 |
杜若赠佳人 椒浆奠瑶席 欲下云中君。 guì zūn yíng dì zĭ dù ruò zēng jiā rén jiāo jiāng diàn yáo xí yù yià yún zhōng jūn Fahéj a hercegnő fogadására illatos mályva a gyönyörű nőnek borsnektár a jade ünnepen hogy leereszkedjék a Felhők Ura |
Fűszerek. Illatok. Parsley, sage, rosemary and thyme. Wang Wei olyan örömmel sorolja őket, mint a bélyeggyűjtő albuma büszkeségeit. Mintha Kavafisz Ithakájának tanácsát követné: „válogass… mindennemű édes illatot, minél többet az édes illatokból.”
Mintha a megvilágosodás után nem maradna más, csak a nagy absztrakciók: a szín – az öröm mindent betöltő vörös színe –, az alapvető etikai hozzáállás, és, legvégül, az illatok.
De az illatok sem magukért vannak. Minden illat valamilyen királyi lénynek, valószínűleg egy-egy istenségnek szolgáló áldozat, hogy ereszkedjék le közénk, emberek közé.
Hogy leereszkedik-e, az nyitva marad. Ahogy azt sem tudjuk, megjött-e a hegyi öreg. Ilyen nyitott módon ér véget A Wang folyó versei. Az élet, amíg éljük, befejezetlen. Ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.
Weöres Sándor egyik versével köszönöm meg a nagyon szép
VálaszTörlésfordításokat, a Versek a hagyatékból c. kötetből.
Szól a kínai költő:
A hattyú víz alá merítette fejét
lassan hajlik az éji óra
folyik a víz hidegen, a csendes fűzfák közt.
Elvesztett íz, árnyék a szemben,
fáradt lant, néma szív,
hagyd az éneket.
Folyik a víz, hajlik az éji óra.
Köszönöm a verset.
VálaszTörlésHosszan gondolkodtam, megírjam-e, amit gondolok róla. De mivel az én versfordításaim pont az ellenkezőjét akarják képviselni, mint Weöres Sándor, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc és a többi „szép hűtlen” úgynevezett kínai versfordításai, ezért nem hagyhatom szó nélkül, ha már az enyéim alá került.
A kínai költő nem „szól”, hanem „azt mondja”. A hattyú nem víz alá „meríti” fejét, maximum „dugja”. Az „éji óra” hová „hajlik”? Bullshit. Az íz a kínai költőnél sosem „elvesztett”, hanem „idegen”.
A kínai költő nagyon konkrét, nagyon érzelemmentes. Amit Weöres és a többiek, az egész szecessziós gyökerű magyar kínai versfordítás-hagyomány képvisel, annak a hamisságáról már részletesen írtam itt: http://wangfolyo.blogspot.com/2008/08/ars-poetica.html