A halottak napja


Mátyásföld nyaralótelepet 1887-ben alapította, akkor még Budapest határán kívül, a nagyiccei határcsárdán túl a budapesti nagypolgárok nyaralótulajdonosi egyesülete. A telep csak 1950-ben lett Budapest része. A teleptől délre fekvő földeken sportrepülőteret létesítettek, amely 1920-tól – miután a trianoni békeszerződés megtiltotta Magyarországnak a hadi célú repülést – titkos katonai repülőtérré alakult át.

Mátyásföld Budapest 1910-es térképén, és helye a mai Budapesten belül. Jelölve a templomtér


A telep neogótikus templomát 1905-ben szentelték Szent József tiszteletére. Kertjében, a Jézus Szíve-szobornál 1944. június 18-án állítottak fogadalmi táblát, amikor a Vörös Hadsereg előrenyomulása átlépte a szovjet határt. Máig itt, a tábla előtt gyújtanak mécsest november 2-án a halottak emlékére.



A Vörös Hadsereg 1944. novemberében érte el Mátyásföldet. A katonai repülőtér a szovjet hadsereg magyarországi légi bázisa lett: Nagy Imrét is innen szállították 1956 novemberében Snagovba. A laktanya és a körülötte épült sok ezres katonai lakótelep, csupán száz méterre az Ukrajna felé vezető országos főúttól, a szovjet hadsereg budapesti főhadiszállásává vált.


1991-ben, a szovjet hadsereg kivonulása után sok száz leszerelt orosz tiszt és polgári alkalmazott maradt családostul Mátyásföldön. Egy ideig igyekeztek fenntartani az orosz iskolát, és néhány tisztfeleség kitűnő grúz éttermet is alapított a Corvin-udvar melletti pincehelyiségben. Aztán mindez bezárt. Ma már csak néhány bolti eladó puha magyar akcentusa tanúskodik jelenlétükről. És a mécsesek, amelyeket a Jézus Szíve-szobor előtt gyújtanak november 2-án a halottak emlékére.









5 megjegyzés:

HaKohen írta...

@studiolum

Hát ez fantasztikus. Föl nem foghatom, hogy miként vagy képes ilyeneket előbányászni.

Az külön érdekes és szimptomatikus, hogy a mécsesek alatti "feladók" egy része még orosznak tűnő név (Marina, Alekszandr, Irina), más része pedig már magyar (Anna, Júlia, Janika, János), míg voltak olyanok is, amelyeket nem tudtam azonosítani (bár ez az én analfabétizmusom).

Közhely, de nem tudok mást mondani: Sic transit gloria mundi.

Studiolum írta...

Nincs ebben semmi különös, a téma az utamban hever, én csak arra járok, lefotózom és megírom. Bár az lehet, hogy rejtett nekrofíliám szerepet játszik abban, hogy mért járok arra.

A nevek közül számomra csak János és Janika egyértelműen magyar, a többi lehet akár orosz, akár magyar. Illetve a sárga mécses nevei, Iliasz, Konsztantyin és Kosztas inkább görögöknek tűnnek. Valószínűleg vegyes házasságok vannak a dologban. Kíváncsi vagyok, hogy a bejegyzés orosz változatának olvasói reagálnak-e valamit rá.

Engem, noha teljesen átérzem a sic transit gloria mundit, amellett egyfajta sic procedit mundi-érzés is eltölt a jelenség láttán. Hogy milyen érdekes, hogy a birodalom visszahúzódásával is maradtak itt oroszok, nem is kevesen, hogy hogyan élnek és őrzik oroszságukat, hogy milyen érdekes szubkultúrával gazdagítják ezt a mi világunkat, és hogy hány ilyen rejtett szubkultúra él még mellettük és mellettünk, itt Budapesten, Magyarországon és másutt. Bárcsak, bárcsak, bárcsak mindet lefotózhatnám és megírhatnám.

HaKohen írta...

Hát igen... Így már nem is olyan közhelyes. Bárcsak véletlenül arra járnál...

(Bár ilyenkor előjön végtelenül sötét szkepticizmusom és pesszimizmusom: ki a fenét érdekel ez rajtunk kívül, és kit fog érdekelni egy-két nemzedékkel utánunk?)

Azért csak járj arra, ha van rá érkezésed. Én változatlanul irigyellek és csodállak - ha ez még jelent bárkinek bármit.

Studiolum írta...

Hát nem elég az, hogy minket érdekel? És ennyi embert egy-két nemzedék múlva is fog. Ekkora motiváció épp elég is egy bejegyzéshez.

Araz egyébként az angol változathoz írt kommentjében megadta a kulcsot a görög nevek titkához: grúz nevek ezek, ahogy az a csodás kis pinceétterem is grúz volt a 90-es években. Fantasztikus belegondolni, hogy volt/van itt egy grúz kolónia Pesten, amiről senki nem tud semmit.

ÉvaZsuzsanna írta...

Milyen jó lenne többet megtudni ennek a kolóniának az életéről!