 |
弹琴复长啸 深林人不知 明月来相照。 dú zuò yōu huáng lĭ tán qín fù cháng xiào shēn lín rén bù zhī míng yuè lái xiāng zhào egyedül a titkos a bambuszligetben a qint pengetve vagy hosszan lélegezve mély az erdő nem ismeri senki fényes hold kél megvilágítjuk egymást |
Ebben a versben valami készül. Sőt meg is történik. De Wang Wei csak az előkészületeket írja le részletesen.
Titkos bambuszligetbe húzódik vissza, egy kunyhóba. Miért kell a „titkos”? Ki elől titkos, ezen a vidéken, ahol a favágók sem járnak? Előlünk, olvasók elől, hogy lássuk, milyen mély ez a visszahúzódás, mintegy az anyaméhbe, az újjászületés előtt.
Miért a bambuszligetbe? A bambusz, belső üressége miatt, a taoisták és buddhisták számára is jelkép. A bambuszligetbe visszavonulva mintegy a teremtő ürességbe vonul vissza az ember.
Mit tesz ott? A qint pengeti, a Tang-kor kedvenc hangszerét, a kínai citerát, amelynek hosszan zengő mély hangja ma is a kínai történelmi filmek háttérzenéjét adja. A hangszernek mind hangjáról, mind formájáról úgy tartották, hogy egységben van a világmindenség harmóniájával.
Vagy „hosszan lélegez”, ami egyfajta taoista gyakorlat: lelassítja lélegzését, és halk fütyülő hangon fújja ki a levegőt, amivel a halhatatlan szellemeket hívja.
És itt még egyszer fontosnak érzi hangsúlyozni, hogy mély az erdő, nem ismeri senki. Hogy itt tényleg a teljes ürességbe vonult vissza. Ahogy Keresztes Szent János hangsúlyozza újra meg újra A lélek sötét éjszakájában, hogy „amikor elpihent már házam”, és „oda, amit senki nem ismer”.
S hogy mi történt ezen a rejteken, arról csak az utolsó sor tanúskodik. Ki világít meg valakit? Aki maga is megvilágosodott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A Blogger néha megeszi az üzeneteket. Küldés előtt biztosabb kimásolni a hozzászólást, hogy ilyen esetben még egyszer el lehessen küldeni.