Anna jól számol, mindenre szépen odafigyel. Mikor végez a számolással, a kezén ülő madárkával játszik. A kutyus már ugatni kezd, hogy vele senki sem játszik. Zdenkának azonban még tovább kell haladnia a számolásban. Az 1890-ben Jindřichův Hradecben kiadott Množilka v obrazech, azaz Képes szorzótábla a 15. századi németalföldi angyali üdvözletek dobozterében ábrázolja a madárkával játszó Jungfraut. Zdenkát valószínűleg a fonás hátráltatja a számolásban.
Az 1903-ban Prágában kiadott ábécéskönyv minden bizonyal az egyetlen segédeszköze volt a falusi tanítónak, aki a széles margóra jegyezte fel magának gondos kézírással a diktálandó szövegeket és a megtanítandó dalok kottáját, s a képek közé az olyan apróságokat is, hogy el ne felejtse elmagyarázni, miért nincs k a v klobouce (kalapban) és miért van az u klobouku (kalapnál) végén.
A líšnái községi iskola 1923-24-es órarendjének fejlécén a két legnagyobb cseh pedagógus, J. A. Comenius és – ugye nem gondolták volna – T. G. Masaryk buzdítja a csehszlovák kisdiákokat: „Bölcsnek lenni – minden ezen múlik!” és „Az oktatás mindenkié”. Az órák túlnyomó része írás-olvasás, számolás és nyelvtan, hetente kétszer van hittan (római katolikus illetve csehszlovák – utóbbi az új állammal egy időben létrehozott csehszlovák huszita egyházat jelenti) és háromszor állampolgári ismeretek, ami fémjelzi az új állam jelentőségét.
Gesundheit und Nachstendienst, egészség és a felebarát szolgálata. 1937-ben az opavai/troppaui iskolában még a legkisebb is tudja, hogyan kell helyesen fogat mosni. Ő magyarázza el a többieknek, akik kezükben a fogkefével és fogmosó bögrével alig várják, hogy utánacsinálják a Zahnhygienische Wandtafel ábráit.
Más gyerekek sétálni mennek. Nem akárhogy, hanem egy ütemre. Trompeter werden wir, im Takt marschieren wir. Trombitások leszünk, egy ütemre menetelünk. Durch das Dorf marschieren wir. A falun át menetelünk. A horogkeresztes zászlókkal és SS-rúnákkal menetelőket a járókelők éppúgy üdvözlik és a lányok virággal fogadják, mint 1938-ban Aschban és Machendorfban. Az egész birodalomban népszerű Hirts Schreiblesefibel 1939-es prágai kiadásában.
Másutt a betűk is sétálni mennek. Az 1940-ben, a megszállt Prágában kiadott Kulihráškův národní slabikář. Veselá knižka pro nejmenší čtenáře a jejích maminky (Borsócska nemzeti ábécéskönyve. Vidám könyvecske a legkisebb olvasóknak és mamácskáiknak) lapjain minden betű önálló egyéniség, határozott célokkal. A p betű kalandjai. Poros úton mentek a gyerekek. Arra járt a p is. Megkérdezte: Hová mentek? Prágába megyünk! Veletek tartok én is! mondta a p. És ment. Mikor Prágába ért, mindent megnézett. Felment a Hradzsinba is a gyerekekkel. Prága kitárult előtte. A p-nek tágra nyílt a szeme a csodálkozástól. Soha nem látott még ehhez fogható szépséget. Elbűvölten bámult, még azt is elfelejtette, hogy az ábécéskönyvből szökött meg. [Ebben az egy mondatban nincs p]. Így talált rá Borsócska. Együtt nézték Prágát, s azt mondták: „Csodaszép a mi Prágánk!”
Az Új diák az iskolában címmel 1820 körül készült festményen ugyancsak minden szereplő önálló egyéniség, határozott céllal. A tanító sóváran bámulja az előtte álló kosarat a libával, cipóval és borosflaskákkal, a tanítók szokásos ajándékával (vö. nem libáért vettem a bizonyítványt/jogosítványt/diplomát). A gondos anya meggyőző mosollyal mutat rá ugyanerre jobbjával, miközben baljával a megszeppent fiút tolja előre, a tanító jóindulatába. A fiú a tanítót üdvözli melléhez emelt kalapjával, de tekintetével mintha már leendő osztálytársait mérlegelné. Az osztálytársak egyértelműen a kosár tartalmát becsülik fel, valószínűleg az új iskolatárs társadalmi helyzetére is következtetve belőle. Egyedül az anya szoknyája mögül kibukkanó fej szemléli derűsen és érdek nélkül a jelenetet, vagy talán inkább valahol egészen máshol jár.
A prágai Comenius Múzeum kiállítása száz év csehországi iskolakezdését mutatja be egykori olvasókönyvek, fényképek, tanszerek segítségével. A középkori boltozatos helyiséget osztályteremnek rendezték be, régi padokkal, olvasó- és számoló-falitáblákkal. Még egy kitömött kisiskolást is kiállítottak üveg alatt, egy kihalóban lévő fajta egyik utolsó példányát.
A kiállítást záró tabló pedig három cseh generáció – 1906, 1920, 1955 – iskolakezdő fényképein szemlélteti a bemutatott tárgyak gyakorlati alkalmazását.
A kiállítást végigjárva két dolog válik nyilvánvalóvá. Az egyik, hogy mennyire változatlan maradt az utóbbi másfél évszázad során az iskolakezdés kelléktára: ábécéskönyv, órarend, pad, iskolatáska. A másik pedig, hogy ez a puritán és konzervatív kelléktár mennyire pontosan tükrözi mégis mindig az adott kor és politika szellemét. Amiről a mostani iskolakezdők szülei tudnának bővebben beszélni.
2 megjegyzés:
A Za ceskoslovensky stát című 1928-as film nagyon ide illik.
„… legyen kellő módon megünnepelve!”
Megjegyzés küldése