Az Adomány Tornya

Ha képzeletben eltüntetik Ouranoupoli középkori tornya mögül a házakat – ami persze nagyon nem tetszene a bájos kis üdülőfalu étteremtulajdonosainak, családi panzióinak és szuvenírboltjainak –, akkor képet alkothatnak róla, milyen magányosan állt ez a torony hétszáz éven át itt a tengerparton, a sok száz más bizánci őrtorony láncolatában, amelyek a Chalkidiké-félsziget és Thesszália partjait védték a szaracén és katalán kalózoktól. A parti erődrendszer kiépítését a Palaiologosz dinasztia kezdeményezte, amely 1261-ben foglalta el Konstantinápoly trónját, elűzve az 1204-es velencei megszállókat, utoljára újraegyesítve a birodalmat, és nem utolsósorban új fényt adva a bizánci művészetnek, amely Palaiologosz-reneszánsz néven csodálatos freskók és ikonok sokaságát alkotja meg, és Itáliába exportálva kiindulópontként szolgál Giottónak és Ducciónak az itáliai reneszánsz létrehozására.

Az ouranoupoli tornyot valószínűleg már az 1200-as évek végén megépítették, de az első írott forrás csak 1379-ből maradt fent róla, amikor „Jóannész Palaiologosz thesszaloniki despota” megszáll itt, és adómentességet adományoz a környéknek. Hogy ez a Jóannész ki lehetett, az nem világos. A „despota” ebben a korban olyan, hivatalosan trónörökössé nyilvánított császárfit jelent, aki megkapta valamelyik fontos tartomány – például Thesszaloniki – kormányzását. 1379-ben azonban a thesszanoliki despota – azaz trónörökös-kormányzó – a későbbi II. Manuel császár, aki 1376-tól 1391-es trónralépéséig viseli ezt a tisztséget. Fia, a későbbi VIII. János császár – a firenze-ferrarai zsinat résztvevője, Piero della Francesca és Benozzo Gozzoli modellje – 1379-ben még csak hét éves, tehát ő sem lehet az. Minthogy ezt a Jóannészt a görög neten is csak Ouranoupolival kapcsolatban említik, s más bizánci történeti oldalak hallgatnak róla, lehetséges, hogy a helytörténetírásban megszokott módon egy szakirodalmi tévedés betokosodott továbbéléséről van szó. Ám akárki adta is, az adómentesség arra utal, hogy a központi hatalom beismeri: nem képes fizetni a helyőrség zsoldját, viszonzásul nem is követel semmit abból, amit a katonák maguknak megtermelnek.

Ouranoupoli ma az utolsó település az Athosz-hegyi szerzetesi köztársaság határa előtt. A torony mögött már a Szent Hegy magasodik. Innen indul a hajó holnap reggel a Szent Hegy kikötőjébe, miután az utasok átestek az ingyenes gyorsteszten, mert az athoszi vízumhoz előzetesen megkövetelt PCR-tesztet, ha Görögországon kívül végezték, a kolostorok nem fogadják el.

Alig száz éve azonban még ez a vidék is Athosz, egészen pontosan a Vatopedi kolostor birtoka volt. A magányos torony körüli lakatlan, de a szerzetesek által művelt vidéket Proszforionnak, „adomány”-nak nevezték, s innen származik a torony Πύργος Προσφορίου, az Adomány Tornya neve.

A vidék és a név az 1920-as években változott meg, amikor a görög kormány az Északkelet-Törökországból elűzött pontoszi görögök ezreit telepítette le a Thesszaloniki környéki, részben lakatlan, részben kitelepített muszlimoktól elvett földeken. Kormányrendelettel az Athosz-hegyi kolostorok földbirtokait is megkurtították, s a kolostori köztársaság határait beljebb szorították. A Proszforion földjein, egészen a toronyig, létrehozták Ouranopoli faluját.

A torony 1967-ben, a kitűnő Athosz-blogról

A névadó Uranopoliszt, az ég városát Alexarkhosz, Kasszander makedón király öccse alapította Kr.e. 316-ban. Nem pontosan itt, de valahol errefelé, a Chalkidiké-félszigeten. Egyfajta ideális városnak szánta, amelynek élén ő maga mint a Napisten élő megtestesülése állt. Még egy saját dialektust is alkotott számára, amelyről a lemboszi Heraklidész filozófus azt írta, hogy a pythiai Apolló sem lett volna képes megérteni. Ez a jelenség egyébként az 1920-as években visszatért a pontoszi görögök dialektusával, amely háromezer éven át az athéni görögtől függetlenül fejlődött, úgyhogy máig kölcsönösen érthetetlenek egymás számára, noha a betelepülők leszármazottai már beszélnek athéni görögül is. Alexarkhosz és utódai saját pénzt is vertek Uranopoliszban, amely ma a numizmatikusok keresett kincse. Egyik oldalán a Nap van, az uralkodó égi alteregója, a másik oldalán Aphrodité Urania a mennyek gömbjén ülve, csúcsos süvegén csillaggal.

Az 1920-as években a torony is új lakókat kapott, a brit-ausztrál Loch házaspárt. A Gallipolinál megsebesült Sydney Loch és felesége, Joice NanKivell szabadúszó újságíróként keresték kenyerüket, a háború nyomában maradt nyomorúságról tudósítva Írországtól Kelet-Lengyelországon és Románián át Görögországig, s egyúttal mindenütt segítve is a rászorulókat. A frissen alapított Ouranoupoliban megszervezték a mindenüket elvesztett pontoszi menekültek orvosi ellátását és azt a hagyományos szőnyegkészítő szövetkezetet, amely az 1970-es években fellendülő turizmusig a helyiek legfontosabb bevételi forrása maradt. Sydney 1955-ben, Joice 1982-ben halt meg. Mindketten az itteni temetőben nyugszanak, s a helyiek máig a Κύριε és Κυρία, az Úr és az Úrnő néven emlegetik őket.

A toronyban ma helytörténeti múzeum működik, amely kiírása szerint reggel fél kilenctől délután háromig, valójában azonban éppolyan aleatorikusan tart nyitva, mint minden más itt Görögországban. Nacsinák Gergely, az Athosz magyar útikalauzának szerzője, aki orthodox papként több mint húsz éve jár már a szent hegyre, s akinek barátsága folytán lehetek én is itt most, azt mondja, hogy ez idő alatt még soha nem sikerült bejutnia.

A toronyhoz vezető főutcán számos emblematikus üzlet és étterem üzemel. A Kritikos taverna kritikátlan belső dekorációja alapvetően az orthodoxia nagy oszlopa, Vlagyimir Putyin magasztalására fókuszál, olyan apokrif ikonok sorával, amelyek korábbi válogatásunkban is helyet kaphatnának.

Ennél szívvidítóbb az a cukrászda, amelyet – nomen est omen – Sekeroglu, azaz Cukorfi bácsi üzemeltet. Anatóliából menekült apja volt a közösség első pékje, s a bácsi az ő üzletét vitte tovább, lépésről lépésre bővítve a mai impozáns pék- és cukrászboltig. Nyolcvan éves elmúlt már, de ma is reggel négykor kel, hogy a hat órás nyitáskor már friss kenyeret árulhasson. Utána jönnek a leveles tészták a reggelihez, majd a sütemények. És most, hogy meleg van már, és jönnek a turisták, „egy kicsit tovább tart nyitva, úgy este tízig”.