Olvashattunk már a Wang folyón arról, hogy a második világháború végén a teljesen kétségbeesett, és már valóban a túlélésért küzdő nyilas hatalom milyen tájakra volt képes eljuttatni a magyar katonákat. Az alábbiakban pedig – reméljük, olvasóink közreműködésével is – a nyilas rendszer utolsó (?) nemzetközi protokolláris útjáról lebbenthetjük fel a fátylat.
A Hrvatski Slikopisni Tjednik, a Horvát Képes Hetihíradó volt 1941 és 1945 között a Független Horvát Állam filmhíradója. Ennek 166. száma rögtön az első képkockáin egy olyan találkozót mutat be, ahol Ante Pavelić, a Poglavnik egy nyilas egyenruhát viselő küldöttséget fogad, és egyiküket ki is tünteti.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Jobbra dr. Kemény Gábor külügyminiszter, vele szemben talán Ante Bilić budapesti követségi titkár. |
 |
A meglepő ebben a szimpla protokollhírben az, hogy a HST számozása alapján az eseménynek 1945 február végén – sőt inkább március elején kellett történnie. Akkor, amikor a nyilas uralom gyakorlatilag szervezetten már csak a Kisalföld északi részére korlátozódott. Ki volt a kitüntetett? Hogyan szervezték meg a zágrábi utazást a folyamatos harcoktól, légitámadásoktól sújtott két országon keresztül? E kérdések megfejtésében várjuk olvasóink segítségét.
Sajnos az interneten én ennek a filmhíradónak, a 166. számúnak csak egyetlen példányát találtam meg, amelyből az első 10 perc hangsávja hiányzik – úgy tapasztaltam, hogy ez a fennmaradt horvát híradóknál sajnos eléggé gyakori. Ha előkerülne teljes hangos kópia, az természetesen megoldaná ezt a kis történelmi rejtélyt, de addig is – nyomozzanak Önök!
Utazzon velünk!
Heti előadásaink
Atlantisz
Ántivilág
Csehország
Fényiratok
Ismerd meg a
Kaukázus
A Kelet képei
Könyvek, kiállítások, zene, film
Krím
Lwów/Lemberg
Mallorca
Odessza
Papírmúzeum
Perzsa levelek
A propaganda múzeuma
Temetők
Üzenet a falon
A zsidó örökség
19 megjegyzés:
Megvan! A Nyirő volt, horvát fordításokban is megjelent irodalmi munkásságáért kapta…
Komolyra fordítva a szót, mi Tamással tényleg fordítva vagyunk bekötve, mert őszintén szólva elkeserítően gyenge ez a dolog. Bocs, de tényleg komolyan gondolod, hogy valakit is érdekel karácsony előtt, hogy ki kapta 1945 kora tavaszán a kitüntetést? Miközben január végén Balfon meghalt már Szerb Antal, március folyamán pedig Halász Gábor, Sárközi György és még sokan mások, ki a picsát érdekel a nyilasok utolsó „nemzetközi protokolláris” útja?
A poszt történelemszemlélete kapcsán szeretném megtudni, nem vagy-e H. Rózsika tímjében, mert valami hasonló színvonalú és szemléletű könyvekben gondolkodik a mostani kultusztárca. Például: „és már valóban túlélésért küzdő nyilas hatalom” – Miért október közepén volt valami remény? És mire? „1941-45 között független horvát állam” – Náci csatlós, maradjunk annyiban. A Kisalföld északi részén „szervezetten” (sic!) működő nyilas államról írsz. Ez azt sejteti, mintha valaha is a konszolidált állami lét valamely jelét mutatta volna a nyilas őrület. Szálasi tébolyult terroruralmát így leírni!? És akkor ott van még a „légitámadásoktól sújtott két ország”, az utolsó gyöngyszem.
Pera, nem tudsz semmit a korszakról. Bocs. Nincs több mondanivalóm.
Pera, nem tisztem nekem, hogy Tamást megvédjem, majd elmondja ő a maga álláspontját, ha akarja, de szerintem nincs igazad. Én ezt a posztot egy filológiai szösszenetnek látom, egy kevéssé ismert történelmi eseményről felbukkant különös dokumentum rövid prezentálásának, amilyet én is gyakran csinálok, csak inkább keletebbről jövő dokumentumokkal. Attól még, hogy ez ennyire tragikus kor, lehet foglalkozni a fennmaradt dokumentumaival. A tragikumot sem szoktuk letagadni, példa erre a blog majdnem hogy tetszőleges posztja.
Hogy ki a picsát érdekel a nyilasok utolsó „nemzetközi protokolláris útja”, hát például engem. És nem azért, mert a legcsekélyebb mértékben is szimpatizálnék velük. Hanem mert történelmileg valóban érdekes, és a kor őrületéhez ad hozzá egy árnyalatot, hogy ekkor, az összeomlás előtt még protokolláris utakra járnak, kitüntetik egymást, stb. Az ilyen mozzanatok is segítenek megérteni a nyilasok/nácik elvakultságát és a már egyértelműen vesztett helyzetben való megátalkodottsággal okozott utolsó hatalmas károkat.
Ami a kifejezések kifogásolását illeti, abban elfogultságot érzek. Én úgy látom, hogy Tamás – aki szintén nem szimpatizál a nyilasokkal – egy semleges történeti nyelvet igyekszik használni a dokumentum kontextusának leírására. „Már valóban túlélésért küzdő” – hát igen, októberben még sokkal nagyobb volt a mellényük. A horvát állam névlegesen független volt ha náci csatlós is, mint Szlovákia is annak tekinti akkori önmagát (bár ezt tényleg szerencsésebb lett volna explicitté tenni a szövegben).
És arra kérlek téged is, mást is, hogy akármennyire eltér az álláspontotok, ne süllyedjetek a kommentekben ilyen primitív színvonalra, mint most te. Ha nem tudod megállni a mocskolódást és az ad hominem érveket, inkább ne írj.
Az usztasa állam neve Független Horvát Állam volt hivatalosan (Nezavisna Država Hrvatska)
Én csak ennyit szeretnék hozzátenni. Nem szeretnék és nem is fogok vitatkozni Perával aki a korszakra vonatkozólag ennyit nem ismer vagy ismer fel.
Ez most megint Romsics Ignác esete Gerő Andrással
Hát én a megfejtésnek is örültem, nemcsak a posztnak :) Hanem tessék mondani, a link csak nálam visz tévútra, vagy tényleg van valami homály, merthogy lefordíttatva a guglival ezt mondja:
"Ez a mappa tartalmazza anyagokat hörcsög, amely megtekinthető csak felnőtteknek."
Így már teljesen más kontextusban látszik a hozzászólásban elhangzott khm... szó :)))
@Grimpix: kattints arra, hogy Tak, akkor elvileg tovább kellene mennie.
Studiolum, a véleményemet fenntartom, ez a poszt semmivel nem szolgálja azt a fajta tisztánlátást, árnyalást, amiről írsz.
A nyelv nem semleges, hanem steril, s mint látom, neked is vannak kifogásaid vele szemben.
Én nem csak, hogy nem szimpatizálok a nyulasokkal, hanem kifejezetten rühellem az egész bagázst, de ez nem azt jelenti, hogy ne kéne ismerni őket.
As Sun Tsu says: "You must know your enemy."
Hát persze, Codreanu szebb és nemesebb...
Ez így van, sőt, nem szebb és nemesebb (mert Szálasi ronda és nemtelen), hanem szép és nemes, egyszerűen. A Mihály Arkangyal Légióját nem lehet összehasonlítani a zöld kommunistákkal.
Írnék valamit, de félek, megint kikapok Studiolumtól. Csak annyit: sírjak vagy nevessek?
Pera, hát tudhatnád, hogy úriember biztosra nem fogad. Petyát a csehszlovák valutához és a fogorvoshoz is kvázi-vallásos érzelmek fűzik, csak mert közük van a koronához. Bezzeg Lembergben nem ment el a Kék Flaskába megnézni a régi osztrák-orosz határoszlopot. Hát felülsz egy ilyen kívül svarcgelb, belül vörös provokátornak?
Ami a nyelvet illeti, tényleg szerencsésebbnek éreztem volna néhány jelzőt a dolgok egyértelművé tételére. De nem annyit, amennyit te megkívánsz. Épp azt tartom a jelenlegi történelmi közbeszéd egyik csapásának, hogy amikor az elmúlt évszázad eseményeiről van szó, mindenki megkívánja – persze ki-ki a maga szimpátiái szerint –, hogy a szerző ezer gesztussal határolódjék el attól, amitől el kell határolódni. Mintha nem lehetne másként közösséget teremteni, csak hogy közösen gyűlölünk valamit, de nagyon. A szerzőnek persze világossá kell tennie, hol áll – emlékezz, hogy éppen én javasoltam/vállaltam fel a határozott befejezést a Majakovszkij-poszt végére a te lebegtetésed helyett –, és még a túlhangsúlyozásnak is megvan a maga létjogosultsága bizonyos közegben és hallgatóság előtt, de itt a Wang folyón mindig elég felnőttnek tartottam az olvasókat ahhoz, hogy ezt ne kelljen megtenni. Én se szoktam megtenni egyik irányban sem: beszéljen álláspontomról a többi poszt. Azt gondolom, éppen ez lehetne az egyik kiindulópontja egy tárgyilagosabb, a történelmi sérelmeken túllépő nyelvnek (amilyet spanyol vagy görög kontextusban tapasztalok már, noha ott is kvázi-polgárháborús állapotok uralkodnak még, számos alapvető konszenzus híján, akárcsak nálunk).
A túlkompenzálás mellőzéséhez tartozik az is, hogy nyugodtan el lehet ismerni a „rossz oldal” szenvedéseit is. Magyarország és Horvátország igenis „légitámadásoktól sújtott ország” volt, rengeteg ártatlan (vagy akár kevésbé ártatlan) áldozattal és anyagi veszteséggel, bármennyire is jogosak és szükségszerűek voltak ezek a légitámadások. De hát ezt nálam sokkal árnyaltabban megfogalmazta már a Nem tudhatom… végén Radnóti, akit igazán nehéz lenne nyilas szimpátiával vádolni.
Én semmiféle nyilas szimpátiát nem érzek ebben az írásban, ha a legkisebbet is érezném, nem is engedném megjelenni. Egyfajta angolszász tárgyilagosságot érzek inkább rajta, ami szokatlan ugyan nálunk ebben a témában, és ezért lett volna jobb valamelyest pontosítani. Nem véletlen, hogy az angol változat néhány kiemelt olvasója, akiknek gyökeres antifasiszta szimpátiáiban nem kételkedek, minden habozás nélkül megosztották a posztot mint egy dokumentum tárgyi kiegészítésre váró semleges bemutatását.
Oh, köszönöm Studiolum. :) Bár cseszlovák valutát még nem láttam, fogorvost annál többet, de koronát még egyik sem adott nekem. xD
Amúgy komolyan, ezzel a bejegyzéssel mi a baj? Én tényleg nem látom.
Petya: hát igazi monarchista pont attól lelkes, hogy nem neki adják a koronát!
@Petrus: A választ Turbucz Dávid blogján már egy fél éve megtaláltad.
Igen, persze hogy értelek. sok mindent el is fogadok ebből a nyelvezetből, nekem mégis néha steril (tehát terméketlen), kilúgozott, túlzottan pozitivista. De ez talán összefügg azzal is, hogy gimnáziumban dolgozom és azt látom, hogy a gyerekek mennyire dezorientáltak, kiszolgáltatottak nekünk, s nincs ki fölnyissa szemüket a nyílt és szemenszedett történelemhamisításra, ami immáron mindennapossá vált.
Konszenzusnak esélye nincs. Reflektálatlanságot látok, mert igaza van Balassa Péter múltkor hivatkozott írásának, ugyanolyan arányban utasítsuk el, de a forma - amihez te sokkal jobban értesz, mint én - nem lehet azonos. Balassa azt írja, hogy a nácizmus nem tart igényt semmiféle szellemi levezetettségre, tehát barbár. A kommunizmust a végső eltévelyedésnek fogja fel, ami ugyanakkor a kereszténységből és a felvilágosodásból még levezethető. Minden, sokszor a nácizmusnál is nagyobb borzalmai ellenére tehát a kommunizmus nem mondja föl az "írást". A reflektálatlan tett (az ölés nyílt kimondása) és a reflektált tett között - írja Balassa - a különbség abszolút, még akkor is, ha ez praktikus szempontból nehezen fogadható el.
Nem csak egyszerűen hadászati, geopolitikai célszerűségek vezették a nyugatiakat, amikor Sztálinnal fogtak össze Hitlerrel szemben. A rövidlátó Chamberlain '38-39-ben még megakadályozhatta volna, hogy Churchillnek Sztálinnal kelljen együttműködnie. Oroszország történelmi öntudatának szerves része, hogy Sztálin ide vagy oda, ők a jó oldalon álltak, és ezt elfogadja az antifasizmusban fogant 1945 utáni Nyugat is. A mi kisded próbálkozásaink ennek a konszenzusnak a megváltoztatására sikertelenek maradnak mindaddig, míg az EU áll. Ha a hűvös neonacionalista hullámok esetleg szétdobják az uniót, akkor nekünk igazat is adhatnak majd. De nekünk akkor már annyi...
Na, nem terjengek tovább, szép ünnepeket mindenkinek!
@Deák Tamás: a válasz arra, hogy mi a baj ezzel a bejegyzéssel az, hogy Vadai Ágnes egy idióta? :D
Nem szeretem a totalitárius rendszerek ilyen típusú összehasonlítgatását, hogy melyik volt a rosszabb, mert azt látom, hogy a gyakorlatban egyetlen célja van: hogy a kevésbé rossznak kihozott oldal szimpatizánsai fellélegezzenek és fehérre mosottnak lássák a szerecsent. Gyerekkoromban anyánk sosem engedte, hogy ha többen is rosszalkodtunk, akkor a másikra mutogassunk, hogy „de hát ő is”. Felnőttként sem szeretem az ilyet. Az egyik oldal elvetemültsége nem ad felmentést a másik oldal elvetemültsége számára.
Balassának igaza van. A katarista eretnekség mégis magasabbrendű a törzsi irtóhadjáratnál, s hogy ezt a kor is így érzékelte, arra sok dokumentum van 1920 tájáról Babeltől és másoktól, akiknek a legbarbárabb polgárháború közepette is általános érzése volt, hogy „kiáradt az igazság”. Ugyanakkor ezt a magasabbrendűséget olyannyira korlátozottnak látom, hogy szinte csak elméleti szinten lehet róla beszélni. Egyfelől csak azokra a kevesekre érvényes, akik tényleg meggyőződésből váltak bolsevikké, s nem arra a túlnyomó többségre, akik opportunizmusból, vagy egyszerűen mert a rendszer legitimmé tette embertelenségük kiélését. Vajon a kisnyilasból lett Rákosi-verőlegények igazabbá lettek az átállással? Vagy mennyiben volt jelen a kereszténység és a felvilágosodás ilyenfajta öröksége a kínai kommunizmusban? Tapasztalataim szerint kevéssé. Másfelől egy ilyen eszmének megvan az a sokszor beigazolódott veszélye, hogy hivatkozási alapot ad (akár meggyőződésből, akár cinikusan) olyan embertelenségek elkövetésére, amelyeket jól ismerünk, s amelyeket, ha az illetők nem az eszmére hivatkoztak hanem saját lelkiismeretükre hallgattak volna, nehezebben követtek volna el. Úgyhogy Balassa igazát elismerve még ezen a téren sem fogadom el a totalitárius rendszerek bármiféle morális összevetését, nem mintha nem lehetne ilyet megalapozottan tenni, hanem azért, amiért te is félted a diákokat: hogy a következménye mindig szükségszerűen önfelmentés és szerecsenmosdatás.
A saját huszadik századi témájú posztjaimban gyakran mutatom fel az egyes totalitárius rendszerek embertelenségét. Gyakran egymással párhuzamban is, amivel nem pusztán „egyik kutya másik eb”-et akarok sugallni, hanem – ha úgy tetszik, művészettörténészként – analóg formai megoldásokra mutatok rá. De soha nem azt akarom mondani, hogy mivel az egyik megtette, ezért jobban elfogadhatjuk a másiktól is. Ezeknek a posztoknak a célja éppen az, hogy ahol embertelenség van, ott embertelenséget kiáltsanak, akárki tette, a búr háború angoljaitól a bolsevikeken vagy Hitleren át Kádárig és Orbánig. Hogy életben tartsák az embernek azt az egészséges érzékét, hogy mindig felszisszenhessen, ha fáj, és ne kelljen leharapnia a nyelvét vagy zsugorítania az agyát, csak mert az „ő oldala” okozta a rosszat.
én egy gondolatnyit, csak annyit fűznék hozzá a magam részéről, hogy tkp nincs is olyan, hogy az "ő oldala". És ennek a józan felismerése a politikai felnőtté váláshoz rendkívül fontos lenne, és nagyon hiányzik Magyarországról.
Annak a belátása, hogy a politikában nem igazságokat kell keresni, hanem a csoportos társadalami érdekérvényesítésünk eszközét. Az erkölcsre vagy bizonyos fair keretek betartására pedig a demokrácia biztosította eszközökkel kell kőkeményen rászorítani a politikai szereplőket.
Megjegyzés küldése