Templom a lőtéren

Boletice temploma a legrégibb ma is álló románkori templom Dél-Csehországban. Tornya és hajója a 12. század végén épült, négyszögű, keresztboltozatos presbitériumát száz évvel később emelték az eredeti félköríves apszis helyén. 1410 és 1420 között a presbitérium északi oldalához önálló kápolnával is felérő pompás hálóboltozatos sekrestyét építettek, minden bizonnyal ugyanaz a prágai Hans kőfaragó – a cseh szakirodalomban Jan Staněk –, aki 1407 és 1410 között III. Rosenberg Henrik költségén a český krumlovi Szent Vitus-templom hálóboltozatát és a boleticeihez hasonló sekrestyéjét is készítette, mindkettőt a késő gótika híres prágai építőmestere, a prágai Szent Vitus-székesegyházat, a Károly-hidat, Karlštejn várát vagy a kutná horai Szent Barbara-templomot építő Peter Parler útmutatása alapján. A boleticei falusi templom ilyenformán e mesterművek unokatestvérének tekinthető.

A boleticei templom sekrestyéjének hálóboltozata

Mindez arra utal, hogy Boletice temploma nem egyszerű falusi templom volt. És valóban: a templomot és a környező birtokokat a dél-csehországi művészet nagy mecénása, II. Přemysl Ottokar király adományozta 1263-ban az általa ekkor alapított Zlatá Koruna ciszterci kolostornak, néhány kilométerrel Český Krumlov alatt a Moldva mentén. Az új birtokosok valószínűleg aktívan használták a kolostoruktól nem messze fekvő templomot: a pompás sekrestyén kívül erre utal a megnagyobbított, szerzetesi használatra alkalmas szentély is, amelyben az 1991-es restauráláskor 14. századi freskókat tártak fel. A korabeli biblia pauperumok kompozícióit követő krisztológiai ciklus az északi falon kezdődik az Angyali Üdvözlettel, s a déli falon zárul az Utolsó Ítélettel, amelyen egy ciszterci szerzetes figurája is kivehető az üdvözültek körében. Ugyanakkor a nyugati karzatra kívülről, önálló toronyban felvezető északi csigalépcső, és a karzaton kiképzett gótikus ülőfülkék világi kegyúrra is mutatnak: ez minden bizonnyal II. Rosenberg Ulrich volt, akinek Zsigmond császár és magyar király 1420-ban zálogosította el Zlatá Korunát annak minden birtokával együtt. Bőkezű mecénásról tanúskodnak az egykori gótikus oltárok 1390-1450 között készült darabjai is, a védőszent Szent Miklós képmása, Szent Katalinnak az internacionális gótika „szép Madonnáit” utánzó szobra, a Madonna a gyermekkel, és a feszület, amelyről Krisztus képmását – a garamszentbenedeki korpuszhoz hasonlóan – a nagypénteki szertartás után levették és úrkoporsóba fektették.

A templom ugyanakkor a környék plébániatemplomául is szolgált. Bejárata éppen azért került a megszokott déli helyett az északi oldalra, mert arrafelé feküdt a falu. A hajó déli oldalát valaha hatalmas Szent Kristóf-freskó borította, amelyet felirata szerint „1623 hat Walburga Jungfrau aus Hörwitzl malen lassen”, a szomszédos Hörwitzlben/Hořičkyban élő Walburga rendelt meg 1623-ban.

Boletice az 1920-as években. A már említett Josef Seidel krumaui/krumlovi fényképész felvétele

Mindezt a közeli kájovi búcsújáróhely 750. évfordulójára tavaly megjelent 750 let Kájova c. monográfia Boleticéről szóló fejezetéből tudom: a falu ugyanis ma Kájov községhez tartozik.


Kájovból nem mutat útjelző tábla Boletice felé. A térképen túl csupán a keskeny Boletická utca neve sugallja, hogy jó irányban járunk. Az út a falun túl is ugyanolyan keskenyen folytatódik, s csakhamar véget is ér, legalábbis számunkra.


Az egymást követő táblák megálljt parancsolnak. Zárt katonai zónához értünk, a Boleticei Katonai Körzet határához, ahová az angol és a (hibás) német szöveg szerint tilos, a cseh szöveg szerint engedélyhez kötött a belépés.

A Boleticei Katonai Körzetet az 1950. július 1-én kiadott rendelettel hozták létre hadgyakorlatok, illetve esetleges csapatösszevonás céljára itt, az osztrák és bajor határ közelében. A Krumlovtól nyugatra fekvő hegyvidék jelentős részét magában foglaló, közel 300 négyzetkilométeres zárt körzet létrehozásához negyvennyolc községet kellett felszámolni. Ezek túlnyomórészt német lakosságát már 1945-46-ban elűzték, illetve deportálták, s 1949 folyamán a kevés itt maradt vagy betelepült csehet is kitelepítették innen, a településeket pedig lerombolták. A falvak között volt Beníkovice (Penketitz), Bezděkov (Pösigl), Bílovice (Pilletitz), Bláto (Benetschlag), Boletice (Polletitz), Břevniště (Tussetschlag), Chlumany (Chumau), Dětochov (Tichtihöfen), Dolany (Dollern), Dolní Brzotice (Böhmdorf), Hořičky (Hörwitzl), Horní Brzotice (Perschetitz), Hostínov (Hossen), Hvozd (Hochwald), Jablonec (Ogfolderhaid), Kovářovice (Schmieding), Květná (Blumenau), Květušín (Quitosching), Lomek (Haidl), Loutka (Reith), Lštín (Irresdorf), Maňávka (Böhmisch Haidl), Míšňany (Meisetschlag), Mladoňov (Plattetschlag), Nová Víska (Neudörfel), Nový Špičák (Neu Spitzenberg), Ondřejov (Andreasberg), Osí (Schönfelden), Otice (Ottetstift), Petrov (Peterbach), Podvoří (Podwurst), Polečnice (Neustift), Polná na Šumavě (Stein im Böhmerwald), Pražačka (Pragerstift), Račín (Ratschin), Sádlno (Zodl), Šavlova Lhota (Schlagl), Skelná Huť (Glashütten), Stará Huť (Althütten), Starý Špičák (Alt Spitzenberg), Střemily (Richterhof), Strouhy (Graben), Svíba (Schwiegrub), Třebovice (Siebitz), Vitěšovice (Kriebaum), Vítěšovičtí Uhlíři (Kriebaumkollern), Vlčí Jámy (Wolfsgrub), Vražice (Proßnitz), Zadní Bor (Hinterhaid), Zlatá (Goldberg), valamint számos tanya, malom és más kisebb település.

Mapire: Polletitz és a környező falvak a harmadik osztrák-magyar katonai felmérés (1877-1880) térképén, illetve ma az Open Street Map térképén. A rózsaszínnel satírozott terület a katonai zóna. Kattints a képre!

Az eltűnt csehországi falvaknak szentelt Zaniklé obce a objekty po roce 1945 – Verschwundene Orte und Objekte nach 1945 szájtról

„Hogyan lehet bejutni a boleticei templomhoz?” kérdezem a kájovi búcsújáró templomban a nővért. „Hát… talán a tanácson lehetne engedélyt kapni.” Átkísér az önkormányzatra. Az önkormányzat azonban péntek délután már zárva van.

Egy óra múlva a másik szomszéd község, Chvalšiny/Kalsching reneszánsz főterén járunk. Ez már valóságos város Kájovhoz képest, még múzeuma is van egy tekintélyes reneszánsz lábasházban, a böhmerwaldi barokk faúsztató csatornarendszer – amellyel az Alpok másik oldalára, a Dunáig úsztatták fel meg le a fát! – tervezője, Joseph Rosenauer mérnök szülőházában. Hátha a múzsák otthonában többet tudnak arról, hogyan jutnak be a katonai területre azok, akiknek a templomról készült fotói fel-felbukkannak a neten. A jegyárusító néni örömmel fogad. Google-mailboxából előkeres egy e-mailt, amelyet csak néhány hete küldött szét a katonai körzet parancsnoksága, a turistaidényben megszaporodott illegális behatolási kísérletek miatti tájékoztatóul, hogyan juthatnak be legálisan turisták a körzetbe. Szombaton és vasárnap a hadgyakorlatok szünetelnek. Ezért ilyenkor a körzet „A” zónájába, kizárólag gyalog vagy biciklivel, engedély nélkül is szabad a belépés.


Másnap reggel hatkor gyalogosan indulok Kájov határából. Három kilométer múlva sorompóhoz érek. A sorompót kezelő Rumcájsz-külsejű katona kíváncsian néz rám. „Magyar művészettörténész vagyok, a boleticei templomot jöttem megnézni.” Magától értődően tessékel tovább, nyilván mindennapos vendég errefelé az ilyen.

A zónában a főúton már biciklis útjelzések is vannak a szombat-vasárnapi látogatóknak, de a mellékutakra letérni tilos. Hamarosan eljutok a főparancsnokság harckocsi-akadályokkal védett kettős épületéhez. Itt állt az 1930-ban 57 német lakosú Dollern/Dolany.

Az út innen emelkedni kezd az egykori Boletice felé. Egyre szebb kilátás nyílik a krumlovi hegyvidékre. Az út mentén kifosztott kápolna: 1990 után rakták rendbe, s egykori képe helyett Neumann 1913-as „Szent Cirill és Metód megtéríti a cseheket” c. képének, a cseh nép-nemzeti romantika alkotásának másolata látható celofán alatt. Az egykori falu határában azonban még áll, igaz, már felirat és kereszt nélkül, a Szent Hubertusnak, az erdőjárók német vidéken tisztelt védőszentjének szentelt kápolna. És innen nézve már kibukkan a fák közül a Szent Miklós-templom tornya is.

Az aszfaltútról a kék jelzésű út tér le a templomdomb irányában. Igazi Majmok bolygója-feeling: az autót hetven éve nem látott beton utat már visszahódította a természet, benőtte a moha és a cserje, s részben elnyelte a mocsár. De gyalogtúrázót sem sokat láthatott, mert kitaposott út sincs rajta. Térdig érő nyirkos aljnövényzetben gázolok, reménytelenül csapkodom a böglyöket és szúnyogokat.

A fák között régi négyoldalas szentkép-oszlop tűnik fel. Jó helyen járok. Az egykori út a dombra visz fel. Kőfalak romjai, egykori házak, iskolaépület, temetőfal. Az erdő, amelyet a 90-es évekig még irtottak, ma már mindent benőtt. Az út végén, a templom előtt harckocsi-akadályok.

A templomkert kő kapuján 1666-os évszám. A kapun belépve jobbra német feliratú sírkő talapzata, rajta mécses. Több más sírkő is hever a kertben, de felirat már nincs rajtuk, csak egyiken egy 1918-as évszám, a másikon két egykori fénykép helye, két szem ürege. A templom körüli néhány métertől eltekintve mindent derékig benőtt a gaz, közte elvadult egykori kerti növények, sásliliom, apró szemű finom málna.

Polletitz temploma a falu kiürítése és lerombolása után még hosszan érintetlenül állt a szigorúan zárt katonai körzetben. A 60-as évek elején, a csehszlovákiai enyhülést követően azonban fosztogatók kezdték járni a körzetet. A templomba is többször betörtek, gótikus és barokk műtárgyakat raboltak el, s amit el nem vittek, jórészt összetörték. 1964-ben ezért a megmaradt műtárgyakat – a fent látható szobrokat és a barokk oltárok, padok és bútorok maradványait – négy különböző múzeumba szállították, a templom harangját a lužnicei plébános kérte „kölcsön”. 1967-ben a már kiürített templomban forgatta František Vláčil az Údolí včel (A méhek völgye) című kosztümös filmjét, amely egy elképzelt történelemmel, templomos lovagokkal, várurakkal, remetékkel tölti meg a Böhmerwaldnak a németek elűzésével kiürült középkorát. A fanatikus ritter, Armin von Heide itt keresi fel a papot, hogy tudtára adja, hogy barátja, Ondřej bűnben él tulajdon mostohaanyjával a vlkovi, azaz farkaslaki várban (valójában a kuklovi kolostorban, lásd a fenti térkép felső szegélyét). A film öt percen át, 1:18:10-től 1:23:42-ig mutatja az ekkor már üres templom belsejét. Az Istentől elrugaszkodott berendezés a gagyi töviskoszorúkkal és gagyi rózsafüzérekkel, és főleg a katalán románkori szobrokat utánzó, de inkább afrikai totemekre hajazó gagyi oltárfigurákkal a gagyi oltárokon a sekrestyében és a hajó két oldalán, ahol középkori templomban oltár soha nem állhatott, mind filmes kellék. De maga a templom glatt kóser.


Az 1968-as szovjet megszállás után a katonai zónának ezt az osztrák határhoz legközelebb eső részét a szovjet hadsereg sajátította ki magának. Ettől kezdve a cseh hatóságoknak nem volt beleszólása a templom sorsába. 1989-ben a templomot rettenetes állapotban vették át a kivonuló szovjet csapatoktól. Valóban a huszonnegyedik órában kezdtek hozzá 1991-ben a felújításhoz. Hogy milyen kezdőpontról, azt jól mutatják Monudet (fekete-fehér) és gemaerz (színes) fotói 1990-ből, valamint egy 2007-es koncert képei a templombelsőről, amelyet az átvétel állapotában konzerváltak.

A templom előtti tisztásról még egyszer körbenézünk a gyönyörű és néptelen hegyvidéken. Kezünkben egy fénykép és egy leírás, amely segít elképzelni, mit láthattunk volna ugyaninnen hetven évvel ezelőtt. A szerző, Engelbert Schwarzbauer (1877-1960) teológus, akit a száműzöttek a Böhmerwald legnagyobb katolikus papjaként búcsúztattak nekrológjában, a szomszédos Hörwitzlben/Hořičkyben született és Boleticében járt iskolába. Száműzetése tizenkettedik évében, és halála előtt két évvel tekintett végig képzeletben szülőföldjén, a kitelepített németek Glaube und Heimat folyóiratába írt egyik utolsó cikkében. Írását a német eredeti híján csehből fordítjuk magyarra, a böhmerwaldi német irodalomnak szentelt Kohoutí kříz / ’s Hohnakreiz / a Kakaskereszt  szájtról.

Engelbert Schwarzbauer alábbi írásának illusztrációja, Glaube und Heimat 1958/5, 216.

„Az előttem fekvő fényképen Polletitz (Boletice) temploma látszik, s tőle balra Polletitz falu egy része. Jobbra, gyalogosan alig öt percre fekszik Dollern (Dolany), a bischofteinitzi (Horšovský Týn) községi iskola hitoktatója, Anton Feyrer szülőfaluja. A kép jobb szélén Krenau (Křenov) falu néhány háza látszik: ez már Gojau (Kájov) plébániájához tartozik. A háttérben fenségesen magasodik a Schöninger (Kleť) hegye a Josefsturmmal (Josefská vež), a krumauiak (Český Krumlov) kedvelt kirándulóhelyével. Krenau és a Schöninger között a völgyben fekszik a képen nem látható Losnitz (Lazec), ahol a höritzi (Hořice) passiójátékok messze földön ismert Krisztusa, Johann Bartl iskolamester meglátta a napvilágot. Észak felé haladva három kilométerre van Kalsching (Chvalšin) valaha bájos városkája, az azóta sajnos elhunyt Ottomar Rausch dékán egykori székhelye. Ez a munkamániás atya nem csupán a lelki gondozást végezte odaadóan, de szenvedélyesen kutatta a régió történetét is, s minden ezzel kapcsolatos adatot gyűjtött. Közeli barátjaként tudom, hogy nagyon szerette volna feldolgozni és egy kötetben közzétenni mindazon jeles személyiségek életrajzát, akik hozzájárultak az ő szeretett Kalschingjának felvirágzásához, vagy onnét származtak. Szinte elkészült már elődje, a mindenki által nagyra becsült Gerschtenkorn dékán, vikárius és tanfelügyelő életrajzával, akinek portréja a plébániai levéltárban volt. Róla beszélték, hogy a polletitzi iskolában tett tanfelügyelői látogatásain olykor a következő verset íratta fel egy diákkal a táblára:

Polletitz du bist ein wahrer Edelsitz Kalsching liegt zu deinen Füßen, von dort aus wir dich freundlich grüßen.

Polletitz/Boletice, igazi nemes település vagy te, lábadnál fekszik Kalsching/Chvalšin, ahonnét melegen üdvözlünk téged.

A kájovi Feigl atya, Polletitz egykori plébánosa itteni vizitációi során igen dicsérte és rendkívüli ünnepélyességgel tudta recitálni ezt a mondókát. És Polletitz, a valamikori királyi birtok valóban nemes település volt.

Nemcsak Kalschingból, de Németországból is melegen üdvözli a ma magányos és elhagyatott egykori Polletitzet, valamennyi egykori lakóját, s minden egykori kalschingit is az egykori dékán, Schwarzbauer.”

A polletitzi iskola egykor és ma