Piacot fotózni nem könnyű. Nehéz túllépni a zsáner csábításán, az egzotikum varázsán, az orientalizmus közhelyein, a kísértésen, hogy ezt az egész zsibongó sokaságot egyszerre ragadjuk meg, s a végén semmi se marad a kezünkben. Nem igazán sikerült ez most az orosz sajtófotó csillagának, Ilja Varlamovnak sem. A két afgán piacon készült képei ugyan nem rossz fotók, szívesen nézi végig őket az ember, hogy nosztalgiával idézze fel a szagokat, a hangokat, a poros meleget és a megismerés izgalmát, de messze vannak mondjuk az afgán mákellenes akció felvételeinek feszességétől és pontosságától.
Ugyanakkor ezek a fotók valamilyen szempontból mégis kiemelkednek az afganisztáni fotódömpingből. Említettem már, hogy egy jó szemű antropológus számára aranybánya lehetne az a mennyiségű felvétel, amelyet az Afganisztánban működő fotósok a sajtó éhségének kielégítésére hétről hétre ezerszámra tesznek fel a netre. De nemcsak annak, aki az afgánok, hanem annak is, aki a nyugati fotográfusok vizuális kultúráját kutatja. Az amerikai fotósok többnyire zaklatott, szétesett, szürreális, poszt-apokaliptikus világnak láttatják Afganisztánt. Ilja Varlamov képein visszatér a normalitás, az élet kontextusát alkotó emberi viszonyok. Feltűnnek az apró mindennapi luxusok, tiszta ruhák, az áruk viszonylagos bősége. Érthetővé és, ha nehezen is, élhetővé válik ez a világ.De kinek tartanak ilyen mennyiségű papagájt Kabulban?
Mazar-i-Sharif:
Utazzon velünk!
Heti előadásaink
Atlantisz
Ántivilág
Csehország
Fényiratok
Ismerd meg a
Kaukázus
A Kelet képei
Könyvek, kiállítások, zene, film
Krím
Lwów/Lemberg
Mallorca
Odessza
Papírmúzeum
Perzsa levelek
A propaganda múzeuma
Temetők
Üzenet a falon
A zsidó örökség
3 megjegyzés:
"Ilja Varlamov képein visszatér a normalitás, az élet kontextusát alkotó emberi viszonyok. "
Ilyen Khaled Hosseini könyve, a "Kite Runner", 2003, Bloomsbury - ami árnyalatnyit ifjúsági regény ugyan, de letehetetlen, és szintén kimozdítja Afganisztánt abból a kliséből, amibe a TV-híradók tudósításai tették. Igaz,nem arról szól, hogy mi van most, hanem arról, mi volt azelőtt. A magyarul "Papírsárkányok" című filmet viszont, ami a regény átdolgozása, egyelőre nem láttam.
Kinga
Érdekes, hogy nekem is eszembe jutott ez a regény, de pont az ellenkező előjellel. Az egykori Afganisztán élhető voltát szépen bemutatja ugyan, de a mait – amelyikbe nem tudom, visszatért-e a szerző, vagy csak a hírekből rekonstruálta magának – éppolyan szürrealisztikusnak ábrázolja, mint az amerikai fotóriporterek nagy része, és amilyennek ez az orosz fotós nem.
A regény a régi békebeli és a háborús Afganisztánt mutatja be (utóbbi valóban nagyon lidérces), és ott ér véget, hogy a főhős emigrációban értesül arról, hogy a tálibok alól Afganisztánt felszabadítják, de neki már nincs miért visszatérnie.
Mivel én négy éves voltam, amikor a Szovjetunió lerohanta Afganisztánt, ha egyáltalán hallottam valamit erről az országról, akkor mindig az információ része volt, hogy ez egy rémes hely, olyan sivatagos-lövöldözős, ahol Isten tudja, miért valaki mindig éppen háborúzik - tehát minél messzebb tőle, annál jobb. Ez a regény adott nekem szerethető arcot és karaktert azoknak, akik ott élnek, és a helynek magának is. Tény, hogy ezt múlt időben tette, maximum egy kérdőjellel a jövő felé.
Megjegyzés küldése