Ingus riport

Új bloggertárssal gyarapodott a ЖЖ, a legnépszerűbb orosz blogháló. Az új tagtárs nem más, mint az ingus Yunus-bek Yevkurov tábornok, Oroszország Hőse, akit Medvegyev orosz elnök 2008. október 30-án nevezett ki Ingusföld elnökének.


Az új blogger augusztus 21-én tette meg első bejegyzését, amely így szól: „Üdv, Oroszország, közös hazánk! Úgy döntöttem, hogy az első bejegyzést a „Mashuk-2010” ifjúsági fórum alkalmával ejtem meg. Nagy reményekkel tekintek a további közös kommunikáció elébe. Barátaim, mostantól online vagyunk!” Az eseményről Andrej Zsarikov közölt fotóriportot.


Új bejegyzés azóta nem került fel a blogra, amit az elnök sajtófőnöke, a szintén blogger Kaloy Akhilgov azzal magyaráz, hogy sok más államférfitól eltérően Yekurov elnök nem akarja bértollnokokkal íratni személyes blogját, neki viszont nagyon kevés ideje van erre. Az egyszerű elnökből lett blogger azonban úgy érezte, hogy most már kollegiális alapon meghívhatja egy ingusföldi látogatásra a moszkvai bloggerek színe-javát. Alább az ő tudósításaikon és fotóikon keresztül mutatjuk be ezt a kevéssé ismert kis kaukázusi autonóm köztársaságot, elsősorban Szergej Muhamedov (ottenki-serogo), Alekszandr Belenykovo (macos) és a már ismert Ilja Varlamov (zyalt) képei és információi alapján. Minden képre érdemes ránagyítani.


Az ingus főváros, Magas repülőteréről elnöki autókonvoj szállította a bloggereket a város központjába.


Ingusföld, vagy grúz eredetű nemzetközi nevén Ingusetia 1992-ben vált ki a Csecsen-Ingus köztársaságból. Az orosz vezetés ezzel az intézkedéssel akarta leválasztani a köztársaság békésebbik felét az oroszok ellen háborút viselő csecsenektől. Az iszlamizmusnak ennek ellenére Ingusföldön is vannak hívei, akik a hegyek között bujkálva időről időre terrorakciókat hajtanak végre az orosz haderő és az őket támogató polgári lakosság ellen. Tavaly júniusban egy merényletben kis híján az elnökkel is végeztek, aki korábban rendfenntartóként szolgált a csecsen háborúban és Boszniában is.

Kilátás az elnök dolgozószobájából az újjáépült ingus fővárosra és az elnöki flottára.

Az elnökkel folytatott több órás interjút követően a bloggereket családok látták vendégül, bemutatót tartva a lenyűgöző kaukázusi vendéglátásból.




Másnap hajnalban az elnöki konvoj megindult fel az ingus hegyek közé.




A vidék jellegzetes építményei az úgynevezett „nakh tornyok”. A nakh népcsoport, amely az ingusokon és csecseneken kívül a Grúziában élő bat pásztorokat foglalja magában, a Kaukázus egyik legősibb népe, akik a régészeti leletek alapján több mint tízezer éve élnek ezen a vidéken. Húsz-harminc méter magas lakótornyaik is hosszú hagyományt őriznek, de a legszebbek a 15-16. században épültek, mint ez itt Erzi aulnál.

Az 1980-as moszkvai olimpia emléke…

A hegyek között áll Gapur Arhiev 1917-es ingus forradalmár és polgárháborús vörös ezredes szülőháza, amely ma múzeum. Egy kétgyermekes házaspár lakik benne: Mohamed a múzeum őre, felesége a turistavezető.








Hamzat az aulok körül vadon termő diót gyűjti.

A második világháború idején az ingusok és csecsenek sok évszázad szabadságharcos hagyományát követve fellázadtak a szovjet hatalom ellen, s ezért a háború után Sztálin mindkét népet Kazaksztánba deportálta, helyükre oroszokat telepített be. A szörnyű deportálás túlélőit csak Hruscsov engedte vissza szülőföldjükre. Időközben azonban Ingusföld egy részét, amelyen egykori fővárosuk, Vlagyikavkaz, sőt a tartomány nevét adó Ongus (oroszul Tarszkoje) város is fekszik, a nemzetiségeket megosztó politikát követve a nyugati szomszédhoz, Észak-Oszétiához csatolták: a térképen ez az a tojás formájú lyuk az ország testén. Az ezzel kapcsolatos területi viták miatt nem lehet megadni Ingusföld területét, ami különböző forrásokban 2600 és 3800 négyzetkilométer között ingadozik.

A két nép között állandósult a feszültség, amely 1992 őszén fegyveres harcban tört ki. A vitás területen sok ingust megöltek, és körülbelül 60 ezren menekültek át Ingusföldre. Ugyanekkor zajlott Csecsenföldön is az első háború, ahonnét majdnem kétszázezer ingus menekült át a békésebb nyugati tartományba. Volt olyan időszak, amikor az Ingusföldön tartózkodó menekültek száma meghaladta a lakosság számát. Hamzat és családja is a menekültek közé tartozik.

A jelenlegi ingus-oszét határ, egyazon Oroszországon belül

A határ közelében hagyományos főtt birkahússal várják a bloggereket.





Elutazás előtt a bloggerek még egy hagyományos ingus esküvőre is meghívást kaptak.



Ingusföldön a rokonságok igen szétágazóak, s az ingusok tavasztól őszig szinte minden vasárnap esküvőre mennek. Az esküvőt csak otthon lehet megülni, vendéglőben tartani szégyen – ez a szó a legfélelmetesebb egy ingus számára. Egy-egy vendégnek 1000 rubelt illik nászajándékba adnia, míg a közeli hozzátartozóknak 5000 rubelt, ami közel egyhavi fizetést jelent.


A férfiak és nők külön esznek. A menyasszony a lakodalom ideje alatt a sarokban áll és imádkozik.




Sajátos ingus szokás, hogy házasságkötés után a férj többet nem találkozhat apósával és anyósával; ha az utcán szembejönnének, el kellene rejtőznie előlük. Lehet, hogy sok konfliktusnak elejét veszik ezzel… A férj anyja viszont igyekszik mindig nagyon kedvesen bánni a családba került új menyével. Ennek alapja részben egyfajta kölcsönösség. Minden anya tudja ugyanis, hogy nem lehet befolyása arra, hogyan bánnak máshová került lányaival, ezért azon igyekszik, hogy híre terjedjen, milyen jól bánik ő a hozzá került lánnyal.


Az esküvő utáni hajnalban a bloggereket az elnöki konvoj a csecsen határhoz viszi. Innen már busszal folytatják útjukat Csecsenföldre. Reméljük, hamarosan ottani benyomásaikról is tudósítanak.