészet legjava – eljutott oda, hogy elhagyja ezeket, akkor miért akarja a fordító mindenáron, tolakodóan és töményen visszacsempészni bele a sajátját?
•
4 megjegyzés:
Jaj! ez nagyon szép!
A nyersfordítás tökéletes,-bármi szépítgetés, műfordítás ártana neki.
(az meg már csak ráadás,hogy mennyire szíven talált ez a kicsi vers)
Örülök neki. Én is egyre közelebb érzem magamhoz az évek múlásával.
Eszembe jutott az a fotó, amit még tavasszal a 'Boldog új évet Perzsia!' bejegyzésében ajánlott, mint linket, Sepideh blogját, ott találtam ezt:
http://www.flickr.com/photos/sepideh/414073450/.
Sokáig nézegettem a kép szerkesztését,hogy milyen bátran merte az üres teret belekomponálni, és hogy mennyire nem európai ez a szerkesztés.
Van egy kínai történet is erről, tegnap óta keresem, de még nem leltem rá.
Egy kínai festő még bátrabban még nagyobb üres teret hagyna a madár mellett. Van is ilyen Song-kori festményem valahol, majd megpróbálom előkeresni.
„Az értelmezés tere.”
Megjegyzés küldése