Üresen hagyott helyek

Egy régi családi iratokkal teli öreg ládában bukkantunk rá egy kis köteg kézzel írott dokumentumra. Valamennyit a riojai Canales de la Sierra községben állították ki. Kettő közülük az 1683-as dátumot viselő közokirat, míg egy harmadik, egyházi dokumentum 1763-ból származik. Egy további, 1688-as egyházi okiratot ugyan Pamplonában állítottak ki, de szintén Canalesszel kapcsolatos ügyekre vonatkozik. Fogalmunk sincs, hogyan kerültek házunkba ezek az iratok, s hogy mi dolguk lehetett őseinknek azon a távoli vidéken. Mindenképpen megpróbálunk utánajárni a dolognak.

Ám a köteg az iratok mellett egy különös nyomtatványt is tartalmaz, egy „Carta de Esclavitud”, azaz „Rabságlevél” címet viselő belépési nyilatkozatot a Szűz Rabjainak Társaságába. A kies fekvésű Canalesben, amely ma már csak nyolcvan lakost számlál, mind a mai napig nagy ünnepségek közepette emlékeznek meg augusztus utolsó szombatján a község mennyei pártfogójáról, a Fájdalmas Szűzanyáról. Az ünnepségek középpontjában az Ermita de La Soledad, a Fájdalmas Szűz búcsújáró temploma áll, s minden bizonnyal itt kellett volna aláírni ezt a nyomtatványt is, amely stílusjegyeit tekintve a 18. század elejéről származik. Lehetséges, hogy valamelyik ősünk különös vonzalmat érzett a Társaság iránt, s az ő kezei dédelgették ezt a papírt, amelyre rá kellett volna vezetnie saját és az általa különösen tisztelt szentek nevét, majd ezután aláírásával szentesítenie a nyilatkozatot. Nem így történt. Az irat kitöltetlenül és elfeledve hevert évszázadokon át egy láda alján, amelyet ma véletlenül kinyitottunk. Egy kis rejtély a sok rejtély közül. Ahogy a jó Dorottya mondja a Don Quijote első részének harmincadik fejezetében: „Csupa csoda és titok az én életem regénye.”