A Széchényi Könyvtár kamarakiállítást szervezett Szabó Zoltán, a szociográfus – a nagy hatású A tardi helyzet (1936), az első magyar falukutató monográfia szerzője –, a nemzetiszocializmussal szembeni „szellemi honvédelem” szervezője, majd 1949-től a BBC és a Szabad Európa Rádió magyar szerkesztője hagyatékából. A katalógusteremben körben, a fal mellett apró tárlókban sorakozó könyvei, dokumentumai, levelei előtt lassan végighaladva, a gazdag anyagot darabról darabra megemésztve rekonstruálom a kort és a pályaképet, amikor egyszerre csak váratlanul felfénylik valami. Öt fotó a falon, öt gyönyörű kép a hagyatékból, amelyek időtlensége éles ellentétben áll az alattuk vonuló dokumentumok korhoz kötöttségével.
„A nagy Athenaeum könyvkiadó egy könyvsorozatot készített a magyar paraszti életről, és nagyon kevés pénzért engem szerződtettek ennek a könyvsorozatnak az illusztrálására. … Vonaton, gyalog és kerékpárral bejártam a magyar alföldet, és így megismerhettem közelről az én háború előtti feudális és elnyomó hazám hatalmas problémáit.” (Müller Miklós: Megszelídített fény, Szeged, 1994)
Müller Miklós (1913-2000) a magyar szociofotó történetének egyik legnagyobb alakja az 1930-as évektől számos falukutató munkát, többek között Szabó Zoltán Cifra nyomorúság (1938) c. monográfiáját is illusztrálta. 1938-ban emigrált Franciaországba, majd végleg Spanyolországban telepedett le, s itt vált igazán elismert fotóssá.
Madridban 1994-ben rendezték meg életmű-kiállítását és adták ki antológiáját. A Mai Manó Ház 2006-ban mutatta be munkáit, és a Mai Manó Ház blogja nemrégen közölte életrajzát és néhány képét.
Spanyol albumairól – amelyekből kettő nekünk is megvan – majd még külön írunk.
Utazzon velünk!
Heti előadásaink
Atlantisz
Ántivilág
Csehország
Fényiratok
Ismerd meg a
Kaukázus
A Kelet képei
Könyvek, kiállítások, zene, film
Krím
Lwów/Lemberg
Mallorca
Odessza
Papírmúzeum
Perzsa levelek
A propaganda múzeuma
Temetők
Üzenet a falon
A zsidó örökség
27 megjegyzés:
Az utolsó fotó nagyon emlékeztet Kálmán Kata egyik 1932-ben készült képére...
Számomra a falukutató mozgalom pontosan a Müller-féle hangzatos robbanó szavak ("feudális és elnyomó hazám" - soha szebb ellenreklám az egész magyarságnak!) miatt volt mindig is idegen.
Végigolvastam Kovács Imrétől indulva Oláh Györgyig közel az összes korabeli könyvet,cikket,regényt a témáról és riasztó volt látni hogyan jutnak el teljesen ugyanazzal a logikával az egyik fele a kommunistákig, a másik fele meg Szálasiig.
Hehe, mindkettő baloldali volt. Zöld vagy vörös kommunizmus.. :)
Amúgy ezt a "feudális és elnyomó hazám"-at nem ironikusan írta? Én tökre úgy olvastam, ilyet komolyan csak egy Heller Ágnes vagy Ormos Mária mond.
Amúgy nálam a 'feudális' az egy pozitív jelző. Egy, az isteni rend szerinti, emberekre kitalált rendszer: persze egy olyan társadalomban, ahol a föld a legnagyobb érték.
Péter, azt hiszem ugyanarra a képre asszociáltunk rögtön! A kenyérevő című fotóra, amin a négyéves Varga Laci látható, aki nem sokkal később meghalt. Csak remélhetem, hogy ez a hasonló szöszke parasztgyerek sikeresebben kapaszkodott (ahogy a képen is).
Nekem ez úgy hangzott, mintha ezt 1994-ben már spanyolból fordítaná vissza. És az egész interjúnak volt egy ilyen benyomása. Igazából nem is tudom, vajon magyarul vagy spanyolul készült-e; talán inkább az utóbbi, és ezt fordították vissza magyarra.
Péter: Igen, nekem is azonnal az a kép jutott eszembe. Különösen a szemek!
Petya: a „feudális” eredetileg egy semleges jelző, meghatározott történelemelméletek kategóriája az európai – vagy mostanában, kiterjesztve, távol-keleti – történelem bizonyos gazdaságformáira és periódusaira. Az eredeti kontextusból kiszakítani és önkényesen pozitív értelmezést adni neki éppolyan hiba, mint az ellenkezője.
Eszembe jut az a karikatúra, amelyen az ókori rabszolgák május elsején nagy táblával vonulnak fel: „Éljen fényes jövőnk, a feudalizmus!”
Igen, arra a képre gondoltam. Mostanában egy plakáton is szoktam látni, valami reklámhoz használták fel. Nem abban a közegben van a helye. Egyébként van még egy fotó, amire emlékeztet, Horváth M. Judit fotójára a Más Világ kötetükből (Stalter Györggyel közös fotóalbum) De az a kép a kezét összerakó kis cigánygyerekről jóval később készült, 1992-ben, Hernádnémetiben.
Deák Tamás: a falukutató mozgalomban – mint minden mozgalomban – valóban benne volt az ilyenfajta radikalizálódás csábítása. De embere válogatja, hogy engedett-e neki. Például épp az itt idézett Szabó Zoltán nem; és nem volt egyedül. Mások pedig valószínűleg a mozgalom nélkül is rátalálták volna az ideológiai rövidzárlat lehetőségére. Én pl. a Radnóti-hagyaték feldolgozása során láttam, hogy akik később ide vagy oda álltak, azoknak a felületessége és hatalomvágya már a 30-as évekbeli dokumentumokban megmutatkozik. És amúgy mindezek a későbbi fejlemények nem csökkentik a falukutató mozgalom óriási érdemeit egy addig szinte ismeretlen valóság nyilvánossá tételében.
Müller megfogalmazásáról pedig – amely elsőre engem is megütött – egyre inkább azt gondolom, hogy fordítás, mégpedig nyersfordítás, és épp azért megütő. Az egész valahogy idegenszerűen hangzik, míg spanyolra visszafordítva abszolút természetesnek. Jobban illeszkedik a köznapi spanyol szóhasználathoz, és emiatt sokkal kevésbé „hangzatos és robbanó” is.
Nekem a személyes benyomásom az, hogy ez a valóság nem volt ismeretlen, annak ellenére, hogy kétségtelen: a népszínművek - bizonyos felfogásban - műparasztjait sokkal inkább valósabbnak érezte a korabeli magyar társadalom. De emlékezzünk arra, hogy gyakorlatilag Ady költészete is erről szól (és ugyanazt vezeti le: a "trágya úri társadalom" az ok.)
És ami a nagyobbik baj: a külföld - pontosan a művészi erő, illetve az ezt kihasználó ellenséges propaganda hatására - azt hiszi, hogy ez Magyarország. Ezzel indokolták Trianont, és még Párizst is többek között.
Senkinek sem jutott eszébe például azóta sem megvizsgálni, hogy pl. a magyarországi sváb falvak amelyek ugyanolyan "feudális elnyomás" alatt "szenvedtek", miért voltak gazdagok?
A propaganda hatását illusztrálandó átadom a szót J. F. Montgomerynek:"Egy amerikai rádiókommentátor a közelmúltban kifejtette nekem, miért volt Magyarország orosz megszállása üdvözlendő esemény.'Tudja, a magyar földesuraknak joguk van megölni a jobbágyaikat.' Ez a kommentátor soha nem járt Magyarországon és eszébe sem jutott, hogy kételkedjék állításában. ... nekik most már jó: feudális földesuraik már nem haraphatják le a fejüket."
És ez alapján döntöttek rólunk kétszer is.
Amennyire én látom, nem ez alapján, hanem alapvetően geopolitikai érdekek alapján döntöttek rólunk, és a magyar elmaradottságot, úri elnyomást stb. legföljebb színezéknek vagy utólagos ideológiának használták, pontosan „to calm the world’s conscience”, mint Montgomery írja (ahogy a szerb elmaradottságot Koszovó kapcsán az amerikai sajtó). A Balkán országairól még a mienknél is riasztóbb képek keringtek Nyugaton (amúgy nem ok nélkül), mégsem ezek befolyásolták a döntéseket. Vagy Romániában is volt egy hasonlóan erőteljes falukutató mozgalom a két világháború között (majd szeretnék is írni a fotográfiai részéről), mégsem olvastam soha, hogy amit feltárt, az hátrányosan befolyásolta volna Románia megítélését.
Egyébként azt sem hiszem, hogy a magyar falukutató mozgalom által magyar nyelven bemutatott, és más nyelvre szinte egyáltalán nem fordított állapotfelvétel (talán egyedül az – 1945 után – több nyelven is megjelent Puszták népé-től eltekintve: tehát Illyés Gyula a hazája ellen dolgozott?) olyan széles körben ismertté vált volna Nyugaton. Errre persze nincsenek adataim, de talán van tanulmány, amely a mozgalom külföldi recepcióját vizsgálja. Mindenképpen jelzés értékű, hogy a hasonló jelentőségű román falukutató mozgalom nálunk gyakorlatilag ismeretlen.
Hogy a magyar falu helyzete – túl Ady általánosságban vett ostorozásán – valóban mennyire ismeretlen volt széles körben a falukutató mozgalom előtt, azt ugyancsak a Puszták népe bevezetője fejti ki plasztikusan, de hát erről igazán van tanulmány bőven.
A sváb falvak gazdagságának több összetevője is van, a sváb munkakultúra, a betelepítéskor kapott kiváltságok (amelyek jóval előnyösebb helyzetbe hozták őket a magyar jobbágyfalvaknál), stb. Különösen fontos azonban az, hogy – a korabeli magyar falvak akkor már túlnyomó részével szemben – mindent az elsőszülött fiú örököl, hogy a vagyon szét ne essen; a többiek gyakorlatilag szolgaként dolgoznak nála (vagy elvándorolnak, papnak mennek stb.) Ezek kiszolgáltatottságáról tényleg nem tudom, született-e elemzés (túl Balogh Robert szépirodalmivá stilizált Schvab evangiliomán). És arról a mindennapi embertelenségről sem, ami ezzel a kuporgató életformával jár. A gazdagság/szegénység csak az egyik vetülete a falukutatók által vizsgált állapotoknak; és hogy a gazdaság mellett is milyen rafinált formái létezhetnek az elnyomásnak, arra épp a sváb falvak szolgálnak jó példával.
Egyébként alapvetően nem helyeslem azt a logikát, hogy a bajokat nem szabad kibeszélnük, mert az ellenségeink majd felhasználják őket ellenünk. Nem azért, mert ne használnák fel, nyilván kapva kapnak rajtuk. Hanem azért, mert ezzel azt erősítjük a bajok tényleges okozóiban, hogy felelőtlenül folytathatják, amit tesznek, mert az általuk kihasználtak úgyse fognak majd szólni, a közösség/család/haza jó hírének megóvása érdekében. Na de ha így van, nem voltak hazaárulók mindazok, akik a negyvenestől a kilencvenes évekig a magyarországi állapotokról tájékoztatták a Nyugatot?
@Studiolum: Döntő részt egyetértek azzal amit mondasz viszont szeretnék kiemelni néhány fontos dolgot.
Kezdjük a legfontosabbal, az utolsó félmondattal: természetesen beszéljünk róla, de nagy különbség van a jobbító szándékú kibeszélés és a hatalmi szándékú kibeszélésnek álcázott diszkreditálás között, amit - szerintem - történetileg jól bebizonyítva művelnek a magukat a polgári radikálisoktól származtató értelmiségiek mindmáig. Nagyon kevesen tudják, hogy az ezt a "feudális" világot szívből gyűlölő Jásziék még Ferenc Ferdinánddal is keresték (és találták) az összeköttetést, általa (is) remélték megtöretni ezt a szörnyű "feudalizmust". Ferenc Ferdinánd egyébként volt annyira ravasz diplomata, hogy ki is használta őket.
A legnagyobb hiba nem a diszkreditálás eltűrése, hanem az, hogy intézményesen nem teszünk ez ellen semmit közel százötven esztendeje. (Ugyanis 1861-től küldenek már az akkor még nevesincs Clemenceau nevű ügyvédnek a román értelmiségi körök "felvilágosító anyagokat" Magyarországról.) Akkora tragédiák szakadtak ránk területileg és népességileg, hogy minden négyzetméter számított volna a trianoni döntés meghozatalakor. Talán könnyebben maradt volna nálunk Losonc, Rimaszombat, Munkács stb. ha a "feudális" stigma nem maradt volna rajtunk - nem vitatva persze, hogy az alap geopolitikai döntéseket ez befolyásolta volna, de ismétlem: ez egy akkora katasztrófa volt, hogy ez is számított (volna.)
Mi mindig is egy kiemelkedő kis kövecskének számítottunk az európai országúton, amit addig ütnek, amíg bele nem illeszkedünk - ahogy ezt Barcza Györgynek kifejtették akkoriban.
És igen, szerintem az említett román példa pontosan azért nem ismert nálunk, mert az idősebb latin testvér ezeket a dolgokat - ha nem is hallgatja el - de nem veri nagydobra. Ahogy a bolgár kistestvér is elnéző az orosz nagytestvér dolgaival és a holland kistestvér sem fogja nagyon - a nagyhangú szájaláson túl - bántani a német nagytestvért.
Félreértés ne essék, nem akarom a bajaink fő részét a Nyugatra kenni, mert mi vagyunk benne a legfőbb hibásak, amit pont egy 1943 körüli családi történettel is tudok illusztrálni. Az anyai nagyszüleim jászságiak, ami akkoriban sem volt mondjuk a sváb falvak gazdagságával vetekedő vidék, de annyira elesett sem volt mint most. A tata dédöreganyám akarata ellenére vette el a nagymamát (pedig ő járt rosszabbul a pálinkázós legénnyel) és ezen annyira megsértődött, hogy közel tíz évig feléjük se nézett. Ezen az 1943-as őszön a nagymama meglátja hogy vonul a fekete öregasszony az utcán feléjük. Be is nyit, szótlanul végigkoslatja a lakást, leellenőrzi, hogy minden tiszta-e stb. majd egyszer csak így szól: "Te Bözse ! Hallom hogy a Marit (nagynénémet) iskolába járatod ... Hogy képzeled te ezt?! A jánynak a tehén faránál a helye!"
Illyés Gyula emlékét meg nem bántva meg kell azonban jegyezni - főleg az elmúlt idők nyírőzése kapcsán - hogy a Puszták népe írásakor ő pontosan az eltévelyedettek táborába tartozott még - például Szabó Lőrinccel egyetemben.
1935. áprilisában volt a nevezetes írótalálkozó a Zilahy-villában, amin részt vett Móricz, Féja Géza, Illyés, Németh László, Szabó Lőrinc, Tamási Áron, Németh Imre. Hogy mi történt Móricz nevezetes lebbencsleveses hasonlata után, hallgassuk Zilahyt :"Móricz Zsigmond szavai után nagy csönd lett a szobában. Gömbös körülnézett és Illyés Gyula kirgiz-fején akadt meg a szeme: 'Te mit csinálnál Gyula', kérdezte, 'ha te lennél Magyarország kormányzója?' Illyés Gyula könyöke hegyével a kandalló párkányára támaszkodva állt és egyszerűen, szelíden felelte: 'Én azonnal felakasztatnám az összes nagybirtokos grófokat és katolikus püspököket.' Szavaira olyan viharos nevetés támadt, hogy a csillár is megreszketett.”
Nem is kell nagyon vissza menni az időben, amikor még arról volt szó, hogy "Magyarország feltámdásához csak Tisza István politikai hulláján vezet az út". Itt sem kellett soká várni, hogy ez a "viccelődés" testet öltsön. Bizony, ekkora súlya van a szavaknak.
Ami a külföldi propagandát illeti, azt éppen Illyés Gyula írta meg részletesen, lépésről lépésre a 80-as években a Gyorsuló Idő sorozatban megjelent tanulmányában (most nem jut eszembe a címe), hogy hogyan dolgozta meg a Nyugatot fokozatosan az 1880-as évektől kezdve a román és a szerb, majd a századfordulótól a cseh propaganda, és hogyan fordult a szabadságharc keltette magyar szimpátia az „elnyomó magyar urakkal” szembeni utálatba. De hát erre csak azt mondhatja minden józan ember, amit az egyik ilyen magyar úr mondott, hogy „tetszettek volna propagandát csinálni”. Illyés Gyula azt is leírja itt, hogy a magyar elit minden figyelmeztető jel ellenére hogyan kicsinyelte le és hagyta figyelmen kívül ezt a propagandát, és hogyan mulasztott el bármit is ellene tenni. És ebben valóban máig nincs változás. Nem azt mondom, hogy olyan primitív módon kellene propagandát folytatni, hogy mondjuk egy németországi filmbemutatón minden néző székére odateszünk egy hibás németséggel írt papírt, hogy a Magyarországról esetlegesen negatív képet adó film a művészi képzelet szüleménye, stb. Hanem pl. olyan módon is, hogy nagy súlyt fektetünk a nyelvtanulásra és a művelt és nyelveket jól beszélő fiatalok rövidebb-hosszabb külföldi szereplésének támogatására (azaz arra, amit a jelenlegi oktatási rend éppen elsorvasztani igyekszik). Legalább annyira, mint mondjuk a románok, akik mögött ebben messze elmaradunk.
De hogy ennek a propagandának a határok finomhangolásában is döntő szerepe lett volna, azt már kétlem. Épp az említett Losonc, Rimaszombat, Munkács egyértelműen a vasút miatt kerültek a túloldalra, erről részletes irodalom van: a határokat a körvasút felénk eső oldalán húzták meg. Amikor pedig ennél tovább akartak menni akár a csehek, akár a románok, azt – feudális magyar urak ide vagy oda – maguk a franciák vétózták meg, geopolitikailag nem tartván szükségesnek a további területek odaítélését.
Azt is gondolom, hogy a belülről való „kibeszélés” éppolyan elkerülhetetlen velejárója egy ország politikájának, mint az ellenséges szomszédok általi fenyegetés. És ahogy mondjuk katonai támadáskor nem mondhatja azt a vezetés, hogy „hát igazán nem számítottunk rá, hogy a szomszéd így lerohan”, ugyanúgy nem mentegetheti magát azzal sem, hogy „azért olyan rossz a hírünk, mert saját polgáraink odakint rossz hírünket keltik”. Hát azért rendelkeznek egy egész ország anyagi és intellektuális erőforrásaival, hogy ellensúlyozzák azt. Részben azzal, hogy megfelelő (és intelligens!) országimázst alakítanak ki külföldön, részben azzal, hogy magát az országot vezetik úgy, hogy ne legyen mit kibeszélni. Erre nem képesek százötven éve. Tényleg nem szeretem a mostani orosz rendszert, de az a rezsim, noha külföldről nyilvánvalóan ezerszer jobban és szisztematikusabban támogatott „kibeszélőik” vannak, mint nekünk, sokkal kevesebbet vartyog ezen: elfogadják ezt természetes adottságként, és teszik az ellensúlyozására, amit tehetnek (és ami nem kevés). Ez volna egy politikai vezetés dolga, és nem az, hogy az egyik fajta töketlenségére mutogatva mentegesse a másik fajta töketlenségét.
Így van, a Szellem és erőszak-ról van szó, pontosan onnan merítettem sok adatot ;)
Illyés személyével én az eltévelyedést és a szavak súlyát akartam most illusztrálni.
A belülről való kibeszélésről írottakkal pontosan így értek egyet ahogy van - de nálunk a kibeszélés álcája alatt zajló általában aktuálpolitikai diszkreditálást is észre kell vennünk, és pontosan úgy kellene tennünk ellene, ahogy írod a hozzászólás utolsó bekezdésében.
Persze, én „kibeszélésen” eleve aktuálpolitikai diszkreditálást értettem, és erre mondom, hogy egy kormánynak nem szörnyülködnie kell rajta, ahogy a külső katonai támadáson sem, hiszen egyidősek: hanem természetesnek tekinteni, és felkészülni rá, mindenekelőtt úgy, hogy amennyire csak lehet, ne adjon rá okot. Hiszen még akkor is lesz ez ügyben bőven tennivalója.
Studiolum, nagyon egyetértek az orosz helyzetelemzéseddel. Csinálják a dolgukat. És, ami nekem nagyon feltűnt és tetszett, hogy a múltból kivétel nélkül a reformcárokat tekintik példaképnek és ez a köztereken is megjelenik! (mi van nálunk, és még mi lesz?!)
Meg is írtam:
http://pera-graner.blogspot.hu/2012/08/a-sandorok-liberalizmusa.html
Irkutszkban pl. pont III. Sándor császár szobra van, nem épp reform, inkább reakciós, dehát az ő ideje alatt jutott el odáig a vasút. :)
Hát reakciós volt ő minden ízében, mit csináljunk, nem is csak abszolút mércékhez, hanem saját apjához képest is, de még mennyire. Viszont a transzszibériai vonal tényleg őalatta jutott oda. Hát miért, nálunk melyik uralkodó nevét írták a Széchenyi Lánchídra?
Azt, akinek vagy két szobra is van Magyarországon ... Most persze az izgalmas kérdés, hogy mi az a reakciós?
Az előbb szívesen írtam volna azt, hogy a „reakciós” szó ilyenfajta használata ugyanolyan visszaélés, mint a „feudális”-é, csakhogy éppen III. Sándor mindent megtett érte, hogy nagyon nehéz legyen levakarni róla a szó vulgáris értelmezését. De ettől az egy megtántorodásomtól eltekintve továbbra is fenntartom, amit eredetileg gondoltam volna írni.
Nálam a reakciós a feudálissal együtt marad pozitív. :) Amúgy Studiolum; a feudális nyilván egy társadalmi rendet ír le, így tényleg nem lehet azt poziítvan vagy negatívan tekinteni: a feudalizmus az feudalizmus. De ha a többivel összehasonlítjuk, ott már állíthatjuk, hogy van jobb-rosszabb társadalmi rend.
Széchenyi Lánchídon V. Ferdinánd van és ha jól tudom amúgy Haynau adta át. :)
III. Sándor meg jó gyerek volt, ilyen cár lesz az akinek Pobedonoszcev a mestere! :)
Petya: teljesen igazad van, hát nem véletlenül vitték a római rabszolgák a feudalizmust éltető táblát május elsején! ;)
... de az van nagyobb betűkkel, hogy I. Ferencz József :) de holnap úgyis megyek arra ...
Egy éve hallottam Hermann Róbertet, az áprilisi törvényekről adott elő, külön bocsánatot kért a hallgatóság között ülő Hahner Pétertől, hogy használja a feudalizmus kifejezést! :)
A Guardian manapság
előszeretettel cikkezik a Magyarországon erősödő rasszizmusról (http://www.guardian.co.uk/world/2012/jan/27/hungary-roma-living-in-fear)- ami szerintem valóban riasztó jelenség, annyira, hogy egyike azoknak az okoknak, amelyek az országból való távozásom hátterében állnak.
A helyzet ugyanakkor sajnos az, hogy Nagy-Britanniában is kifejezetten erős az idegengyűlölet, bár kétségkívül más formákat ölt, mint Magyarországon. Nekem például, aki olyan országban nőttem fel, ahol a cigány és a zsidó szavakat csak enyhén fojtott hangon ejtjük ki, sokkoló, hogy középosztálybeli fehérek közötti beszélgetésekben mennyire nyíltan, természetesen lehet arról beszélni, hogy utálják a színeseket, a bevándorlókat, a kelet-európaiakat - de a mohamedánoktól egyenesen rettegnek.
Hogy ki lehet mondani, hogy egy környék biztonságos, mert főleg fehér, stb.
Hogy minden iskolában, orvosnál teljesen hivatalosan megkérdezik nemcsak az állampolgárságot, hanem az etnikai hovatartozást - a fehéren belül pl. lehetsz brit, ír, vagy egyéb.
Hogy - le ugyan nem írja, csak mondja az állásközvetítő ügynök, hogy csak britek jelentkezésével foglalkozik, külföldiekével nem, ha hivatalosan elfogadott is az EU-s végzettségük.
Tagadhatatlan, hogy mindenfajta fizikai erőszak és fenyegetés itt a rendőrség részéről zéró-toleranciába ütközik bármilyen esetben, így természetesen a kisebbségekkel szembeni is.
Mindenhol, még egy, feddhetetlenségére kifele ennyire ügyelő országban, mint a UK is van gond.
Nem beszélni ezekről egyszerűen baj és még nagyobb bajt okoz.
A Nyugat (és bármely más politikai hatalom az emberiség fennállása óta)szeret valamilyen humánusnak tűnő indokot tenni politikai döntései mögé. Ezt többnyire a valós tények torzításával teszi, és valamilyen alap mindig akad.
Ezeket a csinált okokat komolyan venni, pláne azt gondolni, hogy ha szerethetőbbnek tűnünk nekik, nem szedik ízekre az OMM-et és Németországot az erősödő konkurenciától való félelmükben és az I.VH utáni vérveszteség miatti bosszúszomjukban - egyszerűen naivitás.
Az ehavi História értekezik erről a témáról, amit itt a hozzászólásokban boncolgattunk. Nagyon érdemes elolvasni.
Ungváry Krisztián A Horthy-rendszer... című új könyvében két fejezeten keresztül értekezik a hozzászólásokban levő témáról. Olyan megdöbbentő epizódokat is közöl, miszerint Szabó Lőrinc - hangsúlyozom - állítólag azt mondta Sárközi Györgynek hogy legyen öngyilkos, a származása miatt.
Én pontosan azokra az eseményekre és megnyilvánulásokra gondoltam a fentebbi hozzászólásokbnan, amit a kötet e fejezete ismertet.
Megjegyzés küldése