Kína, főleg a nyugati része, tele van kicsi történelmi városkákkal és falvakkal. Ezeket azonban hiába keressük bármilyen nyugati nyelvű útikönyvben. Nem tudni, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás: hogy azért nincsenek benne, mert nyugatiak úgyse jönnek Kínának ezekre a rejtett részeire, arra a két hétre elég nekik a Nagy Fal és a xiani agyaghadsereg, vagy azért nem jönnek, mert az útikönyvek nem beszélnek róluk.
Ha az ember kíváncsi ezekre a városkákra, speciális kínai útikönyveket kell olvasnia, amelyeknek címe 古镇 gŭzhèn, „régi város”-ra végződik. Kínában sok ilyen kiadvány van, mert a kifinomult ízlésű kínai utazók nagyon szeretik és keresik ezeket az időkapszulákat. Amikor a kínai busztársaságnak megírom a listát, milyen kisvárosok füzérére szeretnék buszt kérni a Chengdu körüli hegyvidéken, a szemük se rebben, pontos útvonalat és időket adnak, csak jelzik, hogy olykor a két városka közötti harminc kilométert egy óra alatt fogja megtenni a busz.
Ilyen út vezet Wangyube is, Chengdutól délnyugatra kétszáz kilométerre. Ya’antól, a tea és ló útja szecsuáni ágának kiindulópontjától meredek és szűk kétsávos út kanyarog fel a hegyvidékre. Egyetlen túlméretezett teherautó képes blokkolni az utat, minden hajtűkanyarban elképesztő manőverekkel fordulva, mögötte lassan hosszú sorrá gyűlnek az errefelé amúgy ritkán járó autók, köztük a mi kisbuszunk. A hegyeken reggeli felhők ülnek, a mélyben folyó robajlik. A hosszabb megállásoknál kiszállunk fotózni. A Ya’antól Wangyuig tartó negyven kilométert két óra alatt tesszük meg.
Mellettünk már látszik, hogy a tartomány türelme elfogyott, és négysávos utat építenek a hegyeken át. És a kínai útépítés nagyon látványos vállalkozás. Mindenütt betonkeverő létesítmények, völgyhidak, alagútkezdemények, lebetonozott útszakaszok. Az építkezés a vége felé közeledik. Ha befejeződik, valószínűleg a hegyvidék gŭzhèn-jeinek romantikája is véget ér. Népzenegyűjtő barátnőm, Shi Tan mondta, hogy egy kínai vidéken addig van felgyűjthető népzene, amíg csak földút vezet oda. Az utolsó órában tesszük meg ezt a körutat.
Wangyu egy magas szikla platóján épült a Zhougong folyó partján. Régebben csak egy százötven lépcsőfokos meredek lépcső vezetett fel ide a folyótól, de most már az útépítéshez kapcsolódóan egy kanyargós aszfaltutat is építettek, amely a felső végén éri el a falut. Innen csúszós gyaloglépcső indul lefelé, aztán pajták között és veteményeskerteken át vezet tovább az ösvény. De fent, a lépcső kezdeténél már modern útjelző tábla és épülő turisztikai fogadóközpont jelzi, hogy a falut hamarosan betagolják a turistaiparba.
Az ösvényről lelátni a fa házak tetejére és a főutca udvaraira. A falu mint bölcsőben pihen a felhők borította zöld hegyek között.
A főutcáról lelátni a folyóra és a túlpartján épült újabb házakra is. A régi falu innen kapta a nevét: 望鱼 wàng yú annyit tesz, mint „nézni a halakat”. A helyi folklór magát a sziklát tartja egy összegömbölyödött macskának, amely az orra előtt folyó vízben játszó halakat figyeli.
De a halak nézése egyszersmind a meditáció egy formája, illetve metaforája is a kínai hagyományban.
Egy klasszikus taoista történet szerint Csuang-ce egy folyó mellett sétálva azt mondta Huizinek: „Nézd, hogy játszanak a halak, hogy cikáznak ide-oda, ahogy nekik tetszik. Ez az, amit a halak igazán élveznek.” Huizi ellenvetette: „Te nem vagy hal. Honnan tudod, mit élveznek a halak?” Csuang-ce letorkollta: „Te nem vagy én. Honnan tudod, hogy nem tudom, mit élveznek a halak?”
Ezt az ismeretelméleti vitát fejeli meg a jeles Song-kori festő, Zhou Dongqing A halak öröme című hat méter hosszú tekercsképén (1291, Metropolitan Museum of Art) amelyen a játszadozó halak hosszú sora mellé az alábbi verset írta:
非鱼岂知乐，
寓意写成图。
成探中庸奥，
分明有象无。 |
| Hal nem lévén, hogy tudhatnánk örömükről?
De saját érzéseinket kifejezhetjük a képen.
Ha a mindennapi mélyét fel akarjuk tárni,
le kell írnunk a leírhatatlant. |
Az ösvény meredek lépcsővel ér le a főutcára, amelyet kőlapok borítanak és elegáns oszlopos-tornácos faházak szegélyeznek. Az oszlopok kő lábazatán 18. századi faragványok. Látszik, hogy gazdag volt a falu valamikor a 17-18. században, amikor a környékbeli bambuszkereskedelem fő piacának számított. A gazdagság aztán elmúlt, de a faházak, faragott konzolaikkal és szemöldökeikkel, szépen konstruált ablakaikkal, impozáns belső szerkezeteikkel szerencsére máig megmaradtak. 2013-ban Wangyu elnyerte a „Szecsuán legszebb régi faluja” címet.
A tornácokon egy-két idős ember ül teát vagy street foodot kínálva, egy helyen többen kártyáznak. A falunak ma tizenhat állandó lakosa van, de a szikla lábánál épült új faluban pezseg az élet, onnan is feljárnak ide.
A házak között egy résen mohos taoista szobrokra látni. A gazdasági épületek közötti kis téren a falu egykori szentélyének maradványai állnak. A két központi szobor – valószínűleg a falut alapító ősök – mellett két oldalt istenszobrok ülnek. A szobrok fala mögé belépve feltárulnak az idő rétegei: egy buddhista Guanyin, az Irgalmasság Buddhája-szobor, mellette kis Konfuciusz-szobor, a mögötte álló falon úttörő-jelenetes kommunista csempe, amögött pedig a most épült beton támfalon modern építkezési felirat.
A főutcán továbbhaladva a régi házak megőrzésének és modern használatának nagyon szép példáját mutatja egy frissen kialakított kávézó-könyvesbolt. A fa homlokzatot és a belső oszlopos-gerendás szerkezetet a tetőszerkezettel megőrizték, de a tereket egybenyitották és hangsúlyos falépcsővel kötötték össze. Az új épület emblémája, a hal fején álló faváz a falu nevére és az épület lényegére utal. A kávézóban a legjobb olasz eszpresszót és cappuccinót árulják, valamint tibeti teát. A hipszter berendezés és kínálat arra utal, hogy a falut kifinomult ízlésű közönség látogatja, és még inkább látogatni fogja az út megépülése után.
Ilyen közönséget céloz meg kicsivel arrébb két, egymással szemben álló ház is, amelyeket egy fiú és egy lány, talán pár, talán testvérpár vezet. Nem tűnnek helybélinek, talán egyetemisták, akik csak a bolt miatt vannak itt. A tudatosan rusztikus stílusban tartott házak egyikében rusztikus kávézót, a másikban kitűnő kézműves ruhaboltot működtetnek. A ruhabolt asztalán Hesse Üveggyöngyjátéka fekszik kínaiul. A lány elmondja, hogy nagyon szereti ezt a könyvet, amely „spiritualitásában” nagyon egybehangzik a kínaival. Én is ezt éreztem, amikor jó harminc éve olvastam.
A kettős bolt után néhány házzal az utca kilátópavilonnal ér véget. Innen vezet lefelé az a hosszú lépcső, amely nemrégen még az egyetlen út volt fel a faluba. A pavilon alatt az új falu háztetői látszanak, s a folyó túlpartján az épülő új sztráda beton konzolai.
Visszafelé a főutcán megállunk egy építkezésnél, amelyen látszik, hogy az iménti kávézó ötletet adott a régi házak modern átalakításához. A belső tér elválasztó falait és födémét kiemelték, csak a tartóoszlopok és faragott gerendák maradtak a helyükön, s nyilván valamilyen új faszerkezet költözik majd közéjük.
Tovább haladunk a főutca vége felé, amely egykor nyilvánvalóan a falu kevésbé előkelő, parasztosabb, gazdaságibb része volt.
Két-három kicsi helyi kifőzde nyílik itt, legalább száz évesek, ahogy a jócskán megkopott Mao-kép és pártjelszavak tanúsítják. Most az építkezés munkásai étkeznek itt.
A 四川古镇, Szecsuán régi kisvárosai című kalauz, amelyet harminc éve vettem Pekingben, mintegy zálogaként annak az alig remélt lehetőségnek, hogy valaha eljutok ezekre a helyekre, Wangyuról szólva különösen lírai hangnemre vált:
| 川北古镇中，望鱼是一个另类。想感受民风民俗，可以去元通；想欣赏特色建筑，可以去平乐；想了解历史人文，可以去街子。可是，想寻觅桃源，想慰藉心灵，想神游八荒，望鱼，就是赤子的彼岸。它地处半山腰，藏在深闺人未识，所以，它的破败也让人感动。它太小了，你有足够的时间来发现它细节的美；它太悠闲了，亲近它，谁都会乐不思返。 |
| Észak-Szecsuán régi kisvárosai között Wangyu különleges eset. Ha népszokásokra vagy kíváncsi, Yuantongba menj. Ha a sajátos építészet érdekel, Pingle-be. Ha a történelmet és a kultúrát akarod mélyebben megérteni, Jiezibe. De ha paradicsomra akarsz lelni, ha meg akarod találni lelked nyugalmát, ha csak bolyongani akarsz és halakat nézni, akkor ez az ártatlanság helye. Megbújva a hegyek között, titkos kamrában, mindenki elől elrejtve, még kopottságában is megejtően. Olyan kicsi, hogy lesz elég időd felfedezni részleteinek szépségét, s olyan békés, hogy ha egyszer elmerülsz benne, soha többé nem akarod elhagyni. |
Bárcsak így maradna.
